Karmám


Madarász Ildikó  2010.9.27. 5:00

Mennyi az esélye annak, hogy egy Boeing 747-es utasszállító landoljon a hátsókertben?

Pont ennyi esélye van annak, hogy ez a kapcsolat működjön. Két ellentétes jellem, két ellentétes életcéllal, merőben más szabadságvággyal.
Ilyesmi ellentétről olvastam egy nyári délutánon, mikor a munkahelyemen a nem létező légkondi feladta a küzdelmet a forróság ellen, és a munka sem ment már. Egy kósza ötlettől vezérelve nekiálltam horoszkópokat nézegetni. Csupa szórakozásból, passzióból, hóbortos ötlettől vezérelve.
Még jó, hogy pont az idén lesz húsz éve, hogy együtt vagyunk...
Hát ennyit a horoszkópokról! Gondoltam elsőre. Aztán az elszürcsölt limonádé után kíváncsi lettem. Mire? Mindenre. Jósolgattam magamnak, kártyát vetettem, kiszámoltam a számomat – 9-es lett azt hiszem – elolvasgattam, milyen is vagyok, a számmisztika szerint mi a karmám, mi a gyerekeim karmája, mi a párom karmája, mit hoz a jövő, mit ígér a tél, mik a gyengéim, ki voltam ötszáz évvel ezelőtt. Szóval ilyeneket.

Megtudtam, hogy kakas vagyok a kínai szerint, és valamiféle fűz egy kelta szerint. Persze azt is megnéztem, hogy a párom, meg berkenye, bár jó volna tudni, hogy miért nem éger, vagy mogyoró, mert igazából ezekkel a fákkal vagyok tökéletes viszonyban, nem holmi kis berkenyékkel!

Szóval mindent tudok magamról. Tudom az erényeimet, a hátrányaimat, hogy mivel és ki bosszanthat fel, milyen mély a lelkem, és hogy megrögzött hedonista vagyok. Hát… főzni azt tényleg szeretek. Persze jókat enni is. Ami persze látszik is rajtam. Akkor hogy lehetek vonzó, ha látszik rajtam? Egyébként meg elég rejtélyes vagyok, de szociálisan érzékeny és minden titkok tudója.... akkor hogy maradhatok rejtélyes? Megfontolt. Az tényleg. Kétszer meggondolom a tetteimet. Például soha nem vennék lángolt kolbászt, ha a gépsonka az akciós.

Szóval tényleg mindent tudok magamról. Mindent, amit három óra alatt meg lehet tudni a netről.

Persze nem vagyok egy profi szörföző, és nem mélyedtem bele egyik oldal nyújtotta további lehetőségek taglalásával, és nem vettem figyelembe a hold hatását rám nézve, és persze egyetlen asztrológust sem hívtam fel, hogy további információt tudjak meg magamról. Pedig tényleg kíváncsi voltam. Vagyok. Hogy mit ígérnek a csillagok, mit rejt a karmám, és hogy jó helyen vagyok-e a világban, jól irányít-e tudatom, amit persze a lelkem irányít?

De az időm elfogyott és lejárt a munkaidőm.

Hazafelé még gondolkodtam kicsit magamról. Gondolkodtam, hogy mit kell tudni rólam. Mit látnak a többiek, ha rám néznek, és mit érez a párom, ha mondjuk ő épp berkenye, és aznap pont utálja az ő fűzfáját? Mit kell tudni rólam? Csupa sokkal fontos dolgot.

Ilyenek például, hogy:
- Nem vagyok képzett szakács, de recept alapján bármit – na jó, szinte bármit – el tudok készíteni.
- Soha nem nyúlnék egy angolnához, nem hogy megnyúzni! (Hiszem, hogy vannak a konyhában csak férfi feladatkörök, ez is az…)
- Már egészen biztosan soha nem fogom megszeretni a: birkát, a pacalt és a spenótot.
- A bab engem is felfúj…
- A főtt csirkeláb igenis finom – de elájulnék, ha meg kellene kóstolnom!

