Furcsa ajándékok

Kabók Zita 2006.12.10. 21:35

Vannak abszurd ajándékok, drága ajándékok, megfoghatatlan és élvezhetetlen ajándékok, és olyanok is, amelyek a szívünkből jönnek…

Vásárolj szeretteidnek 4000 négyzetméternyi területet a Holdon, Marson vagy Vénuszon!
Nevezz el egy csillagot vagy egy új rózsafajtát a kedvesedről, vagy vegyél egy darabot a Paradicsom földjéből a Bahamákon!
De lehetsz skót földesúr vagy úrnő is, mert hűbéri birtokot is vásárolhatsz potom 20-30 font körüli összegért.
Megajándékozhatsz valakit, vagy akár magadat is, egy örökbefogadott tigrissel, delfinnel vagy gorillával. Az állat ugyan a gondozók kezében marad, de mégis a tied lesz, és rendszeresen látogathatod, és hírt kapsz az állapotáról.
Ma már ilyen és ehhez hasonló ajándékokat kínálnak nekünk, és az ajánlatok elérhetőek csaknem mindenki számára.

Vajon ennyire megváltoztunk? A pénz, a hatalom és az anyagi dolgok rabjai lettünk, hogy ilyen és efféle ajándékokra tartunk igényt? Csak azért, hogy a karácsonyi szünidő befejeztével Pistike elmondhassa, hogy egy tigris örökbe fogadását kapta ajándékba? Vagy Annácska elújságolhassa a nagy hírt: márpedig neki a Holdon is van birtoka, és mire felnő ő bizony el is utazik oda?…

Birtokolni akarjuk a Föld összes vagyonát, és minél nagyobb értékű ajándékot akarunk a fa alá tenni. De úgy tűnik mostanában már ez sem elég: a Vénuszt, a Marsot és a Holdat is áruljuk – és megvehetjük. Sőt, akár még egy Béla nevű csillagot is kreálhatunk, ha úgy tartja kedvünk. Pedig ezek az ajándékok sohasem válnak a hasznunkra, sosem élvezhetjük, hiszen megérinteni sem tudjuk, mégis képesek vagyunk pénzt áldozni rájuk.

Biztosan mi is emlékezünk olyan ajándékra -- akár gyerek- vagy felnőttkorunkból --, amelyet sohasem felejtünk el. Olyanokra, amelyek valószínűleg a padláson porosodnak, a szekrény mélyén árválkodnak, vagy egyszerűen eltűntek az idők során. És olyan ajándékra is, mely megfoghatatlan, nem tárgyi, anyagi értékkel sem bír, számunkra mégis a legnagyobb kincset jelenti. Ezek az ajándékok biztosan nincsenek a padláson, hiszen nem helyezhetők el a polcon, viszont minden nap velünk vannak, mindenhova magunkkal visszük -- a világ bármelyik pontjára fúj is bennünket a szél. Még csak tisztogatni sem kell azokat, s a port sem töröljük le róluk, mégis ragyognak-csillognak. Más nem láthatja, mégis órákig tudnánk azokról mesélni.

Biztosan kaptunk már ilyen ajándékot, de vajon másnak ajándékoztunk-e jó szívvel? Megdicsértük-e a tanítványunkat azért, mert keményen dolgozott, bár a dolgozata eredménye mégis rosszra sikeredett? Figyelembe vettük és tiszteletben tartottuk a barátaink, kollegáink tőlünk különböző véleményét, ahelyett hogy elfordultunk volna tőlük, vagy vitába keveredtünk? Rámosolyogtunk valakire az utóbbi időben, vagy feléjük nyújtottuk a kezünket, hogy szavakra már nem is volt szükség? Segítettünk a barátainknak? Volt-e az ismerőseinkhez egy kedves szavunk, és vajon boldoggá tettük-e valakinek egy napját? Vajon érezzük-e, hogy valaki felnéz ránk, vagy példakép vagyunk a számára? Vajon segítettünk valakinek abban, hogy a legjobb döntést hozza meg a jövőjével, vagy a magánéletével kapcsolatban? Vajon mellőztük-e a tévénézést egy este, hogy leüljünk a családunkkal és beszélgessünk egy kicsit? Előfordult-e, hogy mi akkor is mosolyogtunk, amikor a buszsofőr a hajnali órákban az orra alatt morogva adta át nekünk a jegyet?

Mert bármennyire is csillog az ajándékba kapott gyűrű gyémántköve az ujjunkon, bármilyen sebességgel száguld az új sportautónk, soha nem lesz olyan értékes, fényes és felülmúlhatatlan, mint azon ajándékok csokra, amelyet mások szívében hagyunk.