Barangolás Csokiországban(1)

Jády Mónika 2006.2.9. 18:11

A világ első csokoládémúzeuma a németországi Kölnben található. (Munkatársunk helyszíni beszámolója.)

A Rajna partján álló épületben évente félmillió látogató fordul meg. Amikor 1989-ben egy a csokoládé történetét bemutató időszakos kiállítást rendeztek a városban, pár hét alatt több százezer érdeklődő tódult a kiállítótermekbe. Ekkor jött az ötlet, hogy a közkedvelt édességnek akár saját múzeuma is lehetne. Olyan, amelyik külső anyagi segítség nélkül fenn tudja magát tartani.

A minden érzékszervünkre ható múzeum három szinten kínálja az élményt. Az első szinten megtudhatjuk, hogyan lesz a kakaófa terméséből szállításra alkalmas nyersanyag, sőt, a kis üvegházban arról is meggyőződhetünk, milyen „kellemes” lehet dolgozni a kakaóültetvényeken -- a tipikus esőerdei növényzettel teli üvegházban 28 fok van, a levegő nedvességtartalma 80-90 %. A képekből és a kísérőszövegekből az is kiderül, hogy a kakaófa -- amely a svéd természettudóstól és botanikustól, Carl von Linnétől a „theobroma” (isteni eledel) nevet kapta -- egész évben szüretelhető. Virág, érett és éretlen termés egyidejűleg van jelen a fa törzsén. Egy-egy termés 25-50 kakaóbabot tartalmaz.

A hátsóbb termekben a csokigyártáshoz először használt gépeket csodálhatjuk meg, és bepillanthatunk a különböző csokik receptjeibe. Kiderül, hogy a fehér csoki valójában nem is csoki, kakaót egyáltalán nem tartalmaz, csak kakaóvajat. Egyre jobban érződik a friss csokoládé illata -- eljutottunk a „csokigyárhoz”, ahol végignézhetjük a massza keverését, táblába öntését vagy figurává válását, valamint a pralinék „csinosítását”. (A minigyárban naponta 400 kg termék készül.)

A múzeum egyik szenzációja, a 200 liter folyékony csokoládét tartalmazó kút is ebben a részlegben található. Az alkalmazottak friss ostyát mártanak az illatos masszába, azzal kínálják a látogatókat. A csokiillat tovább kísér bennünket a következő szintre, ahol bepillantást nyerünk a csokoládé 3000 éves történetébe.

Több mint háromezer évvel ezelőtt a kakaóbab Közép-Amerikában isteni ajándék, rituális étek és fizetőeszköz volt. Egy nyúl például tíz kakaóbabot, egy férfi rabszolga pedig százat ért. A maják és az aztékok termesztették elsőként a kakaófát. A feldolgozott kakaóbabból „xocolatl”-nak (keserű víznek) nevezett italt készítettek: a pörkölés után egy lapos kövön megőrölték a babot, majd vízzel és fűszerekkel -- chilivel, borssal vagy vaníliával -- habosra keverték. Kukoricalisztet is vegyítettek bele, hogy megkössék a kakaóvajat, és sűrűbbé tegyék a „keserű vizet”. (Más forrás szerint a kakaóvajat kivonták belőle.) Az ital orvosságnak, élénkítőszernek számított. Persze, nem hasonlított a mai kakaóhoz vagy forró csokoládéhoz, keserű és csípős volt. (Mexikóban ma is kedvelik a chilivel készült csípős csokoládémártást.)

(Folytatjuk)