A szép bőrért


Csivre Kata  2004.11.4. 21:36

Bizony, vannak olyan pillanatok, amikor nem érezzük jól magunkat a bőrünkben: nyugtalanok, feszültek, fáradtak vagyunk.

A baj nem jár egyedül, hiszen ez az állapot elsőként az arcunkon rajzolódik ki. A sápadt bőr, a homályos tekintet, a szem- és szájszöglet apró ferde ráncai mind-mind árulkodó jelek. Az arcvonások megnyugtatásának és a jó közérzet visszanyerésének remek eszköze az akupresszúra.

Az akupresszúra, a világ egyik legrégibb és legszélesebb körben elterjedt gyógymódja. Bizonyos kiválasztott pontok célirányos nyomását vagy masszírozását jelenti. Mutató- vagy középső ujjunkat helyezzük erőteljesen a jelölt pontra, és számoljunk magunkban lassan hétig. Engedjük a nyomást, de ujjunk továbbra is érintse a pontot – számoljunk ötig, majd ismételjük meg a folyamatot háromszor-négyszer.

Ne feledjük, hogy az arcbőr kényesebb, mint a test többi része, így gyengéden masszírozzuk, és soha ne alkalmazzunk túl nagy nyomást.

1. Nyugtató hatású gyakorlat
Helye: A szemöldök között, az orrgyök középpontjában – ez a pont nyugtató és kiegyensúlyozó hatással van a bőrre, kitűnően alkalmas stressz, nyugtalanság és idegesség kezelésére.
2. Méregtelenít és erősít
Helye: Kétujjnyi távolságban a szemöldök fölött, a pupillák középpontjától húzott képzeletbeli egyenes mentén. Nyugtatja az arcvonásokat, fejfájás és fáradtság esetén jótékony hatású.
3. Sugárzó tekintet
Helye: a belső szemszögletben az orrnyereg mellett. A szemkörnyék bőrének rugalmasságát javítja.
4. A tündöklő mosolyért
Helye: Közvetlenül a szájszélek mellett. Ez a pont gondoskodik a szájszöglet apró ferde ráncainak kisimításáról, valamint az ajkak jobb vérkeringéséről.

Masszázs saját készítésű olajjal
Hozzávalók:
50 ml olívaolaj
5 csepp rozmaringolaj
5 csepp levendulaolaj
3 csepp fenyőolaj
1 csepp gerániumolaj

Öntsük a hozzávalókat egy sötét üvegbe, majd adjuk hozzá az olívaolajat, és jól keverjük össze. Zárjuk le az üveget légmentesen. Használhatjuk az olajkeveréket testmasszázshoz is. Az akupresszúra hatásosabb, ha előtte felfrissítjük az arcunkat.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Tartós szépségápolási megoldások

PR-cikk

Az igény a rendezett, esztétikus megjelenésre nem csökken: minden nap szeretnénk frissen, kipihenten és magabiztosan kilépni az ajtón. Tippjeink a cikkben olvashatók!

2026.2.4.   


A tél kedvenc bőrápolási trendje

A tél beköszöntével bőrünk is reagál a hűvös, száraz levegőre, hiszen a fagyos szél és a fűtött szobák szárítják és gyengítik természetes védőrétegét. Ám a hideg hónapok sem állhatják útját a ragyogó bőrnek!

2026.1.29.   


Kézápolási kisokos

Tilajcsík Dóra

„Ha kíváncsi vagy egy nő valódi korára, nézd meg a kezét!“ Hangzik az ismert mondás, és az állítás egyáltalán nem áll messze az igazságtól.

2026.1.14.    2


Bőrápolás, smink, parfüm

PR-cikk

Kozmetika nagyker? Itt minden egy helyen beszerezhető! Az illatok és a szépítkezés művészete egyidős az emberi civilizációval, mégis napjainkban éli aranykorát, amikor az önkifejezés és az öngondoskodás alapvető részévé vált.

2026.1.13.   


Arcápolás télen

Palkó Emese

A téli időszakban arcbőrünk fokozottabb odafigyelést igényel. Hiszen az egyre hidegebb hőmérséklet nagyon megviseli arcbőrünket. Jótanácsok következnek.

2026.1.8.  1    13


Amit a szemhéjplasztikáról tudni kell

PR-cikk

Az egyik legártalmatlanabb, de leghasznosabb plasztikai beavatkozás a szem körüli területen. Kérdések és válaszok.

2025.12.8.   


Szívből jövő meglepetések

Egy csepp kreativitás, egy csipet szeretet: alábbi cikkünkben kézzel készített karácsonyi ajándékötleteket ajánlunk.

2025.12.4.   


Téli bőrproblémák

PR-cikk

Hogyan lehet télen is puha és egészséges a bőrünk? Mi mindenre figyeljünk? Krémek, vitaminok, kezelések. Tippek és tanácsok.

2025.12.4.   


Tippek őszkezdetre

Tele vagyunk élményekkel, pezsgünk a nyári szabadság energiájától, de hamarosan itt az ideje, hogy visszatérjünk a megszokott ritmusunkhoz. Kezdődik az iskola és a nyári szabadságolások után ismét felpörög a munka világa is.

2025.9.1.  1   


Endolift lézeres kezelés – bőrfeszesítés műtét nélkül orvosesztétikai környezetben

PR-cikk

Sokan vágynak feszesebb, fiatalosabb arcbőrre vagy formásabb testkontúrokra, de nem szívesen vállalják a sebészi beavatkozásokkal járó kockázatokat, fájdalmat és hosszas lábadozást.

2025.7.31.   


Otthoni lábápolás

Lábaink a nyári időszakban nem csupán praktikus szerepet töltenek be, hanem meg is mutatjuk azokat a világnak. Hogyan ápoljuk, hogy szebbek legyenek? Tippek a cikkben.

2025.7.29.   


Hajunk és bőrünk a kánikulában

Így maradhat egészséges a hajunk és a bőrünk a közeledő nyári kánikulában is.

2025.6.21.