Takarékoskodjunk együtt! (2)


Faar Ida  2012.9.27. 3:12

A napokban került napvilágra egy felmérés eredménye, miszerint az élelmiszerek mintegy fele végzi a kukában.

Azaz kidobásra kerül, miközben nagyon sokan éheznek, mert képtelenek előteremteni az élelmiszerek megvásárlására az anyagiakat. Nagyban megy a pazarlás a hazai háztartásokban is: sokszor dobunk ki még fogyasztható élelmiszereket csak azért, mert ráuntunk, közeledik a szavatossági határidő lejárta, elfeledkeztünk róla, nem szeretjük, stb. Évente rengeteg pénzt megspórolhatnánk tudatos vásárlással, és/vagy a már megvásárolt dolgok ésszerű felhasználásával.

Hogy ez miért lenne fontos?

Gondoljunk bele: minden egyes kidobott kenyérhez, kiflihez (órákig sorolhatnánk a szeméttárolókban landoló élelmiszereket) emberi verejték tapad: a termőföldtől – az asztalunkig. A mi verejtékünk is, hiszen nekünk is meg kellett dolgoznunk azért a pénzért, amin megvásároltuk azokat. Ezért mindig törekedjünk arra, hogy felhasználjunk mindent! Jó tanácsokkal szolgálhatnak erre nagyszüleink, idősebb ismerőseink, akik kénytelenek voltak az ínségesebb időkben minden praktikát bevetni a túlélés érdekében. Ne pazaroljunk, becsüljünk meg mindent!

Íme, néhány tipp:

• Ne költsön drága súrolószivacsra! Ugyanolyan célt szolgálhatnak a kiürült gyümölcs- és zöldséghálók..
• Nem kell eldobni a kirojtosodott végű cipőfűzőt! Mártsa színtelen körömlakkba, szárítsa meg – olyan lesz, mint új korában.
• A nem túl szennyezett ruhákhoz előmosás nélküli programot válasszunk – 30%-nyi vizet és energiát spórolhatunk vele.
• Ne adjon pénzt drága fűszerecetre, amikor otthon is elkészítheti! Az ecetesüvegbe tegye bele az ízlés szerint összeválogatott fűszereket (kakukkfű, rozmaring, tárkony, citromfű, bazsalikom, lestyán) hagyja két napig napos, meleg helyen állni, szűrje le, majd tiszta üvegbe öntse át.
• A sampon kétszer annyi ideig tart, ha 1:1 arányban felhígítjuk, a hajunk ettől ugyanolyan tiszta lesz, mintha töményebben alkalmaznánk.
• A fogselyemmel felvarrt gombok nehezebben szakadnak le.
• Virágok locsolásához kitűnő az összegyűjtött esővíz. Egyrészt spórol vele, másrészt magasabb az ásványianyag tartalma.
• Drága tápoldatok helyett szobanövényeink földjének tetejére szórjunk almadarabokat.
• Gyümölcsöt, zöldséget mindig a szezonban vásároljon nagyobb mennyiségben, hiszen akkor a legolcsóbb. Majd fagyassza le, vagy készítsen befőttet, lekvárt, stb. Olcsóbb, egészségesebb, igazibb és finomabb a boltinál
• A porcukor kiváló bőrradír: 1 evőkanál porcukrot keverjen össze 4-5 csepp olajjal, dörzsölje az arcbőrére, majd öblítse le langyos vízzel. A cukorral együtt az elhalt hámsejtek is távoznak.
• A fehér szőlő leve kitűnő arcápolószer: még a szeplőket is halványítja.
• Légfrissítő nélkül is illatos lesz a szoba, ha félbevágott citromokat tesz a polcra.
• A dió, a mák, a mandula nem avasodik meg, ha mélyhűtőben tárolja.
• Ne dobja ki a narancs héját: készítsen cukrozott narancshéjat. A lehámozott héjat áztassa három napig többször cserélt vízben, majd pici vizet alatta hagyva forralja fel. Ha kihűlt, csíkozza fel, majd 4-5 evőkanál cukorral elkeverve főzze újra addig, amíg a cukor újra kristályos lesz.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Takarékoskodjunk együtt! (3)

Faar Ida

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a szeptemberi iskolakezdés sok gyermekes család zsebét ürítette ki.

2012.10.22.    11


Takarékoskodjunk együtt! (1)

Faar Ida

Tippek, hogy több maradjon mindannyiunk zsebében...

2012.9.14.   

A rovat további cikkei

Évszakváltás –ruhatárcsere

Huszár Ágnes

Melyik nő ne ismerné az érzést, amikor áll a ruhás szekrény előtt, és nem talál kedvére való göncöt, amelyet felvehetne.

2018.9.4.    4


Arcunk elárulja, milyenek vagyunk

Emberként nem vagyunk egyformák, maximum hasonlíthatunk egymásra.

2018.7.18.    1


Szégyen

Magyar Anett

Számtalan estém ért úgy véget, hogy megvertek. Abban reménykedtem, hogy a férjemnek ízlik a vacsora, hogy a szeretőjétől úgy tér haza, hogy kielégült, és az ágyba vágyik, aludni. Akkor elmaradna a verés, a fájdalom. (Olvasónk írása a felhívásunkra érkezett.)

2018.7.17.  3    40


Változtassunk!

Rajczi Viktória

Mindenki számára eljöhet a pillanat, mikor úgy érzi: lezárult életének egy szakasza.

2018.7.12.    42


Álmaink nem hazudnak

Póda Erzsébet

Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.

2018.6.15.    46


Hogyan éljük túl a szakítást?

Faar Ida

A szerelem olyan, mint a háború: egyszerűen, és könnyedén kezdődik, és kínok között sok áldozatot követelve ér véget.

2018.6.13.    21


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2018.4.13.    5


A nők közötti barátság

Póda Erzsébet

A női barátságok különleges kapcsolatok: áthatja őket a jellegzetes női gyengédség. Nem is csoda, hiszen számukra fontosak az érzelmek.

2018.2.4.    24


7 tipp a stresszmentes reggelekért

Faar Ida

Vannak napok, amikor arra ébredünk, hogy azt sem tudjuk, a hét melyik napja köszöntött ránk.

2018.1.9.    7


Jobb formában

Jády Mónika

Kicsit nehéz a dolgunk, így, ünnepek után... Viszont mindenképpen jó, ha odafigyelünk az életmódunkra.

2018.1.7.    16