Borús napokon
Mivel javíthatjuk hangulatunkat a borús napokon?
A természet lassulásával egyetemben mi is tompábbá, fáradékonyabbá, kedvetlenebbé válunk. Nem is csoda, hisz szervezetünknek át kell programoznia magát „téli üzemmódba”. Hozzá kell szoknia a hideghez, a napfény hiányához, a rövidebb nappalokhoz. Persze ez nem jelenti azt, hogy búskomorrá kell válnunk. Igenis ugyanúgy élvezni kell a mindennapok örömeit, az élet szépségét.
Néhány hangulatjavító tippet ajánlunk figyelmükbe.
* Ha dühöz, csak saját magán áll bosszút, hiszen a probléma úgysem oldódik meg. Szemlélje a világot kimért nyugalommal, és mindig a megoldásra koncentráljon, ne arra, hogy minden csak az ön bosszantására történik. Ne agyaljon folyamatosan – kapcsolja ki gondolatai zakatolását! Tiszta fejjel, higgadtan úgyis mindent más színben lát majd
* Iktasson be minden napjába szertartásokat – ilyenkor csak és kizárólag önmagával törődjön. Kis idő múlva ezek a szokássá vált rítusok megnyugtatják felborzolt idegeit.
* Legyen elégedett az életével. Ez maximálisan soha sem sikerül, de mindig arra kell törekedni, hogy elfogadjuk, ami van, és tegyünk azért, hogy javítani tudjunk a hiányosságokon.
* Legyen ideje a hobbijára. Van, aki szalvétát gyűjt, mások a süteménykészítésben oldódnak fel – találja meg az önhöz legközelebb álló elfoglaltságot.
* Ápolja a rokoni-baráti kapcsolatait, soha ne sajnálja az időt rájuk. Ne zárkózzon be a problémáktól terhes csigaházába – beszélgessen róluk, legyen kíváncsi másokra is. Élvezze az érintés nyugtató erejét. Soha ne féljen kimutatni szeretteinek az érzéseit – és soha ne utasítsa vissza a gyengédséget.
* Legyen tudatos és változatos az étkezése. Érvényesüljön a többször keveset elve – és a mostanság oly sokszor hangoztatott egészséges táplálkozás alapelvei is kapjanak teret mindennapjaiban. Soha ne hagyja ki a reggeli étkezést! Fogyasszon minél több magnéziumtartalmú ételt (aszalt gyümölcsök, mogyoró, mandula, dió, banán), valamint vasban és B-vitaminban gazdag ételeket (spenót, vörös húsok, máj, cékla, lencse), amelyeknek fontos szerepük van a hangulat „szabályozásában” (is). Egyen meg naponta 1-2 kocka valódi étcsokoládét – kifejezetten hangulatjavító hatással bír. Ügyeljen arra, hogy minden nap legyen a tányérján hangulatjavító étel: banán, bogyós gyümölcsök, kakaó, tojás, lenmag, gyömbér, fokhagyma, pulyka/csirkehús, sötétzöld és narancssárga színű zöldségek, szójatermék.
* Mindig biztosítani kell a megfelelő mennyiségű, és megfelelő minőségű alvást, hiszen a kialvatlanság bizony rányomja bélyegét a másnapi kedélyállapotra.
* Igyon eleget – a folyadékhiány fáradékonyságot, lehangoltságot, figyelemzavart okoz. Fogyasszon hangulatjavító teákat: orbáncfű, bazsalikom, citromfű, golgotavirág, macskagyökér, kamilla – bizonyítottan hatékonyak.
* Próbáljon ki új – jókedvre derítő illatokat: geránium, citromfű, citrom, kamilla, levendula, citromfű, narancsvirág, rózsa, ylang-ylang, bazsalikom, borsikafű, rozmaring, kakukkfű Sajátítson el lazító relaxációs gyakorlatokat.
* Mindig kezdje a napot reggeli tornával. Ne ugorjon ki azonnal az ágyból, hanem nyújtózkodjon, mozgassa át a végtagjait, majd óvatosan az ágy szélére kiülve hagyja, hogy a vérnyomása is „felébredjen”. Ha elege van mindenből, és képtelen koncentrálni végezzen légzőgyakorlatokat nyitott ablaknál. Ettől még jobb, persze csak, ha van rá lehetősége, ha rövidke sétára indul. Töltsön minél több időt a friss levegőn, még akkor is, ha rossz idő van. Egy bezárt, levegőtlen szobában tölteni az egész napot felér egy merénylettel.
*Összegezve az eddigieket: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a téli borongós idő ne befolyásolja az életét – hiszen, ha már most rossz a közérzete mi lesz önnel a tél végére?
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Kiszállni a komfortzónából!
Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.
2024.9.23. 13
Égető nyár
A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.
2024.7.19.
A sokoldalú levendula
Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)
2024.6.18.
Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen
Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.
2024.3.5.
Esély a jófiúknak
A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.
2024.2.19.
9 tipp az anyagi stabilitásra
Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.
2023.1.15. 5
Különleges üveggyöngyök
Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!
2022.10.19.
Próbatétel túrának álcázva
Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.
2022.3.28.
Belső vallomás
Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.
2021.5.13.