Mutasd meg a jövőt!

Póda Erzsébet 2004.9.29. 12:44

Minden idők leghíresebb jósdája Delphoiban, a Parnasszus hegység lábának tövében működött, ahol Püthia jósolt. Jósdák természetesen a mai napig működnek.

Az ókori delphoi jósda, minden idők legismertebb és leghatalmasabb jósdája a történészek szerint politikai érdekeket is szolgált. Manapság nincs ilyen híres jósda, annál több viszont a "maszek" jós.

Hatalmas jóstemplomot még soha nem láttam, de hallottam és láttam már ólomöntéses meg kávézaccos jóslást, és hogy ne tűnjek tájékozatlannak, mondókás, kristálygömbös, sámános, kártyás és asztrológiai jóslásról is olvastam. A régi korok emberei minden bizonnyal ugyanúgy viszonyultak a jövendőmondáshoz, mint ma. Akadtak köztük hívők és szkeptikusok is, akadtak pártolói és ellenzői. Igaz, hogy a tudományok fejlődése sok érthetetlen kérdésre választ adott már, a jövőt azonban semmilyen készülék nem képes elénk tárni.

Azért ne keseredjünk, némi előrelépés azért történt a századok során: az időjóslás már kamaszcipőben jár, és elég egy ultrahangos készülék, hogy megtudjuk kislányunk vagy kisfiunk születik-e majd. Életünk alakulását viszont még mindig nem vagyunk képesek előre megmondani. Az emberek ugyanolyan kíváncsiak, mint több ezer évvel ezelőtt. Bár a pszichológus utat mutat a problémamegoldás felé, segít az önmegismerésben, sokan mégis szívesebben mennek el a jóshoz, mint a szakemberhez.

Talán mert a jóslás misztikus, mesebeli léte több szabadságot hagy az emberi képzeletnek, talán mert a jós mégsem olyan hivatalos, mint a pszichológia doktora, talán, mert bennünk él a vágy: valaki más mondja meg, mit tegyünk, valaki más döntsön helyettünk, vagy legalábbis erőt adjon az előrelépéshez.

Kovács Gabriella házi jósdája semmiben sem hasonlít az elképzelt híres delphoihez. A lakájos nappaliban azért valami mégiscsak jelzi: nem egy hétköznapi szobába léptünk. A polcok roskadoznak a kártyajóslásról, misztikáról, asztrológiáról szóló könyvektől, és a keleti szobrocskák csak aláfestik a különleges hangulatot. Gabriella maga a kedélyesség, az őszinteség, a kedvesség megtestesítője: el sem tudom képzelni, hogy létezik olyan ember, aki nem nyitja fel neki belső zsilipeit az első öt perc után. Tarotkártyából jósol.

-- A tarot olyan, mint egy bölcs öregember – mondja Gabriella. – Okos, tapasztalt, jóindulatú. Tanácsait nem kell, de érdemes megfogadni. A bölcs embernek ugyanis többnyire igaza van. Minél komolyabban fordulunk hozzá, annál komolyabb választ ad nekünk. S van még egy mondás: a tarot mint szolga nagyon sokat segíthet, de mint uralkodó nem jó tanácsadó. Ami azt jelenti, hogy nincs értelme függővé válnunk a jóslástól, nincs értelme minden, csip-csup dologban a kártyát kérdezni.

-- Ön szerint mikor és miért keresik fel a jóst az emberek?

-- Akkor jönnek hozzánk, ha elbizonytalanodnak. Ha nem tudnak dönteni, vagy nem merik vállalni a döntést, és segítségre van szükségük az első lépéshez. A határozott, magabiztos embert csak a kíváncsisága viszi jóshoz.

--A tarotkártya mindig tud segíteni?

