Én és a gyermekeim

Saloňová Andrea  2009.1.20. 9:29

Számomra a gyermekeim azt jelentik, amit az élőlények számára a levegő, vagy a szomjúhozottnak a víz.

Sokan mondják, hogy nincsenek felkészülve a szülői szerepre. De fel lehet-e erre egyáltalán készülni? Hiszen a gyermekeink egyfolytában váratlan helyzetek elé állítanak. Amíg nem voltak meg az én „apróságaim“, az életem gondtalanul, könnyelműen telt. Amikor megszülettek a gyermekeim, egyszerre minden megváltozott...

Már semmi sem volt olyan, mint azelőtt. Már nem csak magamra gondoltam, sőt minden gondolatom a gyermekeim körül keringett: az elalvás előtti utolsó, és a reggel első. Néha kétségbeesem, jól teszem-e a dolgomat, jól nevelem-e őket, jó anya vagyok-e?

Az ő apró ajándékaik, kedves rajzuk, mosolyra fakasztó mondatuk, nevetésük helyrehozza a feleseléseiket, lázadásaikat. Szeretem őket, de nem várok el cserébe tőlük semmit. Hiszen az igazi szeretetet nem „valamiért“ adjuk, hanem önszántunkból, minden honorárium nélkül. Ez az az érzés, mely, ha önzetlen és őszinte, akkor kamatostul visszatérül.

Az én gyermekeim sok mindenre megtanítottak. Például, hogy mindenkit olyannak kell elfogadni, amilyen. Mert mindenki más és más, mindenki különleges valamiben. És senkit sem kell senkihez hasonlítgatni. Mint minden gyerek, ők is gyakran próbálkoztak azzal, hogy kijelentették, egyiküket jobban szeretem. Pedig a szülői szerep nem arról szól, kit szeretünk jobban. A szülő a gyermekét mindig, minden helyzetben szereti. Persze mindenkinek vannak rossz és jobb napjai. Van, amikor a gyerek is inkább egyedül akar lenni a gondolataival. Ilyenkor a legjobb arra a kis időre békén hagyni. Soha, semmiben ne erőltessük rá a mi akaratunkat, elképzeléseinket! Csak gyengéden irányítsuk, ami bizony nem könnyű feladat. Minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének. De vajon mi a legjobb a gyereknek?

Amikor már mindenből elegem van, számomra ők adnak erőt ahhoz, hogy újra kezdjek valamit, ők motiválnak, hogy ne adjam fel. Néha gondok is merülnek fel, és néha nem könnyű szót érteni velük, ennek ellenére nem is tudom elképzelni az életemet nélkülük. Ők az én életem értelme. Szeretem őket, és tudom, hogy ők is szeretnek. És számomra ez a legfontosabb.

Fordította: Póda Erzsébet

Hozzászólások

@

Küldés