Tehetség vagy talentum?


Karácsony Emőke  2009.2.23. 14:33

Mi a különbség a kettő között? Beszámoló dr.Czeizel Endre előadásáról.

Nemrég részt vettem egy előadáson, ahol Ceizel Endre, genetikus osztotta meg érdekesnél érdekesebb gondolatait és kutatómunkáit a hallgatókkal. A téma az volt: Tehetség vagy talentum, de a professzor kitért az élet és neveltetés nagy kérdéseire is.

Az előadáson elhangzott, hogy a mindennapi életben helytelenül használunk egyes szavakat, nem ismerve azok tényleges jelentését. Így van ez a talentum és a tehetség kifejezésekkel is. A tehetség valójában a veleszületett adottságokra utal, ám akkor lehet csak az ember igazi talentum, ha valóra tudja váltani tehetségét. Egy vizsgálat felállította az átlag értelmiség kategóriáját. Az ettől alacsonyabb csoportba tartozók az értelmi fogyatékosok, akiknek biztosított a megfelelő képzés, speciális iskolákat létesítettek számukra, azonban az átlag felettiek, az emberek 10 százaléka, az úgymond géniuszok, nem kapnak kellő taníttatást.

Ha belegondolunk a legtöbb géniuszunk gyenge tanulmányi eredményekkel „dicsekedhet”, mivel kevés az olyan tanár, aki felismeri a bennük rejlő tehetséget és segít valóra váltani azt. Czeizel utalt Michelangelora, akinek feltették a kérdést: „Mégis hogyan sikerült a Dávid szobrot ennyire tökéletesen megalkotnia?” A válasza csupán annyi volt: „Nem tettem semmi különlegeset. Behozták a márványtömböt, amiben már benne volt Dávid, én csak leszedtem róla a felesleget.“

Ugyanígy a diák is ezt teszi: nap, mint nap iskolába megy egy képzeletbeli tömbbel, amely csak arra vár, hogy leszedjék róla a törmeléket. Viszont a legtöbbször csak segítséggel tudja megfosztani valóját a rárakódott feleslegtől. Az sem mindegy, melyik iskolát választjuk. A diák tanulmányi eredményei lehetnek kitűnőek, ezzel ellentétben máshol, ezekkel az eredményekkel már csak jelesen felelne meg.

Ahhoz, hogy valaki tehetségesnek bizonyuljon, számításba kell venni a családot is. Az azonban teljesen véletlen, hogy tehetségesnek születünk-e, vagy nem. A véletlenen múlik, melyik petesejt és spermium találkozik majd a több millió közül. A fő hangsúly a neveltetésen van. Az ember intelligens lény, az állatoktól eltérően kiegyenesedtünk, két lábra álltunk, és más élőlényekkel szemben, nekünk kinőtt egy harmadik része az agyunknak, a homloklebenyünk. Itt található a lelkiség, a jellem, az erkölcsiség és az akarat, azok a jellegzetességek, melyek egyedülálló egyéniséggé formálnak bennünket. A kiegyenesedésben a nők medencéje összeszűkült, ezért is fájdalmas a szülés, ellentétben az állatokkal. A nők részéről nem mondható el, hogy számtalanul születnének az utódok... (Véleményem szerint, ha a férfiak kapták volna ezt az áldást, már rég kihalt volna az emberiség.)

A régmúltban az emberek hordákban éltek, csoportosan, saját gyermekeiket sem ismerték. Mikor kialakultak az első települések, a férfi önzőbb lett, saját területeket sajátított el, ismerni akarta saját gyermekét, aki majd utódjaként tovább viszi apja szakmáját. A család másik feje a nő, a család felét képviselte – innen ered a feleség kifejezés. A feleség gonddal nevelte és neveli ma is gyermekeit, ám minden családban eljön a szülőktől való leválás időszaka. A szülők sokszor nem tudatosítják, hogy ez természetes, sőt kötelező folyamat. A tinédzser már a felnőttkor küszöbén áll, saját véleménye van, saját életet szeretne élni. A támogató család ezzel szemben gyakrabban visszahúzza. De, jó esetben a család az is, aki mindenkor mellette áll.

Ha már itt tartunk, említést érdemel az egykék kérdésköre is. Szinte viselkedés, beszéd alapján is ki lehet szűrni az egyke gyerekeket, a többiek közül. Tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy az egykéknél később nagyobb az esély a stresszre, valamint a legtöbb öngyilkosságot is ők követik el. Az egyke nem tanul meg osztozni, hiszen mindig mindent csak ő kapott. A testvéreknél, ha az egyik csokit kap, tudja, hogy el kell felezni, mert ha majd a másik kapja a csokit, ez a rész megtérül. Ugyanígy, ha testvérek verekednek, meg tudják majd védeni magukat, és a verekedés vagy veszekedés után a kibékülést is megtanulják. Az elsőszülöttek is hasonló helyzetben vannak. Ők kapják a legtöbb odafigyelést, törődést, így a legfiatalabbakból lesznek a lázadók.

Az előadás rendkívül tanulságos volt számomra. Bár egész véletlenül jutottam oda – a diákok közül ketten vettünk csak részt rajta, pedig másokra is ráfért volna egy kis felvilágosítás.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Kiszállni a komfortzónából!

Dienes Mirtill

Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.

2024.9.23.    13


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2024.7.19.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2024.6.18.   


Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.   


Krízisek után

Faar Ida

Öt tipp, hogyan mássz ki a gödörből!

2022.10.17.    16


Próbatétel túrának álcázva

Dráfi Emese

Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.

2022.3.28.   


Belső vallomás

Aranyossy Judit

Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.

2021.5.13.