Házasság és hétköznapok(2)

Póda Erzsébet 2006.5.4. 19:21

A legtöbb nő arra panaszkodik, hogy a férje nem beszélget vele.

Míg a nő szeretné elmondani – el is mondja -- a férjének, mi történt vele a nap során, a férfi csak sóhajtozik, esetleg hümmög, igenezik, vagy bólogat.

Pedig a párkapcsolatokkal foglalkozó szakemberek azt mondják, a férfiakat is szóra lehet bírni, csak tudni kell hogyan. Az asszertív kommunikáció igénybe vételét szokták ilyenkor javasolni. A valóságban ugyanis az okozza a legtöbb problémát, hogy az emberek a kommunikáció során nem figyelnek egymásra úgy, ahogyan valójában szükség lenne rá. Különösen érvényes ez azokra a helyzetekre, amikor a vita teljes mértékben érzelmi alapon robban ki, vagy az ember hagyja, hogy szóváltás közben elragadják az érzelmei.

Az asszertív kommunikáció lényege, hogy őszintén elmondjuk, mi hogyan vélekedünk az adott helyzetről vagy problémáról – és semmi esetben sem vádoljuk a másikat! Először talán nehéz, mert az embert könnyen elragadják az indulatok, de egy kis akarattal önuralmat lehet tanulni – és higgyük el, megéri! Próbáljuk csak ki! Ahelyett, hogy azt vágnánk drágánk fejéhez, hogy: utálatos vagy, téged nem érdekel semmi! – mondjuk azt: úgy szeretném, ha beszélgetnél velem egy kicsit! Mondd csak, mi történt ma veled? Ha azt válaszolja, hogy semmi, az már jó jel. Elkezdte a kommunikálást. Érdeklődjünk tovább, kérjük ki a véleményét, s ha meg is mondja, ne vágjuk rá azonnal, hogy marhaság! Inkább azt: és ahhoz mit szólnál, ha…?

A házastársak közt akkor jó a viszony, ha mindketten felismerik a nehézségeket, és kellő együttérzéssel vannak egymás iránt. Ez pedig csak úgy érhető el, ha beszélünk egymással, ha megosztjuk egymással gondolatainkat, érzelmeinket, de bánatainkat és örömeinket is. Ha kimondjuk, amit gondolunk. Le kell számolnunk azzal a hamis mítosszal, hogy a férfi (vagy a nő) képes kitalálni a párja gondolatait, rejtett óhajait! Bármennyire romantikus is az elképzelés, ez nem így működik (vagy nem működik mindig, minden esetben). A valóságban sokkal hatékonyabb a kimondott szó – és legfőképp a megfelelően kimondott szó!

S még egy történet. Éva férje soha nem feledkezik meg felesége születésnapjáról, sem a házassági évfordulójukról, a nőnapról, és az anyák napjáról sem. Mindig meglepi feleségét valami frappáns kis ajándékkal, ha pedig semmi sem jut az eszébe, hoz egy szép virágcsokrot vagy egy tábla csokoládét. A szomszédasszony, Anikó irigykedve szemlélte az eseményeket. Ő is vágyott rá, hogy a férje megajándékozza néhanapján. Ám az ő férje rendszeresen „elfelejtette” a jeles napokat. Hiába sírt, veszekedett vagy reménykedett Anikó, férje rendre üres kézzel tért haza.

Az ajándékokat továbbra is a szomszédasszonya kapta. Egy nap aztán nem bírta, becsöngetett Évához. Leültek egy kávé mellé, majd Anikón erőt vett a késztetés, és elkezdte mondani, milyen jó férje van Évának, az övé bezzeg milyen érzéketlen. Soha nem hoz neki még egy szál virágot sem. Hogy csinálja Éva, hogy ő mindig kap valamit?! Éva elmosolyodott, és azt mondta: -- Régebben az én férjem is elfelejtette. De amikor néha-néha eszébe jutott, elmondtam neki, milyen jólesik, hogy gondol rám, és milyen nagy örömöt okoz nekem akár egyetlen szál tőle kapott virág. Ezt minden egyes alkalommal elrebegtem neki. Ő pedig egyre gyakrabban lepett meg kis apróságokkal. Hát ennyi a titok!