-- A tarot minden konkrét kérdésre konkrét választ ad. Irányt mutat, megmondja mi várható, ha minden a dolgok jelenlegi állása szerint folytatódik. Például, ha valaki konfliktusos párkapcsolatban él, és sejti mi várható, de a végeredményt nem akarja átélni, akkor a sorsán még mindig tud változtatni. A kártya útmutató, a többi az egyéntől függ. Én azt mondom, mindenki a maga sorsa kovácsa, a halálon kívül nincs olyan biztos dolog, ami az életünkben be fog következni. Az utat mi választjuk, mindig van választási lehetőség, mindig van lehetőség a továbbfejlődésre. Sokan azt hiszik, a jóslás eredménye mindig pozitív lesz – nem így van. A kártya nem oldja meg helyettünk a nehézségeiket, csak azt mondja meg, mi várható, ha így vagy úgy cselekszünk. Életünket viszont kizárólag saját magunk alakítjuk.

-- A tarot tehát egy tükröt tart elénk, amelybe nézve megláthatjuk, milyenek vagyunk?

-- A tarot azt mondja, ilyen vagy, ez van, de minden problémát meg lehet oldani. Választási lehetőségeket kínál, utat mutat, sőt elénk tárja a célt, meddig juthatunk. Reményt ad, mert azt mondja: mindig mindenre van megoldás! De az élet nemcsak boldog pillanatokból áll, az embernek sok csomót ki kell oldoznia ahhoz, hogy sínre kerüljön az élete – és mindig vannak újabb buktatók.

-- Azt mondja, hogy mindig a saját erőnket használva lépjünk tovább, saját magunk döntsünk, csak így változtathatjuk jobbá a sorsunkat?

-- A kártya segítségével meg tudom mondani, hogy a célt milyen nehézségek árán lehet elérni. De azt is, hogy mindig ki lehet mászni a gödörből. Ehhez viszont egy s mástól el kéne szakadnunk, bizonyos dolgoktól meg kéne válnunk, megrögzött szokásainkat le kéne vetkőznünk. Egyszóval a boldogságért a magát szerencsétlennek érző egyénnek meg kell változnia. Az emberek általában mindig másokban és nem önmagukban keresik a hibát. Holott először önmagunkba kell tekintenünk, megtalálni tévedéseinket, és saját magunk erejével kell megváltoznunk – csak ezután változik meg a helyzetünk és minden más körülöttük. Ha az ember képes lenne, és jobban akarna megváltozni, sokkal könnyebben tudná kezelni problémáit. Boldogságunkért, elégedettségünkért állandóan tanulni, fejlődni kell, és nyitottnak kell lenni az újdonságokra. Az emberek viszont nem fejlesztik önmagukat, nem akarnak változni, pedig minden mozgásban van. Ami tíz éve jó és elfogadott volt, ma már nem állja meg a helyét, mégis ragaszkodnak hozzá. És mindenki azt hiszi, az ő problémájánál nincs rosszabb, komolyabb.

-- Ön szerint hogyan kellene élnünk az életünket, hogy elégedettek legyünk?

-- Meg kell értenünk, hogy a probléma mindig egy lépcsőfok a fejlődéshez, tehát előbbre visz. A gondot mindig egy újabb kihívásként kell értelmeznünk. Minden tettünkért vállalni kell a felelősséget! Ha elrontunk valamit, akkor ne omoljunk össze, ne adjuk fel, és soha ne legyen bűntudatunk! Mert amit abban a pillanatban teszünk, azt akkor úgy látjuk jónak. A múlton rágódni felesleges. Nagyon sokszor beigazolódik, hogy az évekkel ezelőtti fájdalmas döntés vagy probléma fejlődésünk szempontjából csak előnyünkre vált. A rosszat is meg kell tapasztalnunk, hogy tudjuk, milyen a jó. A lényeg, hogy át- és túléljük, és győztesen kerüljünk ki a legrosszabbnak tűnő helyzetből is. Mindig mindenre van megoldás. És ne feledjük: nem véletlenül születtünk a világra: életünkért, tetteinkért valamikor valahol felelnünk kell!