- Nekem is vannak súlyproblémáim, és én is küzdök velük (Pl. mikor gyümölcsnappal sanyargatom magam, de a családomnak rakott krumplit főzök vacsorára…
- Édesanyám, mikor még nagyon kislány voltam, felvásárlóban dolgozott. Én nem jártam óvodába, kvázi négy évesen már kiárultam a szilvát a ládából. Egyedül. Ez volt az első munkahelyem – ez volt a legpompásabb munkahelyem
- Tizennégy éves korom óta tudok rétest sütni. Tényleg. Nem bolti réteslapból, magam gyúrom és nyújtom a tésztát. Nekem eddig még mindegyik kinyúlt. Lehet, hogy varázskezem van?
- Vannak rossz napjaim, akkor hatfogásos ebédet készítek. Vannak jó napjaim, akkor elintézem egy tejbegrízzel a vacsorát.
Persze ez csupán a hedonista alkatomra hajaz.

De még azt is tudni kell rólam:
hogy minden e-mailre válaszolok, szinte azonnal,
hogy soha nem dohányoztam,
hogy imádok írni,
hogy utálom, hogy a gyerekem meg nem szeret olvasni,
hogy kitartó vagyok, de meggyőzhető,
hogy imádom nézegetni a kölyökkutyáinkat (de megfogni nem merem őket),
hogy mindig bizakodó vagyok, és ha csalódás ér máris kész vagyok az újabb tervvel…
stb. stb. stb.

Ezerféle vagyok és ezer nem.

Még másik ezer szeretnék lenni, de persze tudom, hogy ezer százalék, hogy az már nem lehetek. Néha megpróbálok kibújni a bőrömből, akkor persze azt hiszik, hogy valami bajom van. Pedig nincs, csak próbálkozom. Próbálok néha bak lenni, vagy majom, esetleg jó lenne kicsit a mogyoró bőrébe bújni, hogy az én berkenyém aznap szebben pillantson rám, azzal az újító jellemével.

De én Bika vagyok. És egy Vízöntővel élek, és egy Bakot illetve egy Rákot szeretünk. És persze nevelünk. Vagyis megpróbáljuk a legjobbat kihozni a négyünk kapcsolatából. Nehezen megy. Viszont sokat mulatunk. És persze harcolunk. Hol egymással, hogy egymásért.

Mással más lenne? Mással kifinomultabb volna a kapcsolat? Egy hozzám passzolóval? Egy Rákkal vagy egy másik Bikával?

De nekem eszembe se jutott az elején megkérdezni, hogy milyen jegyben születtél. Nekem minden kapcsolatom – az a két meghatározó – érzésből jött. Megérzésből. Hol egy mélyen ülő szempár varázsolt el, és odaadó rajongás. Hol egy huncut tekintet, briliáns humorral vegyítve, sugárzó értelemmel karöltve. Hogy milyen jegy szülötte? Az volt a legutolsó.

Persze most, olvasva a jellemeket, szinte rájuk ismerek. De épp ezt szerettem és szeretem, mert olyan mások. Én is más voltam és vagyok mellettük. Tehát mégis csak számít a bolygók állása? Mégis csak fontos fűzfa létem? Szerintem egy ébenfa is tud rétest sütni. Sőt, minden jegy szülötte tud rétest sütni. Csak nem mindegy, hogy neki mer-e állni. Meg van-e a bártorság, a mersz, meg van-e bennük a kudarc utáni újrakezdés lehetősége?

Így alakul át a horoszkóp-elemzés a rétessütés felé. Legalábbis egy Bikának. Egy Halnak szerintem eszébe sem jutott volna a jellemek közötti különbséget rétes nyújtásban mérnie.

De hát ezért vagyok Bika.
És Ön?
Hogy áll a rétessel?



Hozzászólások

Krisztina, 27. 09. 2010 20:01:04
Az irasod nagyon megfogott...Kedvenc lett!!!
Madarász Ildikó, 07. 10. 2010 07:57:19 :)
Köszönöm :):) Üdvözlettel: Madarász Ildikó
@


A rovat további cikkei

Álmaink nem hazudnak

Póda Erzsébet

Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.

2024.11.5.    55


Évszakváltás – ruhatárcsere

Huszár Ágnes

Melyik nő ne ismerné az érzést, amikor áll a ruhás szekrény előtt, és nem talál kedvére való göncöt, amelyet felvehetne.

2024.10.22.    4


Kiszállni a komfortzónából!

Dienes Mirtill

Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.

2024.9.23.    13


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2024.7.19.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2024.6.18.   


Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.   


Krízisek után

Faar Ida

Öt tipp, hogyan mássz ki a gödörből!

2022.10.17.    16