Férfitípusok – női szemmel

Póda Erzsébet 2004.11.17. 21:29

Vajon milyen férfitípusokat ismerünk? Ezt boncolgatja írásunk.

Azt mondják, a férfiak nincsenek könnyű helyzetben. A közvélemény, a sok reklám- és szuperfilm hatására, elvárja tőlük, hogy bátrak, erősek, okosak, merészek, megingathatatlanok, ugyanakkor gyöngédek, figyelmesek, érzékiek és gazdagok legyenek. És bizony ennek a mércének nem könnyű megfelelniük. Pedig nyíltan, vagy titokban a nők ilyen férfira vágynak – s a férfiak ilyenek szeretnének lenni.

Egy amerikai pszichológusnő, Laura Schlessinger, munkája során arra a következtetésre jutott, hogy a férfiak életét egész sor állandósult téveszme irányítja. Ezeket a téveszméket ugyan némi női fortéllyal, türelemmel, vagy egy jó pszichoterapeuta segítségével ki lehet küszöbölni, meg lehet szüntetni, ám akadnak férfiak, akik elől nekünk nőknek, egyszerűen jobb elmenekülnünk.

E téveszmék gyökerei a gyermekkorba nyúlnak. Helyesebben szólva a nevelésnél kezdődnek. Mert ugyan ki ne ismerné a térdhorzsolás klasszikus esetét? A fájdalomtól síró kisfiút anyukája korholja: – Ejnye már, egy fiú nem sír egy ilyen semmiség miatt! Míg a lányokat ölbe veszik, babusgatják, simogatják, vigasztalják. A fiúk így megtanulják, hogy érzelmeiket semmilyen körülmények között nem nyilváníthatják ki, hiszen az a gyöngeség jele. Míg a lányok sírhatnak, vihoghatnak -- hiszen ők az érzelemlények, nekik szabad. A mai anyukák ugyan már lassanként elsajátítják a „nevelési forradalom” azon vívmányát is, hogy egy kis térdhorzsolásból nem csinálnak tragédiát. A fájdalom elfújása, puszi, s már mehet a gyerek, ha fiú, ha lány, tovább játszani. De a nevelési forradalom férfijai még nem nőttek fel, úgyhogy a mai férfiaknak nekünk kell segítenünk, hogy megtalálják önmagukat a világban. Erre a feladatra pedig természetesen mi nők vagyunk a legalkalmasabbak. (Már megint mi kapjuk a dolog nehezebb végét!)

Lássuk hát, valójában milyenek is a férfiak, melyik típusba sorolhatóak, s mit kell nekünk, nőknek tennünk, ha harmóniában szeretnénk élni velük!

A fecsegő
Ő az, aki azt tanulta, hogy az érzelmek kimutatása a gyengeség jele. El is sajátította az álcázás tudományát rendesen. Mindig jópofa, szórakoztató, egy sor vicces történetet tud az ismerőseiről, állandóan beszél – de mindig másokról. Mellette nem lehet unatkozni, ám róla vajmi kevés tudható meg. Hogy mikor szomorú, mikor vannak gondjai, mikor dühös, vagy mikor hiányzik neki a partnernője, azt lehetetlen kiszedni belőle. De a szerelem nemcsak a szép és vidám dolgokról szól, hanem bánatról, problémákról is, meg a kölcsönös bizalomról.

S ha a mi partnerünk nem tud őszinte lenni, próbálkozzunk őszinte kérdésekkel mi! Olyanokkal, amik róla szólnak! Ne adjuk fel az első kudarc után! Tegyük fel neki a kérdéseinket újra és újra! Tudakoljuk meg tőle, gondolt-e napközben ránk? Hiányoztunk-e neki? Érte-e bánat, vagy öröm? Dühös volt-e valakire? A férfiak világában lehet, hogy álcáznia kell magát, de nyugtassuk meg, nekünk ő maga kell úgy, ahogy van – a félelmeivel, gondjaival, fájdalmaival, jó- és rosszkedvével együtt. Eredményes lesz a próbálkozásunk!

A karrierista
Ez a típus sokkal hálásabb és fontosabb dolognak tartja pályafutása fényesítgetését, partnerkapcsolata ápolásánál. A munkába fektetett energia és a túlórák előremenetellel kecsegtetnek, látványos eredményeket jelentenek: magasabb fizetést, új szolgálati kocsit, tanulmányi utat, kiküldetést. Nagy igyekezetében aztán átesik a ló másik oldalára. Már nem azért dolgozik, hogy jól éljen, hanem azért él, hogy dolgozzon. Partnernőjét értékes dolgokkal halmozza el, s nem érti, mit akar a kedves, ha arra kéri, lassítson, kapcsolódjon ki, szakítson időt kettejükre is. Ez esetben nem marad más hátra, álljunk a sarkunkra! Kényszerítsük, hogy pihenjen egy kicsit, s közben foglalkozzon velünk, kettőnkkel is! Adjuk értésére, a nagy hajszában, rohanásban elveszítheti azt, amit annyira természetesnek tart – a szerelmünket!

Az uralkodó
Amennyiben a férfi egy igazi patriarchális családban nevelkedett, ahol a döntő szót mindig az apa mondta ki, s emellett egyénisége van, nincs könnyű helyzetben sem ő, sem partnernője. Ez a típus majd megszakad a kötelességtudattól, mindent egyedül akar csinálni, eközben társa attól szenved, hogy sosem látja mosolyogni, sosem hallja felszabadult nevetését, soha sehol nem érzi jól magát. Viselkedése hasonlít az állatvilág hímjeinek viselkedéséhez – nekik ugyanis nap, mint nap meg kell vívniuk a harcot létükért és területükért. Egy pillanatra sem lanyhulhat figyelmük, hiszen egy apró hiba a végzetüket jelentheti. Ez a feszültség készteti őt arra, hogy minden és mindenki felett uralkodjon, beleértve saját társát is. Miközben családtagjait leigázza, a munkahelyén sikertelen, s emberi kapcsolatai sorra kudarcot vallanak.

Erejét azzal bizonyítja, hogy szellemileg vagy tettlegesen bántalmazza, esetleg egyenesen terrorizálja környezetét. Egész viselkedése pedig nem takar mást, mint félelmet és önbizalomhiányt. Mert valójában fél, hogy elveszíti családját, hozzátartozóit. És mivel nem bízik meg önmagában, nem bízik meg másokban sem.
Ha nem tudjuk megbeszélni vele közös dolgainkat, ha nem hajlandó tudomásul venni, hogy a közös életnek közös feladatai vannak, melynek mi is részesei akarunk lenni, ha nem hajlandó emberszámba venni minket – akkor nincs jövője ennek a kapcsolatnak.
Ideje az egésznek véget vetnünk!

A navigátor
Akit az iránytűje irányít! Igaz, hogy a férfiak sokkal többet gondolnak a szexre, mint a nők, hiszen, élettani okok miatt, a természet mintegy utasítja őket, hogy minél több nőt termékenyítsenek meg. Ugyanakkor az ember erkölcsös lény, s amennyiben valóban az, megtanul uralkodni az ösztönein. Arra a férfira, aki egészen odavan a szexepiljétől és állítja, hogy egyszerűen nem tehet róla, de nem képes ellenállni a nőknek, ne vesztegessük az időt! Ez a típus egyszerűen nem nőtt fel. Fölöslegesen ne foglalkozzunk a nevelésével, úgysem jutunk nála semmi eredményre!
Inkább keressük meg magunknak az igazit!

Anyámasszony katonája
Ha a partnerünket láthatatlan köldökzsinór köti össze az anyjával, az egyik legnehezebb típussal van dolgunk. Szeretnénk tőle valamit, megígéri, hogy megteszi. De, ha az anyja az ellenkezőjét akarja, neki is megígéri. Nekünk azt mondja, tavasszal lesz az esküvő, hiszen úgy beszéltük meg – a tavaszhoz fűződnek közös emlékeink. Az anyjának állítja, hogy az esküvő ősszel lesz, ahogyan azt a mama szeretné, mondván, nem kell úgy elsietni a dolgot. Talán úgy tűnik, tétovázik még félúton az anyja és a választottja közt. Csakhogy ez nem igaz!

Ha kenyértörésre kerül sor, egész biztosan az anyja mellé áll. Inkább marad jó fiú, mint lesz jó férj. Ez egy igazi patthelyzet. Bárhogy is próbálkozunk a magunk igazával, nem tudjuk jobb belátásra bírni. A kényszerítés, fenyegetés, zsarolás csak rontja a helyzetet. Eredmény csak akkor érhető el, ha ez a típus önmaga vet véget ennek a rendellenes anya-fiú kapcsolatnak. :s ez elég ritkán következik be…

A házasodó
Érdekes módon azokból a férfiakból válik jó férj, akiknek kezdetben nem nagyon fűlik a foguk a házassághoz. Tehát, abban az esetben, ha egy férfi kéthetes ismeretség után jegygyűrűvel lep meg bennünket, három hét múlva békésen teázgat a konyhában leendő anyósával, miközben ódákat zeng a mama kalácsáról, egy hónap múlva pedig oltár elé cipelne bennünket, legyünk résen! Ez a típus azt hiszi, hogy a házasságtól válik valódi férfivá, és arra használ minket, hogy bebizonyítsa önmagának, vele nincs baj, férfi ő a javából! Valójában csupán arról van szó, hogy önbizalomhiányban szenved. Várjunk az esküvővel! Küldjük előbb pszichoterapeutához!

A „legjobb, ha nem nősül meg” típus
Vannak férfiak, akik csak úgy szeretnek bennünket, ha elesettek vagyunk, romokban heverünk, esténként a legszívesebben lencsét válogatunk, s eszünkbe sem jut a szórakozás, nem értünk a politikához, a közéleti kérdések hidegen hagynak bennünket, nem olvasunk, nem nézünk tévét, az önképzésről meg azt se tudjuk eszik-e vagy isszák. Vannak férfiak, akik csak úgy szeretnek bennünket, ha mindig nekik adunk igazat, és nem bánjuk, ha munka után nem velünk foglalkoznak, hanem az autót simogatják, mossák, olajozzák, vagy horgászni mennek. Vannak férfiak, akik csak úgy szeretnek bennünket, ha kiszolgáljuk őket, földre sütött tekintettel tesszük elébük az ebédet, minden rigolyájukat eltűrjük, s a szenvedéstől csak titokban merünk sírni.
Ezek azok a férfiak, akik elől egyszerűen el kell menekülnünk!