Mit rejt a ruhacímke?


Kabók Zita  2012.5.2. 5:24

A helyszín egy magas téglaház alagsora, rögtön a parkoló mellett.

Kínai nők dolgoznak itt napi tizenegy órában, szabják, tűzik, varrják a ruháinkat. Nem mehetnek a mosdóba akármikor, a túlórákért nem kapnak fizetést, szabadságot vagy anyasági segélyt. Ordítoznak velük, hogy gyorsabban, gyorsabban! A fizetésükből esetleg rizst és vizet vehetnek, mást nem. A kínai városokban köztudottan hatalmas tömegben gyártanak ruhákat, hogy a nyugati világ egyre határtalanabb igényeit kielégítsék.

A szabadpiac ma már lehetővé teszi, hogy a gyártást áthelyezzük a világ bármelyik pontjára. Vajon ki tehet arról, hogy a hazai varrodák, gyárak manapság sorra zárnak be? Az eladó vagy a vevő?

A gyártók a vásárlók keresletét akarják kielégíteni, akik elfogadható árakat és legjobb minőséget követelnek. Ehhez még hozzájárul a termelők magas profitigénye is. Kénytelenek tehát olcsó munkaerőt és alapanyagot beszerezni. Olyan helyekről, ahol a munkások napi pár euróért dolgoznak, óránként száz zsebet varrnak fel, vagy a legrövidebb idő alatt simítják ki a forró, nehéz vasalóval a ruhákat. Banglades, Kína, India, Japán, Indonézia – hogy csak pár ilyen helyet említsek.

Egy tizennyolc éves bangladesi gyári munkás lány havi 15 dollárt keres. 150 zsebet kell felvarrnia egy óra alatt.
Így mesél a munkájáról:
„Ha hibát követtél el, vagy nem teljesítetted, amit előírtak, megvernek.” Tizenhat órát dolgozik naponta, egész nap egy kis sámlin görnyedezve. A gyár poros levegőjét kell belélegeznie, és ki kell bírnia a zsúfoltság okozta hőséget is.

Szerencsére egyre több mozgalom ügyködik azon, hogy az adott ország a hazai termékeket és a hazai gyárakat részesítse előnyben. Törekvéseikre azonban az a legjobb kifejezés, hogy az ár ellen úsznak.

Mary Portas brit kiskereskedelmi szakértő, tanácsadó, divattervező legújabb dokumentumfilmjében az olcsó külföldi ruhák behozatal ellen indít hadjáratot. Felderítette Észak-Anglia rég bezárt varrodáit. Munkanélkülieket alkalmaz, hogy beindítson egy új 100%-osan hazai alsónemű gyárat. Ennek érdekében felkutatta az egyetlen brit csipkegyárat, hogy a termékek minden része, még a címke is, hazai anyagból készüljön. Megindító a története, ahogyan egy poros, régen bezárt varrodát újra életre kelt, ahogyan a munkanélküli szingli anyukák és családfenntartó apák munkához jutnak általa. Mary Portas története mindenkit megindított. Mióta bemutatkozott a nyilvánosságnak is, a vásárlók igényeit alig győzi kielégíteni.

Vajon mi hogyan cselekszünk a hétköznapokban? Melyiket vesszük meg? Két darab külföldön gyártott olcsó pulcsit, vagy egy drágább hazai gyártmányút...?

További információk:
http://www.maryportas.com/bottomline/



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Asztaldíszek gyorsan

Palkó Emese

Szuper gyorsan elkészíthető adventi asztaldíszek mindenkinek!

2024.12.22.    22


Álmaink nem hazudnak

Póda Erzsébet

Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.

2024.11.5.    55


Évszakváltás – ruhatárcsere

Huszár Ágnes

Melyik nő ne ismerné az érzést, amikor áll a ruhás szekrény előtt, és nem talál kedvére való göncöt, amelyet felvehetne.

2024.10.22.    4


Kiszállni a komfortzónából!

Dienes Mirtill

Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.

2024.9.23.    13


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2024.7.19.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2024.6.18.   


Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.