New York-i élményeim 1.

Fülöp Éva 2007.7.16. 8:23

Kalandok egy városban, ahol sok ember kis helyen is elfér.

Csak akkor hittem el igazán, hogy Amerikába utazom, amikor már fent ültem a repülőgépen. Utazásomat annak köszönhettem, hogy egyetlen és legkedvesebb nővérem sikeresen befejezte az iskolát, és meghívott minket a diplomaosztó ünnepségre. Mivel a lányom még csak három éves lesz, úgy döntöttem, fárasztó lenne számára a hosszú utazás, az időátállás, és nehezen szokná meg az új környezetet. Ezért megbeszéltem a családommal, hogy csak egy hétre megyek. S míg én kirándulok, pihenek, világot látok, addig a férjem és az anyukám gondoskodik a kicsiről.

Nagy utazás

Miután egy pesti dugó miatt majdnem lekéstem a gépet, nagy szusszanással ültem le a székemre, végre ellazulhattam, várva, hogy elinduljunk. Az út hosszú és unalmas volt, majd´ tíz órát ültem egy helyben -- csak a toalett használata nyújtott egy kis mozgási lehetőséget. Sokszor megnéztem az órámat, próbáltam szundítani is, de nem nagyon sikerült.

A gépen velünk utazott egy három-négy éves körüli kislány. Gyönyörű csokibarna bőre volt: indiai, vagy pakisztáni lehetett. Figyeltem, hogyan tűri a repülést, de nem volt vele különösebb gond. Elképzeltem, hogy jövőre, mikor a lányommal együtt utazom, remélhetőleg ő is jól fogja majd viselni. Egy zökkenőmentes út után abszolváltunk egy sima leszállást, és a gépen mindenki mocorogni kezdett, türelmetlenül várva a kiszállást. Viszont a pilóta bejelentette, hogy nincs szabad terminál, ezért kb. 15 percet várnunk kell – megtapasztalhattunk a JFK reptéri csúcsforgalmat is.

Miután végre elhagytuk a repülőgépet, túlestünk az első útlevél ellenőrzésen, és megvártuk a poggyászunkat, egy labirintuson át a kültérbe vezető ajtó felé haladtunk. Előttem egy hölgyet leszólítottak, álljon félre, ezért én is megtorpantam, hátha még egy ellenőrzésen kell átesnem. De nem. Számomra egy fekete bőrű, egyenruhás nő mondta ki a nap legfontosabb mondatát a fotocellás ajtóra mutatva: „You´re in New York!“ (Ön New York-ban van!)

Nővérem már ott várt az ajtó mögött, ami nagyon jóleső érzéssel töltött el. Már majdnem egy éve, hogy találkoztunk, bár az internet adta lehetőségeket kihasználva sokat beszélünk egymással.

Mindjárt a reptéren megnéztem és kipróbáltam azt a fura amerikai vécét, amely háromnegyedig tele van vízzel, és a lehúzáskor egy örvény cuppant be mindent... Hát igen, idáig ezt is csak a filmekből ismertem.

A reptérből nem sokat láttam, mert azonnal egy sárga taxiba szálltunk, és nővérem lakása felé vettük az irányt. Közben jöttek otthonról az esemesek: mindenki megkönnyebbült, hogy szerencsésen megérkeztem. A taxi Brooklyn felé suhant, ahol a nővérem lakik, én pedig figyeltem a tájat: a szegénynegyed házait (voltak nagy panelházak is, hasonlóak mint mifelénk), a drótkerítéssel elkerített játszótereket, az autókat. Az egyik piros lámpánál egy rendőrautó is megelőzött minket balról, a füves részen átvágva -- nagyon sietett, később láttuk, hogy balesethez igyekeztek.

Negyvenpercnyi autózás után megérkeztünk, a gyomrom is megpihenhetett végre (addigra már bizony eléggé kavargott).

A tüneményes holland-stílusú sorházak egyikénél kinyílt a kapu, és én felcipelhettem a kofferomat az első emeleti lakásba...

(Folytatjuk)