A medál

Nagy Csivre Katalin 2014.9.9. 3:16

Az embert az életútján végigkísérik remények, vágyak, szerelmek, barátságok.

Ezek közül sok értéket türelmetlen fiatalként észre sem vesz, esetleg vállvonogatva lesajnál, vagy átsodródik rajtuk. Öntudatlanul, elsöprő lendülettel, mint az áramlatokkal teli tenger.
Bármilyen viharos is, a tenger előbb-utóbb elnyugszik, elcsendesül.
Mikor?
Amikor a fiatalkor lassan búcsút int a hegytetőn, s elköszönni látszik.
Amikor az első ősz hajszál kukucskál a fejtetőn.
Amikor a szeszélyt és a szenvedélyt már biztosan nem tévesztjük össze.
Amikor következő generáció vállvonogatására, pimasz lendületére – meglepődve – felkapjuk a fejünket.
Nos, ekkor, észrevesszük, hogy az idő eljár felettünk. Olyan nagy baj, ha zúgolódik a fiatal tenger? A fiaink fiatal nemzedéke követel és számon kér?

- Ugyan, mit vegyünk a gyerek születésnapjára? - tanakodnak a szülők kimerülve, mikor már a hatodik szupermarketet is körbejárták. Józsika hatéves lesz a napokban. A pimasz, szőke kisgyerek nyakában medál lóg, amit anyai nagyanyjától örökölt. Értéktelen vacakként csüng rajta, leginkább anyja unszolására viseli. A gyerek berohan a játéküzletbe, hangosan ű sikoltozó hisztériával követel valamit. Kipakol gépfegyvert, puskát, kardot. Ezt mind, itt és most és azonnal! Kell! Hiszen szülinap van, és már kattog a pénztárgép, csörren az aprópénz: bővül a gyerekszoba fegyverarzenálja.

Egyáltalán nem biztos, hogy a majdani Józsi harmincévesen éleslövedékkel harcol és gépfegyvereket pufogtat, de megvan rá az esélye. Belegondoltunk már abba, hogy a hatéves gyerekeink játékai megelevenedhetnek egy nap? Hogy személyes ismerőseinkké válnak a kiskatonák, vagy az egyszemű alvilági robotok, a transformers hadsereg? Fantazmagória? Vad képzelgés? Bárcsak az lenne és semmi több!

A hatéves Józsika egyedül van a szobában. Elektromos autók, tankok, űrbéli harcosok és persze a legmodernebb számítógépes játékok nevelésére bízva. Az egész technikai civilizáció abszurd világa már a gyerekszobába költözött rég. A tévé folyik szüntelen. Belőle az agresszió, a hangos, durva lárma, a gusztustalan közélet, gátlástalan szex.

Jövő embere, fel vagy készülve a holnapra? Vállvonogatás. Holnap vagy holnapután, pár év múlva, az orvos felír valami csodaszert. Nyugtató, tabletta, cigi, kábítószer. Holnap. Igaz-e az, hogy ma írjuk meg a holnap forgatókönyvét? Ma, amikor játszunk, alakoskodunk, szeretünk, gyűlölünk.

Némi távolságból kell nézni az egészre - mondja József, a nyolcvanas, idős férfi, világpolgár. Jámbor aggastyán, háborús veterán, csillagközi utas fél lábbal a sírban. Ekkor sejlik fel valami értelem és igaz az élettörténetében. Igazi kegyelmi állapot, ha az ember szereti saját történetét, minden nyomorúságával és csalódásával együtt, amit saját maga alkotott saját magának – gondolja. – Az viszont az én bajom, amiért bosszant az igazságtalanság, hogy a tárgyak túlélik az embert – mondja halkan, nyakában a medált tapogatva, s valami földöntúli mosoly ül az arcára, amint egy utolsót lélegzik.