Felejthetetlen vakáció


Kottra Éva  2010.5.24. 12:27

Amalfi, Positano, Capri és Ravello: a szívet-lelket melengető tájegység kilátóin római császárok, itáliai királyok és nemzetközi dívák vallottak szerelmet.

A költőket és zeneszerzőket is megihlető festői környezetben még a legkeményebb kőből faragott szív is meglágyul. A Nápolytól délre fekvő sorrentóifélszigetet az éden kertjének is nevezik; az itteni vendéglátás, az átlátszó tengerben fürdő, citromfákkal ékesített hegyoldalak, a tarka virágok, Vietri melegséget árasztó, napsugaras kerámiái és az isteni édességköltemények mintha örömteli köszöntéssel fogadnának bennünket... Aki erre jár, készüljön fel, hogy szíve sarkából egy darabot itt kell majd hagynia.

Ravello mesébe illő kilátói a világ káprázatos tájait idéző listák legfelsőbb fokán áll. Villa Rufolo színes virág-szőnyegén sétálva gyönyörködhetünk az édesen ívelő hegygerincben, mely minden nyáron háttérként szolgál a nemzetközi lírai fesztiválhoz. A szimfonikus zenekar ég és föld között felfüggesztett színpadáról fülbemászó muzsikával kényezteti az amerikai turisták sokaságát. Villa Cimbrone kevésbé fotogén kilátóját élőben kell megtekinteni, hogy a Stendhall szindrómushoz (mesterművektől való ájulás) hasonló stádiumba lépjük. Az elbűvölő tengert és a végtelenségbe hatoló, elrabolt tekintetet csak az erkély karzatán lévő hófehér mellszobrok zavarhatják meg.

Amalfi is meleg öleléssel és sok-sok finomsággal várja az olasz konyha falánkjait. A hatalmas paprika, fokhagyma és citromfüzérek, a duzzadásig megrakott turistákat elcsábító boltok és a gondtalan embersereg igazán hangulatossá teszik ezt a falatnyi települést. Különleges tésztákra, likőrökre és édességekre lelhetünk itt; egyikükből sem hiányozhat a húsos héjú lédús citrom. Még dzsemet is gyártanak belőle; sőt itt még a csípős paprikából is ízletes „lekvárt” készítenek, mely kitűnően párosítható az illatos juhsajtokkal. Olaszország bármelyik részén is vagyunk, a jó borból és extra vergine olívaolajból nincs hiány; csak el ne feledjük, hogy azt csak az enoteca-ban kell vásárolni, nem pedig a szupermarketban. A Furore nevű bor egzotikus nevét egy tüneményes helyről kapta.

Az ékszerdobozokként sorakozó tarkabarka pöttömnyi házikók Positano gyöngyszemeiként lépnek minden halandó emlékezetébe. Az öböl homokos partján nem könnyű napozásra alkalmas helyet találni a lustálkodó csónakok és a forró Nappal csókolózó improvizált piktorok között, akik művei örök melegséget idéző emlékként jutnak a külföldi turisták otthonába. A hatalmas – akár húsz centiméter átmérőjű – cédrusok egyedi reggeliként kerülnek Positano vitamindús asztalára. Kandírozott formájában karácsonyi csemegévé varázsolják.

Innen már csak egy ugrásnyira van a bűvös szépségű Capri. A „szerelem szigetét” valamikor réges-régen csak kecskék lakták (capra=kecske), míg a római birodalmat uralkodó imperátorok fel nem fedezték elbűvölő szépségét, s később itt hódították más birodalmak szépséges királynőit, mint például a legendás Kleopátrát. Az ínyenceknek való mozzarella di bufala egy egyszerű mediterrán készítmény az „insalata caprese” elmaradhatatlan része. A puha és lédús mozzarella szeleteket ugyanolyan nagy paradicsomszeletek váltják fel; balzsamos olívaolajjal, frissen zúzott tengeri sóval és üde bazsalikom levelekkel fűszerezik. Semmiképpen ne hagyjuk ki; otthon sohasem fogunk hasonló mozzarellára találni!

Di Dato, De Riso, Don Alfonso és Gennaro Esposito világhírű gasztronómiai mesterművei legalább annyira a tájegységhez tartoznak, mint Capri szigetéhez a jellegzetes szirtcsoport „i Faraglioni”.

A Limoncello (limoncsello) – citrom héjából készült – likőrrel mi is megpróbálkozhatunk. (Talán nem illő, de, ha biztosak akarunk lenni a citrom nedvességtartalmában, körmünket elmélyítve „megvizsgálhatjuk”; az illatos molekuláknak azonnal szagló szervünkhöz kell jutniuk. A feláldozott citrom nem a legfrissebb állapotában van, ha még egészen közelről sem érezzük a friss citrus illatát; ez esetben jobb, ha elhalasztjuk a kísérletezést.
10 kg húsos citromnak a héjára lesz szükségünk, melyet 12 órán át áztatunk 1liter alkoholban. 800 gramm tiszta vizet, kb. 600 gramm kristálycukrot és a leszűrt „aromásított” alkoholt alaposan elkeverjük. 24 órára sötét helyre tesszük; ezután még egy hétig érleljük, aztán kedves barátnőinknek kínáljuk.

Eva Kottrova



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Készülhetünk a nyárra

Trópusi úti célok a tökéletes nyárhoz 2024-ben!

2024.3.11.   


Milyen nyaraló-típus vagy?

Ez az egyszerű teszt segít megtudni, milyen nyaraló-típus vagy...

2023.7.13.   


Az utazás pozitív hatásai: az agyra

Előfordult már, hogy egy külföldi utazásról hazatérve úgy érezted, mintha újjászülettél volna? Ez az agyad növekedésének köszönhető!

2023.7.6.   


Las Vegas látnivalói

PR-cikk

Van más a kaszinókon kívül? Las Vegas világszerte közismert fényűző kaszinóiról, klubjairól és vad bulijairól...

2023.4.19.   


Téli autózás – tippek hölgyeknek

A téli autózás, autóvezetés nagy odafigyelést igényel. Másként viselkedik gépkocsink...

2023.2.22.   


Egyiptomi kövek

Nagy Csivre Katalin

A kő az emlékek hallgatag őre. Talán egyszer vallanak majd nekünk. Talán soha...

2022.7.10.   


Utazzunk Costa Ricába!

PR-cikk

Bármi is legyen az úti célunk, fontos, hogy gyorsan és kényelmesen tudjunk utazni.

2022.7.1.   


Tíz legjobb dolog Monte Carlóban

Ha Monte Carlo neve elhangzik, szinte mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. Nézzük csak!

2022.5.23.   


Dézsafürdős szállások

Miért jelenthet az egész családnak hatalmas örömet, ha egy olyan pihenő helyet választ, ahol dézsafürdő is van?

2020.6.13.   


Hogyan éljük meg a világjárványt 5.

Ankétunk újabb részében ketten válaszolják meg a kérdésünket. (Magyarország, Olaszország)

2020.4.7.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 4.

Folytatjuk ankétunkat a koronavírusjárvány-érintette országok magyarjaival. (Vajdaság, Erdély)

2020.4.2.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 3.

Azokat kérdeztük, akik külföldön tartózkodnak vagy dolgoznak, arról, mit tapasztalnak? (Egyesült Államok, Texas, Houston)

2020.3.31.