Hogyan változtassuk meg életünket?


Kabók Zita  2007.4.21. 9:12

A jó fogadalom titka, hogy motivál bennünket, reális és teljesíthető.

Ha már tudjuk, hogy melyik kategóriában szeretnénk változtatni, akkor csak egy lépésre vagyunk attól, hogy felismerjük, mi legyen a fogadalmunk. Semmiképpen se siessük el, hiszen van pár dolog, amit át kell gondolnunk, mielőtt kitöltjük a kártyánkat.

* Kerüljük el a bizonytalan meghatározást, mert az bizonytalan gondolkodáshoz vezet! Például, ha azt írjuk le, hogy súlyt szeretnénk veszíteni, akkor nem tudjuk, hogy mennyit és mikorra
* Legyünk reálisak! Ne várjuk, hogy az életünk két hét alatt megváltozzon -- adjunk magunknak időt!
* Próbáljuk meg úgy meghatározni a tennivalók sorrendjét, hogy az eredmény mérhető legyen. Például nem egyszerű eldönteni, hogy elértük-e már a Szeretnék boldogabb lenni célunkat. Helyette írjuk, hogy a munkahelyi problémákat nem hordozom magammal, és időben eljövök az irodából.

Kis papirkákra is írhatjuk a fogadalmainkat, hogy kísérletezzünk, mielőtt kitöltjük a kártyánkat. Amikor már biztosak vagyunk benne, hogy mit is szeretnénk, akkor töltsük ki.

Tehát még egyszer:
Cél -- pontosan határozzuk meg a fogadalmunk okát. (Egészségesebb akarok lenni, hogy sportolhassak, stb.)
Tanulás -- tanítsuk önmagunkat arra, hogy észrevegyük rossz szokásainkat és meg tudjunk tőlük szabadulni. (Például elvenni a következő sütit rossz szokás, nem pedig szükséglet.)
Erőfeszítés – határozzuk meg, mekkora erőfeszítésre vagyunk képesek és hajlandóak. (Egy héten háromszor megyek gyalog munkába.)
Nyeremény – mérlegeljük, milyen előnyökkel bírnak majd az elért eredményeink. (Jobban fogom jobban értékelni önmagamat, miután elértem a célomat.)
Élvezzük, csináljuk örömmel – tegyük a folyamatot élvezetessé, ami erőt ad ahhoz, hogy véghezvigyük. (Például, jutalmazzuk meg magunkat valamivel!)

Tehát készítsünk egy névjegykártya nagyságú lapot, amit tartsunk a pénztárcánkban, hogy mindig emlékezzünk rá. Ezután tervezzük meg azt, hogyan fogunk győzni. Minden ember máshogyan állítja fel a céljait. Van, akinek kevesebb motiváció is elég, mások problémákkal néznek szembe a kezdetekkor. Fókuszáljunk az erősségeinkre, és találjuk meg a számunkra legjobban működő módszert.

Az egész munka és semmi játék? Rendszeresen jutalmazzuk meg önmagunkat és élvezzük! Tegyük magasabbra a mércét, hogy legyen motivációnk. Többnyire az unalom az oka annak, hogy sokszor feladjuk. Gondolkodjunk hosszú távon. Lehet, hogy a rövid távú tervezést képesek vagyunk kivitelezni, de ne felejtsük, hogy ezek a tervek akár egy életre is szólhatnak.

Osszuk meg a barátainkkal és családunkkal a terveinket. Minél több támogatást kapunk, annál jobb és annál kisebb az esélye, hogy feladjuk! Mindig gondoljunk a pozitív gondolatok erejére. Képzeljük el önmagunkat boldognak, karcsúnak, vagy állítsuk össze a múltbeli sikereink listáját, ami bizalmat ad.

Adjunk magunknak bőven időt arra, hogy leüljünk és átgondoljunk mindazt, amin változtatni szeretnénk. Minél hamarabb megtesszük ezt, annál hamarabb elérjük. De ahhoz, hogy a célt meg tudjuk valósítani, fel kell ismernünk a rossz szokásainkat, ellenőrizni azokat és a pozitív gondolkodás segítségével makacsul ellenállni.

Mindannyiunknak vannak jó és rossz szokásaink, melyek hatását sajnos sokszor nem is vesszük észre. Üljünk le, és gondoljuk át, mik azok, amik meggátolnak bennünket a célunk elérésében! Fontos, hogy őszinték legyünk magunkkal szemben! Kérjük ki a család és a barátok véleményét! Írjuk le az összes rossz tulajdonságunkat! Ezután már csak egy lépés, hogy észrevegyük, mik gátolnak bennünket. Sokszor nem is kell minden szokásunktól megválni, elég csak megváltoztatni azokat. Például, ha napközben sok sós és édes ropit rágcsálunk, akkor váltsuk fel gyümölcsre, zöldségre, így ellenőrizzük és vezessük magunkat a jó irányba! Pár hét után már rögzül a jó szokás, és máris kereshetjük a következő dolgot, melynek átprogramozása újabb lépéssel visz közelebb a célhoz.

Képzeljük el a jövőnket! A vizualizáció a legjobb dolog, hogy a rossz szokásainkat kordában tartsuk. Képzeljük el, milyen lesz az életünk miután elértük a célunkat, és hogyan fog ebben segíteni az, ha megszabadulunk a rossz szokásainktól. A vizualizáció legyen nagyon eleven, és minél részletesebb. Az agyunk nem tudja olyan gyorsan áttranszformálni a szavakat, mint a képeket, tehát a képek sokkal hatékonyabban működnek. A vizualizáció a tudatalattival is összekapcsolódik, ami befolyásolja a viselkedésünket, és segít abban, hogy a helyes úton maradjunk.

Írásunk a www.bootschangeonething.com/about-change-one-thing.html cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Változtassunk! (Teszt)

Kabók Zita

Annak megállapítására, hogy valójában mit is szeretnek megváltoztatni, nézzük a következő kijelentéseket!

2007.4.14.   


Változtassunk…

Kabók Zita

…meg egy dolgot -- és megváltozik az életünk!

2007.4.12.   

A rovat további cikkei

Kiszállni a komfortzónából!

Dienes Mirtill

Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.

2024.9.23.    13


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2024.7.19.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2024.6.18.   


Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.   


Krízisek után

Faar Ida

Öt tipp, hogyan mássz ki a gödörből!

2022.10.17.    16