Sport és szobamérleg

Kovács Márta 2004.1.14. 17:46

Barátnőm karácsonyi ajándékot kapott a férjétől: egy digitális szobamérleget.

-- Szerinted célozni akart valamire? Vagy csak a jóindulat vezérelte, hogy tudjam, mikor kell abbahagynom az evést? – kérdezte tőlem töprengve. Ilyenkor, a hosszúra nyúlt ünnepek után, azt hiszem, sokan inkább elkerüljük a mérleget. Hiszen a finomabbnál-finomabb karácsonyi ételeket még „ki sem hevertük”, máris az asztalra került a szilveszteri-újévi menü! Az ünnepek velejárója természetesen a sok pihenés, lustálkodás is, hiszen az új évben úgyis kezdődik minden elölről. (Kíváncsi lennék hány nő újévi fogadalmában szerepelt a fogyókúra?!)

Volt szerencsém kipróbálni a fent említett műszaki csodát, barátnőm digitális szobamérlegét. Miatta kellett szembesülnöm a szomorú valósággal: négy felesleges kilóval lettem gazdagabb! Azonnal tennem kell valamit! – gondoltam. Tapasztalatból tudom, hogy rajtam csak a mozgás segít. És az sem mindegy, hogy miféle. A kocogás meg az aerobik nem a műfajom, egy idő után monotonná, unalmassá válik számomra. Rövid fejtörés után, az újdonsült mérlegtulajdonos barátnőmmel kitaláltuk -- kézilabdázni fogunk. Gondoltuk, az elég „mozgalmas”, nem lehet megunni.

Néhány telefon az ismerősöknek, és csodák csodájára, pár nap alatt összejött két csapat mozgáshiányban szenvedő nő. Heti egy alkalomra, megkaptuk az iskola tornatermének kulcsát is. Ja, igen, és vettünk egy vadonatúj labdát. Összejöttünk hát egy szombat este, tapasztaltak és a kézilabdában kevésbé járatosak egyaránt. Rövid bemelegítés után egyeztettük a szabályokat, két csapatra váltunk és kezdődött a játék. A játék, amely eleinte csetlő-botló mozdulatokkal volt tele -- szerintem a szilveszteri kabaréban inkább megállta volna a helyét, mint a kézilabdapályán. De mi elszántak voltunk, nem adtuk fel. Védekeztünk, támadtunk, vetődtünk, adogattunk, volt szabaddobás, büntető, sőt kiállítás is.

És másfél órán keresztül jól éreztük magunkat. Annyira jól, hogy nem gondoltunk az ellustult izmainkra, nem éppen kamaszkorú csontjainkra. Csak másnap volt keserves az ébredés, amikor a talpra állás ellen minden porcikánk heves izomlázzal tiltakozott. És akkor még nem említettem a kék-zöld-lila foltokat, amelyek karunkat, lábunkat tarkították.

De jelentem túléltük! Az izomláz múlófélben, kedvünk lankadatlan, úgyhogy alig várjuk a következő szombat délutánt. Hogy végre mozoghassunk, szaladhassunk, játszhassunk, és sértődések nélkül kiabálhassunk egymással. Biztos, hogy nem leszünk bajnokok, nem is ez a célunk. De amellett, hogy néhány fölösleges kilótól megszabadulunk, még jól is érezzük magunkat, és egész hétre feltöltődünk jókedvvel, energiával!

Csak ajánlani tudom mindenkinek: próbálja ki!