„Nemszeretem” karácsony

Vég Erzsébet 2006.12.7. 19:15

Munkatársunk ezúttal a szokásostól eltérő szemszögből közelítette meg a témát.

Bár nagyon fontosnak tartom egy család életében az ünnepeket, köztük a karácsonyt, mégsem jelenthetem ki, hogy számomra ez az ünnep mindig a meghittséget, a szeretetet és melegséget jelentette -- abban az értelemben, ahogy azt én képzeltem.

A gyerekkori karácsonyokból többnyire arra emlékszem, hogy édesanyám az egész házat kitakarította, ablakot pucolt a mínusz fokokban, több fogást is készített (főleg, amikor még a keresztanyámék is látogattak bennünket), és szenteste hullafáradtan dőlt az ágyba. Sem kedve, sem ideje nem maradt beszélgetni, játszani, dédelgetni bennünket. Nem hibáztatom érte, abban a kis faluban, ahol él, szinte kötelező ilyenkor a „sikálás”.

Ráadásul egy olyan ember mellett, mint édesapám volt, nehéz lett volna másképp. Ő nem igazán volt híres a pedantériáról és nem is igazán értékelte a szép, tiszta lakást. Sajnos sokszor tönkre is tette anyu munkáját. Ráadásul (Isten nyugosztalja szegényt!) az ő alkoholizmusa miatt sokszor torkollott a szeretet ünnepe veszekedésbe.

Vajon hány családnál zajlik ez ma is így? A nő készül, pörög, ajándékot vesz, csomagol, képeslapokat küld, a férfi pedig jó esetben megköszöni az ünnepi ételt. Rossz esetben…? Ez a gondolatsor is megérne egy külön cikket, de igazából a „nemszeretem karácsony”-t készültem megírni, így maradok a témánál.

Az iskolás, középiskolás évek alatt a december hónap a közelgő félév miatt szinte mindig a témazárókról szólt, szünetet csak épp csak karácsony előtt 1-2 nappal kaptunk. Addigra a sok izgulástól (pedig igazán jó tanuló voltam) már nem maradt energiám készülni a nagy napra.

Volt viszont egy viszonylag szép időszak, amikor a nővérem gyermekei kicsik voltak, és valahogy úgy alakult, hogy én ültem le velük karácsonyfadíszeket, adventi koszorút készíteni. Ilyenkor – készülődés közben -- sikerült ráhangolódni az ünnepre. Az is jó volt, hogy egy-egy elejtett szóból ki tudtam következtetni családtagjaim ajándék iránti vágyát, így aztán a kicsomagolás utáni boldog arckifejezések sokat jelentettek nekem.

Aztán nem szeretem azt sem, hogy karácsony táján szinte kötelezően megjelenik egy vagy több „szeretetlemez” ilyen-olyan előadóktól. Ezen persze lehetnek nagyon szép dalok, de bennem valahogy mégis bujkál a kérdés, hogy az év többi napja hogyan telik azoknál, akik ilyentájt olyan nagyon szeretnek szeretni. A gesztus persze dicséretre méltó, de azt tartanám igazán jónak, ha egész évben normálisan viszonyulnánk egymáshoz.

A gyermekeim még kicsik, nem igazán értik a dolog lényegét, de lehet, hogy a fiammal készítünk majd díszeket. A rohanás és a vásárlási láz közepette (a boltokban már november eleje óta látni a karácsonyi dekorációkat) ez kifejezetten jót tesz nekünk. Kizárjuk a külvilágot, a rohanást és a vásárlási kényszert (nem beszélve arról, hogy nem is engedhetjük meg magunknak a „toronyórát lánccal” költekezést). Amúgy is minden idegszálam tiltakozik a vásárlási őrület ellen. Természetesen szeretek ajándékozni, és jól esik kapni is. De nem gondolom, hogy az a jó ajándék, ami drága, és az sem, hogy az ünnep előtti időszakot rohangálással kell tölteni.

Eddig minden évben úgy alakult, hogy karácsony egyik napját anyumnál töltöttük, lehetőleg akkor, amikor a nővéremék is nála ünnepeltek. Így aztán együtt karácsonyoztunk.

Mióta „saját” családom van, a Szenteste tabu, olyankor nem jön hozzánk vendég. Az is megfordult a fejemben, hogy idén „bezárkózunk” és a másik két napon nem megyünk sehova, nem hívunk senkit. Ebből viszont kisebb családi botrány kerekedne, meg aztán amúgy is ritkán találkozunk a szeretteinkkel. Ezért úgy határoztunk, hogy idén az egyik napon meghívjuk édesanyámat és a testvéreméket, a másikon pedig a párom szüleit. Igaz, ez nekünk jelenti most a készülődés, sütés-főzés „terhét”, de remélhetőleg megoldjuk úgy, hogy még maradjon energia beszélgetni, játszani is (igaz, lehet, hogy a lakás nem fog csillogni-villogni, csak a fenyőfa).

Gondolom, rajtam is múlik, hogy nálunk hogyan alakul az ünnep most, és az évek során. Szeretném a gyermekeim miatt (és saját magam miatt is!) olyan békéssé és meghitté alakítani, hogy majd mindenki szívesen emlékezzen rá harminc év múlva is, és szeressenek nálunk karácsonyozni a gyerekek/unokák.

Boldog, békés, szeretetteljes ünnepet kívánok mindenkinek!

Foto: Mihály Krisztián