Hozzáállás kérdése


Huszár Ágnes  2013.6.19. 5:00

Iskolás gyerekekkel készült rádióriportot hallgattam a minap...

Iskolás gyerekekkel készült rádióriportot hallgattam a minap. A téma a gyerekek érdeklődési köre, hobbija volt. A beszédes gyerekek lelkesen meséltek a szabadidős tevékenységükről. A riport jó hangulatú volt, egy kislányt hallva mégis inkább szomorúságot éreztem, mint örömöt.

A lányka elmesélte, hogy családja díszgalambokat tenyészt, és több kutyájuk is van. A riporter arról faggatta, részt vesz-e az állatok gondozásában, amire igen volt a válasz, ezért a háziállataikról beszélgettek tovább. Hallgatóként megtudtam, hogy a család a galambokat főleg a szépségükért tenyészti, habár fogyasztásra alkalmas galambjaik is vannak. Tacskóik vannak, amelyek közül az egyik éppen egy új jövevény. A riporter mi mást kérdezhetett volna rögtön: van-e már neve a kutyának? A kislány elmondta, hogy a kutya neve Pici – ugyanaz, mint az előzőleg elpusztult tacskóé. Aztán folytatta: náluk mindig öröklődik a kutyák neve, mert az apuka nem akar újabb és újabb neveket megjegyezni. Neki így egyszerűbb.

Elképedtem, mivel azt gondolom, nem nagy szellemi erőfeszítés egy felnőttnek megjegyezni egy új házi kedvenc új nevét. Nem beszélve arról, hogy a szülő a merev hozzáállásával a gyerek fantáziájának már akkor gátat szab, amikor az még be sem indult. Biztos vagyok benne, hogy a kislány az adott háziállathoz illő, találó, aranyos és megjegyezhető nevet választana, hiszen a gyerekek képzelőereje fantasztikusan színes és határtalan – szerencsés esetben. Vagyis akkor, ha a felnőttek támogatják a gyerekek fantáziájának kibontakozását.

A riport folytatódott: a kislány őszinte volt, és nyíltan mesélt tovább. A riporter arról kérdezte, ha már tapasztalatból sokat tud a galambokról, a kutyákról, a többi háziállatról, akkor ezt a tudását biztosan elmondja az iskolában is, a természetrajz órán. A kislány nemmel válaszolt, és hozzátette, hogy azért nem mondhatja el a galambokról és kutyákról megtanult dolgokat a tanórán, mert a tanító néni jobban szereti, ha ő mondja el az állatokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Újra elképedtem! Mivel biológiát oktattam pár évig, tapasztalatból tudom, hogy a pedagógust a tanmenet, a tanórák heti száma és rövidsége sürgeti arra, hogy minél nagyobb fegyelemtartás mellett, minél gyorsabban, főleg elméletben adja át a tananyagot a diákoknak. Mégis megdöbbentem, hiszen azt gondolom, hogy a gyerekeknek teret kell adni a megnyilvánulásra a természetrajz órán. Tudásuk tapasztalatból ered, amiről beszélgetni kell, hogy a gyakorlati ismeret, elmélet is helyesen rögződjön, a gyerek kifejezőképessége, fogalmazása fejlődjön, a szakszavakat helyesen használja, és hogy érezze az elfogadást, az érdeklődést, a nyitottságot, az egyetértést egy felnőtt irányából.



Az ilyen gyerekeknek akár plusz feladatot is lehet adni, hiszen meg lehet kérni, hogy akár egy plakáttal illusztrált bemutatót tartson, például az otthon tenyésztett galambokról. Ma már nem nagy dolog pár fénykép elkészítése, némi böngészés a világhálón, majd a plakát összeállítása. Persze, hogy több munkát jelent ez pedagógusnak, diáknak egyaránt, de véleményem szerint sokkal több a tudásbeli és érzelmi hozama egy ilyen feladat elkészítésének, mint a befektetett szellemi és dologi energia.

Emlékszem néhány csillogó szemű diákomra, aki vagy a horgászatkor megismert halfajtákról, vagy a házi kedvencről, vagy a nagymama kertjében termő haszonnövényekről készített beszámolót. Kötelességemnek éreztem, hogy kihozzam belőlük a legtöbbet az adott témában. Előfordult, hogy a hivatalos tananyagot vettük át kurtábban, hogy a tanórán jusson idő és tér a gyerekek fantáziájának, kreativitásának, tapasztalatból eredő tudásának kibontakoztatására.

Hiszen hogyan ismerhetjük meg igazán a természetet? Csakis a megtapasztalás útján, amit kiegészít, lezár és rögzít az elméleti összefoglalás átgondolása, megfogalmazása és előadása az iskolatársaknak. Arról nem is beszélve, hogy ilyen esetben a pedagógusok támogató, pozitív hozzáállása nemcsak a gyerekek tudását, képzelőerejét, de érzelmi életét és kommunikációs, szociális kompetenciáit is fejleszti. A felnőtteknek soha nem lenne szabad elfelejteniük, hogy ők a példakép, a minta, a tükör a gyerekek számára – legyen az a felnőtt akár a szülő, akár a pedagógus.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mi legyen a tízórai?

Jády Mónika

A fejlődésben lévő szervezet még nem tud hosszabb ideig energiát tárolni, rendszeres tápanyag-utánpótlásra van szüksége.

2017.3.1.    17


Iskolás lettem!

Kovács Márta

Minden gyermek életében elérkezik a nagy pillanat: első osztályos lesz.

2016.9.14.    8


Iskolakezdésre

Jády Mónika

Csoportba való beilleszkedés, konfliktusok, alkalmazkodás, teljesen új környezet, tananyag – nem könnyű az iskolakezdőknek.

2016.9.12.    25


Tanulj, fiam!

Bányai Ilona

Az iskolakezdéssel sok családban felmerül az állandó dilemma: kell-e és ha igen, mennyi segítség kell a gyereknek a tanuláshoz.

2013.9.19.   


Hogyan éljük túl anyagilag az iskolakezdést?

Faar Ida

Tetszik, vagy sem – ennek a nyári szünidőnek is vége lesz lassan, a gyerekek legnagyobb bánatára.

2013.8.27.    10


Diák-szóvirágok

Huszár Katalin

Középiskolai tanárként arra törekszem, hogy diákjaim minél több tudás birtokosai legyenek.

2013.6.5.    28


A tanulásról – nemcsak félévkor

Kovács Márta

Amíg kisebb a gyerekünk, kevesebb a követelmény, és játékosabb formában történik a számonkérés is.

2013.1.28.    10


Vajon ki ő és hol van a hazája?

Nagy Erika

Az, hogy egyre kevesebb gyerek vesz kezébe manapság könyvet, talán abból is adódik...

2012.5.9.    4


Mit tehet a szülő?

Kovács Márta

Számomra újdonság, ami a lányommal történik: nem akar iskolába járni!

2011.11.8.   


Vakáció

Nagy Erika

A gyermekek legnagyobb örömére, itt a rég várt nyári vakáció.

2011.6.30.    1


Jó napot kívánok!

Szabó Mária

Az ember nem az ábécénél kezdődik.

2011.2.10.    5


Milyen iskolába?

Szabó Mária

Lassan itt van az iskolai első félév vége. Értékelés a tanulók munkájáról (írásbeli vagy szóbeli) minden szülőhöz eljut majd.

2011.1.17.    10