A walesi tartomány 4.

Póda Erzsébet  2007.6.15. 15:46

Van egy ismerősöm, aki nem is tudta, hogy Wales-ben welsziül beszélnek.

Reggel nem kelünk túl korán. Hiszen szombat van, az első szabadnap, amikor csak a kisgyerekes családanyák és az idősebb korosztály tagjai ébrednek hamar. Az első csoport táborába tartozók kényszerből, a másik csoport tagjai meg azért, mert már nem kell korán kelniük.

Komótosan megreggelizünk, majd esernyővel, tornacipővel, steppelt kabáttal felszerelkezve útra kelünk. A város szélén tankolunk. Zuhogni kezd az eső. Irány: Colwyn Bay, Conwy várromja, amely Manchestertől nyolcvan kilométerre (vagy mérföldre?!) van. Barátnőm kezembe nyom egy kétoldalas „útikalauzt”. Annyira csodálom! Mármint a barátnőmet. A papiros ugyanis rejtjelezett írásban mutatja az útvonalat: mikor, hol, merre kell letérni, rátérni, feltérni, eltérni. Ilyeneket olvasok: vigyázat: sebességmérés az A56-os úton…, a körforgalom első kijáratánál az A5117-re, letérés Qeensferry felé…, az útjelzőnél balra térni a Welsh Road-ra A550…, a körforgalom második kijáratánál rátérni az A546-osra… Meg hasonlókat. Gondolkodom. Koromra való tekintettel hajlamos vagyok arra, hogy kijelentsem: erre sosem lennék képes, de nem teszem. Sőt, magamban elhatározom, hogy az idén egyedül, csupán egy autótérkép segítségével, felkeresem az egyik külföldi munkatársunkat.

Kedvelem a brit szigetek tájait! Jobbra lankák, rajtuk birkák legelnek, balra fás-bokros dombok. Azazhogy fordítva… A hófehér és szürke fodros felhőkkel tarkított ég olyan kékségesen kék, mint amilyen csak ezeken a szélességi és hosszúsági fokokon tud lenni. Utazunk vagy másfél órát. Közben beszélgetünk mindenféléről. Az itteni életről, meg a hazai életről. Közös meglátásunk szerint a két életmód és -forma közt lényegesek a különbségek. A mérleg pozitív mutatója mindenképpen Manchester, vagyis a szigetország felé billen.

Wales-be érve a nemzet zászlaja -- fehér-zöld alapon egy vörös sárkány, és Wales welszi neve: Cymru --, jelzi a határt. És innentől kezdve az úti- és információs táblák kétnyelvűek: felül welsziül (Welsh) , alul angolul. A két nyelv csak annyiban hasonlít egymásra, mint a szlovák és a magyar, vagy a román és a magyar, esetleg az ukrán és a magyar… A welsziek azonban a több száz éves angol uralom után (és ellenére) is képesek voltak arra, hogy a huszadik században megalakítsák a Walesi Nyelvi Társaságot, amely a nyelv kihalásának megakadályozására hivatott. Hogy működése mennyire eredményes, azt a helyszín, maga a tartomány bizonyítja.

Kétszer eltévedünk, túlmegyünk a le-feljárón, de aztán újra rátalálunk a helyes útra. Nem sokkal úticélunk elérése előtt feltűnik a tenger. Szürke felhők gyülekeznek. Mire a csodaszép Conwy-ba érünk, szemerkél az eső. Néhány kör megtétele után parkolóhelyet találunk, és esernyőkkel, steppelt kabáttal, ásványvízzel, almával, karamellás keksszel felszerelkezve a várba indulunk. Elfáradtunk, szükségünk van egy kis élénkítőre. Beülünk a vár melletti kávézóba. Én rendelek, tört angoltudással, de a pincérnő mosolyog, minden szavamat megérti, és pár perc múlva hozza a café latte-t barátnőmnek, és az olaszosan erős presszót nekem. Közben esni kezd, ennek ellenére mi, a kávénk elfogyasztása után, a gyönyörű várba indulunk.

Teljesen elázunk, de a középkori vár összes tornyába felmegyünk: az elénk táruló látvány fenséges! Elfeledteti velünk a zuhogó esőt. Egyik oldalon az öböl és a túlsó sziget, a másik oldalon mesebeli zöld színben pompázó dombok, házikókkal, esőben legelésző birkákkal. Lehet, hogy a nedves időtől olyan valószínűtlenül zöld itt a zöld, mindenestre nem bírok betelni a látvánnyal. Minden toronyban körbenézek, és ámulok. Felejthetetlen! A hangulat barátnőmet is magával ragadja, pedig ő nem először van itt. Majdnem mindegyik vendégét elkalauzolta már ide. Szinte egyszerre kezdjük szavalni a Walesi bárdokat: „…Hadd látom úgymond mennyit ér a walesi tartomány…” Vajon Arany Jánosnak megadatott-e, hogy e vidéken sétáljon…? Rászolgált volna!

Az ámuldozás után a városkába indulunk. Egy jótékonysági boltban (az angolok ide hozzák feleslegesnek ítélt dolgaikat, és a bolt charity alapítványokat támogat az eladott árucikkek bevételéből) barátnőm rátalál álmai porcelán ékszertartójára. Hezitál, megvegye-e? Mondom neki, persze, hisz megérdemli! Picurka remekmű: kis ibolyák vannak ráfestve. Boldogan nyújtja át érte az egy fontot.

Sétálunk fel és alá. Lemegyünk a kikötőbe, majd fel az üzletsorra. Leülünk egy kis ételboltban. Csirkehússal töltött tésztabatyut veszünk a welszi akcentusban beszélő eladótól, és helyben elmajszoljuk.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés