Hatvan év a konyhában
Mary Berry (78) szakácskönyveivel meghódította Nagy-Britanniát. Eddig több mint hetven könyvet írt.
Hetvenöt éves korában fedezték fel őt újra, amikor a BBC népszerű műsorában, a Nagy Britannia legjobb szakácsversenyén zsűritagként megjelent. A műsorban a híres angol pékkel és konyhafőnökkel Paul Hollywoddal együtt szerepel.
Mary és Paul közös bemutatóján, egy angol gasztronómiai fesztiválon volt szerencsém közönségként részt venni. Mary hagyományos angol piskótatortát készített citromos töltelékkel, míg Paul a híres nyolcfonásos kenyerét készítette el pillanatok alatt. Fantasztikus volt Maryt hallgatni, ahogy vidáman beszélt az életéről, miközben a masszát kevergette. Csak ámultam, hogyan tud egy 78 éves asszonyból ennyi energia áradni.
Életútja példakép lehet sokunk számára:
Mary Berry tizenhárom éves korában több hónapot töltött kórházban gerincferdüléssel. Elmondása szerint a családjától kényszerből távol töltött időszak keményebbé és életerősebbé tette, és megtanulta, hogy minden lehetőségből ki kell hozni a maximumot. Tanulmányai során reménytelennek nyilvánították. Amikor az iskolából hazavitte az első saját készítésű piskótasüteményét, az apja azt mondta, ugyanolyanra sikerült, mintha az anyja készítette volna. Ezután értelemszerűen vendéglátóipari iskolába ment tanulni. Az iskola után Franciaországba került, a híres Le Cordon Bleu tanodájába. Az új környezet kulturális sokként érte őt: az első menüjét végigsírta, mert lóhúst tartalmazott, miközben az ő szeme előtt az otthon hagyott pónija lebegett. A későbbiekben több magazinnak és gasztronómiai szervezetnek dolgozott. Az első receptkönyvét 1970-ben adták ki. Később saját termékeit is piacra dobta, melyet először csak a saját iskolájában árusított.
S hogy mit mesélt még magáról?
Az iskola számomra lidércnyomás volt.
Utáltam mindent, kivéve a házimunka órákat. Az igazgató azt mondta a szüleimnek: főzéssel vagy gyerekneveléssel végülis kezdhetne valamit a lányuk. Mire apám azt válaszolta, hogy sajnálná a szegény gyerekeket. Így hát a főzéssel kezdtem el foglalkozni.
Viccesnek találom, hogy az emberek hisznek a divatikonnak.
Megveszem azt, ami tetszik. Amikor a BBC forgatását kezdtük, kaptam stilisztát, de szívesebben válogatom ki a saját felszerelésemet. Szeretek vidám színekben öltözködni, farmerral kombinálva. Farmerban élek.
A férjemet teljesen elkényeztetem.
47 éve vagyunk házasok és a szeretetünk csak erősödött az évek folyamán. Azonban túlságosan is elkényeztetem. A menyem egyszer megkérte őt, hogy főzzön egy teát, mire ő nem tudta hol tartjuk a teafiltert.
Még én is használok időspóroló trükköket a konyhában.
A leveles tésztát soha nem készítem, mert túl sokáig tart. Utoljára tinédzser koromban készítettem egy főzőiskolában. Két fontért vásárolom Londonban egy görög boltban. Felhasználom, amire szükségem van, a maradékot pedig lefagyasztom.
Botoxot vagy plasztikát soha nem vennék igénybe.
Mi az értelme? Hagyjuk a sebészeket életeket menteni! Nem használok arckrémeket sem. Figyelek az étkezésemre, tornázni nem nagyon szoktam. A közhiedelemmel ellentétben nem eszem süteményt minden nap.
William fiam még mindig az életem része.
A legfiatalabb fiam, Will tizenkilenc éves korában meghalt egy autóbalesetben. Még most is, huszonnégy évvel később, minden nap gondolok rá. A fényképe a konyhámban van, és a lányom, Annabel gyermekei sokszor rámutatnak, és azt mondják: ő anya testvére. Mintha ismerték volna őt.
Még nem vagyok készen arra, hogy szögre akasszam a kötényemet.
Hatvan éve főzök és sütök. Mindig is ezzel akartam foglalkozni. Sokszor megkérdezik, mikor fogok nyugdíjba menni. Miért tenném? Majd akkor megyek, ha már nem lesz rám igény. Akkor majd csendben elvonulok.
Mary Barry könyvei magyarul is megvásárolhatók
http://www.maryberry.co.uk/
Írásunk a Wikipedia, Essentials magazin cikke alapján készült.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Álmaink nem hazudnak
Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.
2024.11.5. 55
Évszakváltás – ruhatárcsere
Melyik nő ne ismerné az érzést, amikor áll a ruhás szekrény előtt, és nem talál kedvére való göncöt, amelyet felvehetne.
2024.10.22. 4
Kiszállni a komfortzónából!
Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.
2024.9.23. 13
Égető nyár
A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.
2024.7.19.
A sokoldalú levendula
Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)
2024.6.18.
Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen
Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.
2024.3.5.
Esély a jófiúknak
A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.
2024.2.19.
9 tipp az anyagi stabilitásra
Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.
2023.1.15. 5
Különleges üveggyöngyök
Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!
2022.10.19.