Bronxi tinédzserek(2)
Az amerikai középiskolákban ilyenkor zajlanak a szülői értekezletek, hiszen március közepén megkapták a diákok a bizonyítványt, ami a második félév első fontos figyelmeztetésének számít!
A bizonyítvány az ún. Report Card egy egyszerű papírnyomtatvány, amiben a gyerek által látogatott tantárgyak (tanórák) vannak feltüntetve az érdemjeggyel együtt. A szülő a legtöbb esetben nem is látja gyermeke bizonyítványát, és éppen azért jönnek el a szülői értekezletre, hogy némi sejtésük legyen gyermekük képességéről! De itt a szülői értekezlet az ún. Teacher Perents Conference (lefordítva: „Tanár-szülő értekezlete”) nem zajlik hagyományosan.
Az iskola két napra nyitva tartja kapuit, és várja a szülőket és a gyermekeiket. Mert itt a gyerekek is jelen vannak, amikor a tanár értékeli őket. Az értekezlet általában úgy zajlik, hogy a tanár az osztályban várja a szülőket, egyenként elbeszélget velük gyerekük viselkedéséről, tanulási szokásairól, és nem utolsó sorban az érdemjegyeiről. Persze minden tanár taktikusan, az igazgató előzetes figyelmeztetése alapján, pozitív dolgokkal kezdi a szónoklást. Arról, hogy a gyerek milyen rendesen eljön az órára majdnem minden nap, van füzete, tolla, tehát ebből is látni, hogy nincs otthon elhanyagolva.
Ez jól hangzik és tetszik a szülőnek is -- a kis hízelgést és füllentést azonban követi a hideg zuhany! A gyerek jobban teljesítene, ha oda is figyelne az órán, esetleg még néha-néha a házi feladatot is elvégezné, vagy eljönne a dolgozat napján… Ezzel a tanár már halványan jelzi, hogy a gyerek meg fog bukni! Vannak olyan szülők, akik dührohamot kapnak ilyenkor és képesek mindenki szeme láttára megpofozni gyereküket! Mások mindenért a tanárt hibáztatják és a gyerekük mellé állnak! Vannak olyan szülők is, akik azért jönnek el az értekezletre, hogy a tanáról érdeklődjenek fiuk, lányuk hollétéről. Egyáltalán jár-e iskolába, mert otthon utoljára már hónapokkal ezelőtt láttak..!
Ilyenkor aztán sok mindenre fény derül: például, hogy egy lány annyira szerelmes lett egy fiúba, hogy az iskolát is elhanyagolta miatta! Megtörtént már az is, hogy egy fiú a Blood gang (Vér-banda) tagja lett, és azért nem járt iskolába, mert az nincs összhangban a banda elveivel.
A szülő kétségbeesetten kéri a tanár segítségét, hogy valahogy segítsen visszaszerezni a fiát, hiszen tudja, aki egyszer belekerül ebbe az ördögi körbe, onnan nem kerül ki élve! Hiszen már a tagság elnyeréséhez bizonyos feltételeket kell teljesítenie. Például meg kell sebesítenie egy ártatlan embert. Az áldozat általában egy gyanútlan járókelő (lehet az bárki, fiatal, idős, nő vagy férfi), akinek zsilettel bevágják az arcát, egy életre csúnya heget hagyva... Rosszabb esetben halálosan meg is sebesítik vagy egyszerűen megölik.
Nem, ez nem egy horrorfilm forgatókönyve, ez a valóság -- itt, Bronxban! Kérdem én, mit tehet egy tanár ilyen esetben? Hogyan segítsen a szülőnek visszaszerezni gyermekét? Hiszen erre nincsen semmi esélye!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Kiszállni a komfortzónából!
Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.
2024.9.23. 13
Égető nyár
A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.
2024.7.19.
A sokoldalú levendula
Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)
2024.6.18.
Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen
Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.
2024.3.5.
Esély a jófiúknak
A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.
2024.2.19.
9 tipp az anyagi stabilitásra
Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.
2023.1.15. 5
Különleges üveggyöngyök
Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!
2022.10.19.
Próbatétel túrának álcázva
Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.
2022.3.28.
Belső vallomás
Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.
2021.5.13.