Gyorstippek a csinos külsőért


  2019.1.26. 13:35

Nőként minden reggel ugyanazt a rutint csináljuk végig a fürdőszobában - ám sajnos ennek vannak kellemetlen, sőt néha egyenesen praktikátlan és időigényes részei is.

Az viszont már-már bizonyított ténynek számít, hogy ahány ház, annyi szokás, mindnyájan máshogy és máshogy készülődünk a kora reggeli rohanás közepette – most listába szedtük azokat a tippeket, amik csak másodpercekbe telnek, és bizony, esetenként mentőövként szolgálhatnak!


Haj

Hajkoronánk az egyik legkényesebb terület, ha a készülődésről van szó. Ha frissen mossuk, csúszik, feltöltődik és kezelhetetlenné válik olykor, ha viszont két-három napja mostuk meg, akkor meg határeset. Ám idő híján nincs mit tenni: esetlen lófarokba kötött hajzattal távozunk hajlékunkból, és igyekszünk egész nap nem gondolni arra, hogy is nézhet ki az összkép.

Tipp: Hintőport neki! A natúr kétszáz forintos hintőpor kiváló erre a célra – szórj egy kicsit a tenyeredbe, és vidd fel a hajtövedre, oszlasd el, majd fésülködj meg. Nyertél így egy plusz napot hajmosás előtt.

Smink

A kevesebb több, és ez ebben az esetben is igaz: miért töltenél el hosszú perceket a sminkkel bíbelődve, amikor pillanatok alatt is el tudsz készíteni egy csodás, valóban minimalista natúr sminket?

Tipp: Ha használsz alapozót, vidd fel, majd melegítsd meg hajszárítóval egy kicsit a szempilla-göndörítődet – vigyázz, nehogy túlságosan forró legyen! – és formázd vele a szempillád a megszokott módon! Ezután jöhet egy kis szempillaspirál, és kész is vagy. Tartósabb eredmény, kevesebb kemikália az arcodon, természetesebb hatás.

Outfit

Gyakran képesek vagyunk időt és energiát nem spórolva, szinte még csukott szemmel összeállítani valami használható szettet. Miért ne válhatna rutinná, hogy előző este mindig kikészíted a reggeli szerelésed? A megfelelő sorrend csodákat tehet. Tipp: Legalulra rakd a nadrágot, rá a felsőrészt, erre jöjjön a trikó (ha hordasz), a legtetejére pedig adora.hu melltartó és a bugyi kerüljön. Magad is meglepődsz majd, hogy ezzel a szisztémával – ha megszokod – akár 20 percet is megtakaríthatsz a kómás reggeleken.

Ruhák a szekrényben

Megint csak ezerszer egyszerűbbé teheted az életed, ha a leggyakrabban használt darabokat vállfán tárolod egy olyan rendszer szerint, ami neked a leglogikusabb – garantált, hogy így sokkal könnyebben fogsz tájékozódni a szekrényedben. Tipp: További előnye ennek a tárolási módszernek, hogy már teregetéskor is előre gondolkodhatsz: a frissen mosott ruháidat szárítsd meg a vállfán, és már mehet is be a szekrénybe – viszlát, felesleges hajtogatással eltöltött hosszú percek!

Körmök

Te is mindig belenyúlsz a frissen lakkozott körmödbe valahogy? Nos, ez Murphy törvény.

Tipp: Már a művelet megkezdése előtt készíts magad mellé egy műanyag tálba jégkockákat és vizet, és a körömfestés után merítsd bele az ujjaid. Azt nem mondjuk, hogy érzésre a legkellemesebb, de jelentősen lerövidíti a szárogatásra szánt időt, mert a hirtelen hideg hatására megszilárdul a lakk.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

4 alapszabály hajunk védelmében

Hogyan őrizhetjük meg nyáron is hajunk szépségét? Minden évszakban szükséges a megfelelő ápolás. Tippjeink a cikkben!

2024.8.7.   


A napozás tökéletes kellékei

Kozma Eszter

Remek receptek alapján akár magunk is készíthetünk nagyszerű házi naptejet.

2024.7.18.    11


Nyári frissesség

A forró nyári napokon a testápolásban az üde, friss termékekért nyúlunk szívesebben.

2024.7.12.    3


7 szépségtipp csajos estékre

PR-cikk

Egy ilyen együtt töltött este arra is remek lehetőséget kínál, hogy megosszuk egymással a kedvenc szépségápolási trükkjeinket.

2024.7.11.   


A tökéletes nyári alapozó

Tilajcsík Dóra

A nyári hőség nemcsak a vízfogyasztásunk mennyiségére, hanem külsőnk állapotára is hatással van.

2024.6.27.   


A szemkörnyéki ráncok megelőzése

PR-cikk

Ahogy az idő méltóságteljesen kibontakozik, a szemünk körüli finom bőr lesz az a vászon, amelyre az öregedés vonásait festi.

2024.2.2.   


A haj tisztántartása

Fokozódó hajhullás, lelapuló haj és kellemetlen szagok: hajunk számára nem várt kellemetlenségeket tartogat a hűvösebb, őszi idő.

2023.10.24.   


Hogyan válasszunk szempillaspirált? 2.

Hogyan spirálozzunk úgy, mint a profik? A legjobb hatás elérésének titkai mesterkurzusunk keretében.

2023.9.5.   


Hogyan válasszunk szempillaspirált? 1.

Hogyan választhatjuk ki a számunkra legjobb szempillaspirált? A legjobb hatás elérésének titkai mesterkurzusunk keretében.

2023.8.31.   


A női kesztyű

A női kesztyűk nemcsak az elegancia és a stílus szimbólumai, hanem egyenesen a kéz kifinomultságának megtestesítői.

2023.8.17.   


Hogyan viseljünk megfelelő frizurát?

A rosszul megválasztott hajviselet azt hangsúlyozza, ami kevésbé előnyös a kinézetünknek.

2023.7.20.   


Mit tegyünk a neszesszerbe?

Tilajcsík Dóra

A szépségipar folyamatosan újabbnál újabb vívmányokkal áll elő, amelyek azt hivatottak segíteni, hogy megjelenésünk a lehető legtökéletesebb legyen.

2023.7.4.    5