x x x

Egy másik jósdában járok, amely semmiben sem hasonlít az előzőhöz. A tenyérnyi helységben se misztikus képek, se könyvek, se kristálygömb. A puritán berendezés egész meglepi a betérőt: két szék meg egy asztalféle, na és egy villanykörte, ami bevilágítja az ablaktalan helyiséget. De Tóth Éva jósnőnek nincs is szüksége semmiféle külsőségekre. Amint elkezd beszélni, az aprócska helyiség kitágul: nincs többé tér és idő. Segítőtársairól, a hét szellemről beszél, akiket elmondása szerint „a bölcsek”-nek nevez. Ők szólnak hozzá, segítenek, vagy ha nem is szólnak, de éreztetik vele a kérdésre a választ. Miattuk nem kapcsolhatom be a magnót. Amint jegyzetelek, Éva figyelni kezdi a kezemet. Kérdezek, ő többes szám első személyben válaszol, majd kérés nélkül felmondja a gyerekkoromat. A megdöbbenéstől szóhoz sem jutok, ijedtemben leteszem a tollat. Akkor veszem csak ismét kezembe, mikor rajtakapom magunkat, hogy szerepet cseréltünk: ő kérdez, és én válaszolok. Ezen szórakozunk egy kicsit, majd folytatjuk.

-- Mikor vette észre, hogy tud jósolni?

--„Véletlenül” jöttem rá tizenegy évvel ezelőtt. Az akkori munkahelyemen, valami belső késztetésre, előre jeleztem az embereknek bizonyos eseményeket, amelyek sorra megtörténtek. A legnagyobb megdöbbenést az okozta, amikor megjósoltam egy balesetet, ami pontosan akkor és úgy következett be, ahogy megmondtam. Egyszer aztán kíváncsiságból elmentem egy kártyajóshoz. Amint kirakta a kártyákat, abban a pillanatban tudtam, hogyan kell ezt csinálni. Aztán már kártyából jósoltam az embereknek. Minden jóslatom helytállónak bizonyult. A „szakmát” nem tanultam senkitől, meggyőződésem, hogy előző életemben jós voltam, és nem felejtettem el a tudást.

-- Említette, hogy orvosoknak is segít.

-- Amikor az épület melletti úton elmegy egy mentőautó, biztosan meg tudom mondani, férfit vagy nőt szállít-e, és hogy mi a baj. Volt egy esetem: orvosnál ültem, egyszer csak megéreztem. Mondtam a doktornak: most érkezett a gyorsmentő és hozott egy beteget. Elmondtam mi a beteg férfi baja. Egy szavamat se hitte. Később bebizonyosodott, hogy igazam volt. Azóta hisz nekem. Sőt, gyakran hívnak kómás betegekhez, még Pozsonyba is. Szellemeim segítségével megmondom mi a baj, van-e remény a teljes felépülésre. Amit mondok, mindig beigazolódik.

-- Ön mellett ülve az ember teljesen megfeledkezik arról, hol is van valójában.

-- Talán csak jobban érezhető, hogy idő és tér nem létezik, a szellemi világban sincs ilyen. Mindig egy pillanatban élünk. Sokan nálam teszik le a múltjuk terheit, melyeket évtizedeken át cipelnek magukkal. Nagyon fontos a felesleges terheket letenni, mert anélkül nem lehet továbblépni, továbbfejlődni.

-- Ön szerint mi bántja legjobban a mai kor emberét?

--Minden gond eredetében a szeretethiányt látom, az emberek ettől szenvednek leginkább. Eljönnek, hogy megjósoljam nekik a jövőt, de nagyon elkeserít az emberek dolgokhoz való hozzáállása. Nem hisznek, nem bíznak, nem változnak. Pedig mindig mindenből van kiút, de egyszerűen nem hajlandóak meglátni a megoldást. Nem hiszik el, hogy a jó Isten mindig segít, és bármit megad nekünk, amit kérünk, hiszen feltételek nélkül szeret minket. Nem panaszkodni kell, hanem cselekedni!

-- Orvosok, jogászok, vállalkozók, hétköznapi emberek járnak önhöz tanácsért.

-- Azért vagyok, hogy segítsek az embereken, de csodákra én se vagyok képes. Valakinek tudok segíteni, másoknak nem. Mindig az egyénen múlik, hogyan alakítja életét, mert hiába adok tanácsot, ha nem fogadja meg. Pedig csak kérni kell és bízni – és mindent megkapunk. Ez a lényeg! Akik szót fogadtak nekem és kipróbálták, visszajönnek, örülnek és hálálkodnak. Ez a bizonyíték, hogy van értelme annak, amit csinálok.