Astorga (2)

Póda Erzsébet  2024.9.3. 19:44

Az egyik legérdekesebb buszos út vezetett Madridból északra, úticélunk, a Kasztília és León tartománybéli Astorga felé.

Délután három körül indultunk a spanyol fővárosból. Az út négy óra hosszig tartott, megállás nélkül. Sziklás helyek, zöld (meghatározhatatlan növényeket termesztő) ültetvények, furcsa öntözőberendezések, borvidék, csöndes települések, olajfák, elhagyatottnak tűnő mezőgazdaságigép-parkok… Nagy meglepetésemre a sztrádán alig volt forgalom, csak ritkán találkoztunk egy-egy kamionnal, személyautóval. A szieszta idején minden település teljesen kihaltnak tűnt, sem embereket, sem autókat nem lehetett látni. Mindenesetre nem így képzeltem a spanyol vidéket – mintha mindenki elköltözött volna…

Megérkezésünk után, a buszból kiszállva, lenyűgözően magaslott fölénk Gaudí Püspöki Palotája és a Szent Mária Székesegyház. A négyórás egyhelyben ülés után elgémberedett minden testrészünk, de az elénk táruló látvány elfelejttette velünk az utazás fáradalmait. Mivel pontosan nem tudtuk, merre található a zarándokszállás, ahova igyekszünk, női csapatra jellemzően arra gondoltunk, na, mi most itt biztosan el fogunk tévedni... Végül kiderült, igenis jófelé tartunk (és nem az ellenkező irányba), csak éppen távolabb van az épület, mint elképzeltük. Gurulós kofferjainkkal szép kis zajt csapva vágtattunk végig a gazdag történelemmel rendelkező csodaszép városon.

Az egyik keskeny utcából kilépve újabb lélegzetelállító látvány tárult elénk: a Fő téren (Plaza Principal) a bámulatos Városháza épülete (Ayuntamiento de Astorga), tornyában a két maragató népviseletű párral, „akik” minden órában (negyed, fél, háromnegyed, egész) megkongatják a harangot. A térre rakott asztalok mellett sokan szórakoztak, készülődtek a vacsorára, és az Európa-bajnokság aznap esti focimérkőzéseire.


Astorga, Fő tér, Városháza

Mire a zarándokszálláshoz értünk, amely jelenleg a némiképp átépített, egykor a Mária Szolgálóleányai kolostor épületében van, már meggyőződhettünk arról, hogy ez a tízezer lakosú kisváros egy igazi történelmi ékszerdoboz! És akkor még igazán keveset tudtam róla – csak amennyit előzetesen az interneten megkerestem. A zarándokszállás (Albergue) közvetlen közelében van a különleges Szent Ferenc templom és nem sokkal távolabb a Szent Bertalan templom – mintha egy dél-amerikai filmforgatás helyszínére csöppentünk volna!

A zarándokszálló előtt a híres zarándokszobor, a Quo Vadis (Hova mész?) felirattal. (Egyelőre nem sikerült kinyomoznom, kinek a műve, de folyamatban van.)


Quo Vadis? Hova tartunk? A háttérben az egykori kolostor, ma zarándokszállás

Az egésznapos utazástól és a sok ámulattól kissé már fáradtan estünk be az Albergue előterébe, ahol a zarándokokat, vándorokat is fogadják. Nagyon kedvesen üdvözöltek bennünket, kérdezgettek, beszélgettek, majd a szobánkba vezettek. Én az „innenső” bejárati épületben lettem elhelyezve, míg Katalin és lánya a túlsó, az egész vidékre kilátást nyújtó épületben kapott szállást. Én is, ők is a harmadik emeleten. Ők a zarándokszálló részén, egy kétágyas szobában. Az én szobám egykor apáca-lakrész volt, egy egyszerű priccsel, kisebb polcos szekrénnyel, és annyi hellyel, ahol elfért egy szék és a szétnyitott kofferem. Mivel felkészültem a legrosszabb verzióra, nem lepődtem meg túlságosan. De azért elsóhajtottam magam: na, itt fogok lakni tíz napig…


Kilátás a zarándokszállás teraszáról

Aznap este még kisétáltunk a kolostor melletti rózsaligetes parkba, ahonnan mindent elfelejttető kilátás nyílt a városkára és az egész vidékre. A helynek igazán különleges hangulata (szelleme) volt/van – érezhető, szinte megfogható a történelem kontinuitása, azaz szépen magyarul: a folytonossága.


A kolostorhoz közeli park, amelyet még a rómaiak alapítottak

Lefekvés előtt felfedezőútra indultam, melynek eredményeként megtaláltam egy emelettel lejjebb a zuhanyzófülkéket meg a vécéket. Másnap reggel fél hétkor kellett találkoznunk az alagsori konyhában. A priccsen fekve nem kérdeztem meg magamtól, hogy mit keresek itt, csak hallgattam a város halk éjszakai hangjait, meg a kutyák egyáltalán nem zavaró ugatását... Talán nem csoda, hogy az egész éjszakát félig ébren töltöttem.


A priccs, amelyen 10 napig aludtam


"Kilátás" a priccsemről

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés