Az élelmiszeripar fejlesztése
Az uniós pénzek egyik nagy kedvezményezettje az élelmiszeripar lehet. (PR)
A kormány tervei szerint a most következő uniós költségvetési ciklusban az élelmiszeripar fejlesztése kiemelt szerepet tölt majd be, és a Brüsszelből érkező pénzek egyik legnagyobb kedvezményezettje lehet - mondta el Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára a IX. Coop Rally-n, a Coop üzletlánc tradicionális szakmai programján.
A Földművelésügyi Minisztérium fővédnökségét élvező kétnapos eseményen a COOP üzletlánc A hazai termékek népszerűsítése mellett a rendezvény rávilágít arra is, hogy hihetetlen szervezést, komoly együttműködést, a gazdasági, kereskedelmi, élelmiszerbiztonsági és logisztikai szempontok együttes figyelembevételét kívánja meg a legalapvetőbb napi cikkek eljuttatása időben, jó minőségben, kellő mennyiségben és megfelelő választékban a vásárlókhoz. A Magyarországon megtermett paradicsom logisztikai útja, tehát szállítása a termőföldről a boltig a Coopnál kb. 24 órát vesz igénybe, míg a külföldről hazánkba érkező termék kb. 5-6 nap múlva kerül csak a polcokra. Rendkívüli adat az is, hogy a mintegy 3000 üzlettel rendelkező COOP lánc üzleteiben annyi kenyeret adnak el egy év alatt, hogy a vekniket egymás után illesztve azok elérnének Budapestől Buenos Airesig és vissza –hangzott el a most befejeződött Coop Rally-n. Ez az út egy modern utasszállító repülőnek is mintegy fél napjába telne csak egy irányban számolva.
A Coop Rally idei útvonala
Már 78 hazai élelmiszergyárhoz, feldolgozó üzemhez és COOP tagvállalathoz látogatott el a mezőny
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Égető nyár
A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.
2023.7.20.
9 tipp az anyagi stabilitásra
Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.
2023.1.15. 5
Különleges üveggyöngyök
Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!
2022.10.19.
Próbatétel túrának álcázva
Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.
2022.3.28.
A sokoldalú levendula
Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)
2021.7.9.
Belső vallomás
Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.
2021.5.13.
Kilók le, bikini fel!
Nemsokára ismét érkezik a nyár! Ha a bikini viselésének már a gondolata is aggodalmat kelt benned, itt az ideje elkezdeni a felkészülést.
2021.5.12.
Legyen rend a táskában!
Köztudott, hogy a nők szeretnek úgy elindulni otthonról, akárhová mennek is, hogy szinte minden helyzetre fel legyenek készülve.
2020.9.16.