Szervezett házasság


Kabók Zita  2005.8.24. 18:20

Manchesteri munkatársunk Arranged marriages című írásának -- melyben a szervezett házasságról kérdezi indiai barátnőjét -- magyar verziója.

Amikor Tas-szal először találkoztam a munkahelyemen, az elragadóan mosolygós arcára lettem figyelmes. Azóta már eltelt fel év, és a mosoly mögött sok varázslatos titokra bukkantam. Mindig életvidám, mosolyogva beszél és, sugárzik belőle a kedvesség és a szeretet.
Néha hennával díszített kézzel jelenik meg, máskor hosszú, csodálatosan szép, vérpiros, indiai kendőben lebeg az íróasztalok között. Számomra ő mindig különleges, egy más világot, más kultúrát jelent, amelybe betekinteni mindig izgalmas, hiszen csupa rejtély, titokzatosság és csillogás.
Tasneem Shujaee 22 éves és egy biztonságtechnikai világcégnél dolgozik. Jogi tanulmányokat végzett, és jelenleg jogi koordinátor. Beszélgetésünk alatt legfőképpen ama tüzes szerelem után érdeklődtem, amely a bolygó másik felén élő fiú iránt ég, és akivel -- meglepően – eddig csak egyszer találkozott.

--Mikor és hogyan került a családod Angliába?

--Édesapám tizenhat évesen jött Angliába, hogy szerencsét próbáljon, és munkát találjon. Körülbelül öt év után, visszatért Indiába, ahol megismerkedett édesanyámmal. Összeházasodtak, és Angliába költöztek. Harmincöt éve élnek itt.

--Ha Indiában élnél, bármit megtehetnél? Úgy értem, ahhoz mehetnél hozzá, akihez akarnál, olyan munkát végezhetnél, amilyet szeretnél, és ott tanulhatnál, ahol kedved tartja, vagy mindehhez a szüleid engedélyére lenne szükség?

--Bizonyos mértékig bármit megtehetnék, amit akarnék, bár férjhez menni egy, nem a saját vallásomhoz tartozó, férfihoz még mindig „rosszat” jelent, és a fiúbarát fogalma is tabu. Bármilyen munkát végezhetnék, bár a házasság után a dolgozó nő nagyon ritka, de ez lassan azért elterjed. Tulajdonképpen, mint ahogyan a házasság fogalma is, ez is az egyéntől és a világnézettől függ. Én nem hiszem azt, hogy ha Indiában élnék, a neveltetésem bármiben is különbözne. Indiában az emberek általában a saját vallásukon belül házasodnak. Ez nem minősül tiltásnak -- csak ilyen a kultúránk.

--Hogyan találkoztál a férjjelölteddel, Moiz-zal?

--Tavaly júliusban Dubaiban találkoztunk, amikor Indiába mentünk édesanyám unokatestvérének az esküvőjére, és hazafelé jövet megálltunk Dubaiban pár napra. A család, melynél megszálltunk szintén ismerték Moiz családját, és meghívták őket, mikor ott voltunk. Ekkor ismerkedtünk meg és csodálatos estét töltöttünk együtt, csupán beszélgetéssel. Egy nappal visszautazásunk előtt, ismét találkoztunk, és az egész napot együtt töltöttük, kezdtük megismerni egymást. Szeretetre méltó fiú és nagyon boldog vagyok vele.

--Mi a véleményed a szervezett házasságról? Úgy gondolom, az emberek sokszor összetévesztik a szervezett házasságot a kényszerből kötött házassággal.

--Igen, minden bizonnyal. A kényszerből kötött házasság saját akaratunktól függetlenül történik, erőszakkal. Akit ilyen házasságra késztetnek, nem akarja a másik féllel összekötni az életet és ezzel semmi esetre sem értek egyet. A szervezett házasság azonban egészen más. A két embert egyszerűen bemutatják egymásnak. Ez csak találkozást jelent. Ha aztán a felek úgy gondolják, hogy nem akarnak kapcsolatot, semmilyen formában sem kényszerítik őket tovább. Úgy gondolom, hogy a megrendezett házasságok az emberekkel való találkozásoknak egyik egészséges formája, amelyet támogatni kellene. Ez olyasmi, mint a partnerközvetítő iroda. A szülők, vagy valaki más bemutatja a fiút a lánynak, vagy fordítva, és ezek után önállóan dönthetnek a saját sorsukról. Úgy vélem, hogy a kényszerből kötött házasság és a szervezett házasság könnyen felcserélhető fogalmak, és ez az, ami aztán a keveredést okozza. Jó lenne, ha ez tisztázásra kerülne az emberek fejében. Napjainkban sajnos a szervezett házasságok negatív visszhangot kapnak, melynek következményeképp félreértések születnek. Én azt tartom, hogy a szervezett házasság a párunk megtalálásának egy elfogadható formája.

--Úgy érzed, tudnál élni Indiában is, vagy már teljesen angolnak érzed magad?

--Mivel itt születtem, biztosan nagy változás lenne, ha Indiába költöznék. Bár, ahogyan már említettem az előbb, Indiát is egyre jobban eléri a nyugatosodás, és ha egy indiai nagyvárosban élnek, Bombayben vagy Delhiben, biztos vagyok benne, hogy könnyen alkalmazkodnák az új viszonyokhoz, majdnem úgy, mint Angliában.

--Milyen jövőbeni terveid vannak?

--Ha a jövőmre gondolok, el tudom képzelni magam Moiz feleségeként, ahogy Dubaiban élünk. Bár még őrültnek és kicsit félelmetesnek tűnik számomra, hogy egy másik országba költözzek, ám annak tudata, hogy az egész életemet Moizal töltöm majd, nagyon izgalmasnak tűnik.

--Köszönöm a beszélgetést és sok sikert!



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei

Kiszállni a komfortzónából!

Dienes Mirtill

Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.

2024.9.23.    13


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2024.7.19.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2024.6.18.   


Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.   


Krízisek után

Faar Ida

Öt tipp, hogyan mássz ki a gödörből!

2022.10.17.    16


Próbatétel túrának álcázva

Dráfi Emese

Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.

2022.3.28.   


Belső vallomás

Aranyossy Judit

Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.

2021.5.13.