Az újév első napja


Kiss Adrienn Éva  2020.12.31. 23:00

Amilyen az év első napja, olyan lesz a többi is – tartja a mondás. No, de milyen is legyen az első nap?

Mit tegyünk, és mit ne tegyünk?
Szokások, babonák és hagyományok – a teljesség igénye nélkül.


Az egyik legközkedveltebb kívánság az újévre minden bizonnyal a jólét illetve a pénz. Hogy gazdagok legyünk, a néphiedelem szerint minél apróbb szemű ételeket kell fogyasztanunk január elsején. Ilyenek a hüvelyesek: a borsó, a bab, de főképp a lencse.

Mindig legyen némi tartalék élelmiszer a kamrában és a hűtőben, hogy sose kelljen hiányt szenvednünk semmiben.


Ami a húsételek fogyasztását illeti: fontoljuk meg jól, mit is szeretnénk az év első napján csemegézni. A baromfihús balszerencsét hoz, mert a szárnyasok elkaparják a szerencsét, a hal pedig elúszik, akárcsak a pénzünk, ha nem vigyázunk. A pulyahússal is legyünk óvatosak, mert a pulyka mérget hoz a házba. A legbiztosabb a sertéshúsból készült étel, hiszen a sertés kitúrja a szerencsénket – legalábbis a babona szerint. Érdekesség, hogy a hal egyes területeken éppen hogy a gazdagsággal köthető össze: minél több a pikkely, annál több a pénz.
Mindenképpen vágjunk fel egy egész kenyeret is, mert ez a bőséget jelképezi, valamint, hogy a családnak mindig lesz mit ennie.

Hacsak nem sürgős, ne hívjunk orvost, és ne is menjünk orvoshoz. Ez ugyanis azt idézheti elő, hogy az egész évet betegesen töltjük majd.

Ne vigyük ki a szemetet január elsején, hacsak nem akarjuk a jó szerencsénket is kidobni a kukába.

Tartózkodjunk a konfliktusoktól és a veszekedéstől! A viszálykodás kiterjedhet az egész évre, ha már az év első napján is tart.

Tilos a mosás, a teregetés, a vasalás, a fonás, és nagyjából mindenfajta házimunka végzése. Ezek ugyanis balszerencsét hoznak, és rossz dolgokat idézhetnek elő.

A bőséget és a gazdagságot szimbolizálandó töltsük fel a félig teli konyhai tartóinkat – mint például sótartó, cukortartó és a többi. Ha tele vannak a készleteink, remélhetőleg az egész évünk nélkülözéstől mentes lesz.

A szerelmesek indítsák az újév első perceit egy mézes csókkal. Ha Szilveszterkor éjfélt üt az óra, kenjék be ajkaikat mézzel, és úgy váltsanak csókot. Ezzel megpecsételik, hogy szerelmük még édesebb és hosszabban tartó lesz.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Nőnapi jótanácsok

Kabók Zita

Milyen jótanácsra lenne szükségük a nőknek?...

2024.3.8.   


Regölés, farsangolás

Huszár Ágnes

A magyarság téli néphagyománya is rendkívül gazdag: ide tartozik a regölés, farsangolás érdekes szokása is

2024.1.5.    8


Karácsonyi asztal, ételek és hiedelmek

Huszár Ágnes

A nép életében faluhelyen a 20. században a nagy ünnepekhez vidékenként és vallásonként változó szokások és étrendek kapcsolódtak.

2023.12.19.  2    36


Karácsonyvárás régen

Oriskó Renáta

A karácsonyi időszak ünnepeink, szokásaink terén a leggazdagabb és legváltozatosabb.

2023.12.16.   


Luca napja

Huszár Ágnes

A téli ünnepkör, az adventi időszak egyik jeles napja Luca-nap, amely december 13-ra esik.

2023.12.12.    32


Hogy kellemesen teljen az ünnep

Faar Ida

Megint eltelt egy esztendő, ismét apró fények gyúlnak a sötét utcákon.

2023.12.12.   


Mikulás

Huszár Ágnes

December hatodikára esik a gyerekek egyik legkedveltebb ünnepe, a Mikulás-nap.

2023.12.5.    34


Szent András és a férjjóslás

Huszár Ágnes

Novembert a népi kalendárium Szent András havának nevezi. Íme, néhány ehhez kötődő hagyomány.

2023.11.28.    15


Halottak napjára

Póda Erzsébet

Ez a nap szól mindarról, ami élet, és mindarról, ami halál.

2023.10.30.    44


A menyasszonyrablás eredete

PR-cikk

Tényleg magyar szokás? A mai modern esküvők elsősorban a szórakozásról szólnak, de mihez is kezdenénk a hagyományok nélkül...,

2023.6.22.   


A misztikus napforduló

Póda Erzsébet

A nyári napforduló éjszakáján bármi megtörténhet és minden kívánság teljesül...

2023.6.20.   


Húsvéti gondolatok

Nagy Csivre Katalin

Jézus azt mondta: „Boldog az, aki már van, mielőtt létezne. Ha ti a tanítványaim lettetek és megfigyeltétek, megértettétek a szavaimat, ezek a kövek engedelmeskedni fognak nektek.”

2023.4.8.