Több, mint szerelem (3)

Nagy Erika  2010.7.17. 4:53

A tisztáson már égett a tűz, sült a szalonna és a hús, az előttünk érkezők már falatoztak.

A kifogott lovak a sebesen csörgedező patak mellett, a fák alatt falatoztak, mi pedig csodáltuk a táj szépségeit. Nagyot sétáltunk, s mire visszaértünk, Csaba, a kocsis elkészítette a gazdag piknikkosár tartalmából a mi ebédünket is. Isteni volt! Úgy ettünk, mint akiket napokig éheztettek. Olyan hagymát kaptunk a sült szalonna mellé, hogy hagymával lehetett volna enni. Nem bűzlöttünk tőle, s másnap sem volt semmi bajunk tőle, se gyomor-, se fejfájást nem észleltünk. Ebéd után kifeküdtünk a napra és édes semmittevéssel, énekléssel múlattuk az időt. Mozdulni sem bírtunk, a bőséges lakmározástól. Talán ez volt az egyetlen nap, hogy nem vágytuk a vacsorát. Pedig kaptunk, jó kiadósat, mint mindig. Úgy értünk a Meridian panzióba, hogy még a házigazdánk kedvessége sem akadályozta meg, hogy idő előtt ágyba kerüljünk. Életem egyik legszebb élményének a hatása ringatott édes álomba…

Az ötödik nap reggelén, miután összeszedtük társaságunk tagjait, Istvánra bíztuk magunkat, és Gyergyó felé vettük az irányt, hogy felfedezzük a táj természeti és kulturális örökségének nyomait. Szárhegy, majd Gyilkos-tó következett, bár olyan sebesen esett a jeges eső, hogy azt hittük, itt a végítélet napja. Majd mikor odaértünk a tóhoz, kis idő elteltével felszakadozott a felhőzet. Szerencsénk volt, mert kár lett volna, ha nem láthatjuk Székelyföld egyik legismertebb és leglátogatottabb természeti ritkaságát, torlasztavát. A tó egyedisége a víz alá került fenyőerdő maradványa. Majd a Hagymás-hegység része, a Békás-szoros következett, a négy kilométeres gyalogtúrával, ami bárcsak sose ért volna véget. A Keleti-Kárpátok gyönyörű szurdokvölgyének három fő része van: Pokol kapuja, a Pokol tornáca és a Pokol torka. A Békás-szoros alsó végénél a patak bal partján található a Vízesés-barlang, neve onnan származik, hogy kiadósabb esőzések után a belőle kifolyó csodálatos vízesés gazdagítja a Békás vizét. Mindenkinek ajánlom, hogy egyszer az életében látogasson el oda, mert csak akkor tudja megérteni, hogy mi az, ami az embert elvarázsolja azon a helyen.

Este, mikor mindenki fáradtan hazaért a szálláshelyre, megijedtem, hogy úgy telik el az utolsó este, mint máskor. S ezt én nem akartam. Mindenkit összehívtam a szalonba, csak a szerelmes pár és Dórika meg az édesanyja hiányzott, és jót beszélgettünk a házigazdákkal. Megállapítottuk, hogy ha tovább maradunk, Aurél rákap a magyar nyelv ízére. Ajándékot kaptunk tőle: finom száraztésztát, házi készítésűt, meg sok mosolyt és szívélyes integetést másnap reggel, mikor elbúcsúztunk tőlük.

Az utolsó napon Segesvár volt a cél, a szászok városa, ahol a múltban találtuk magunkat. Régi épületeinek, macskaköves, szűk utcáinak, középkori házainak köszönhetően Segesvárt 1999 óta a kulturális Világörökség kincseként tartják számon. Megálltunk azon ház előtt, amelyben feltételezések szerint 1431-ben megszületett Drakula és négyéves koráig élt ott. Ma étterem működik benne. A Diáklépcsőt, amely a vár főterétől a várhegyre vezet és 172 fedett fokból áll, becsülettel megjártuk, majd egy csapat gyerekbe ütköztünk, akik betanult szöveggel, térdre ereszkedve koldultak. Naivan közöltem velük, hogy nekem csak euróm van, s meglepetéstől szóhoz sem jutottam, amikor ártatlan képpel azt mondták: „Nem baj, beváltjuk!“ Nyelni sem tudtam. Ugye nem csoda?

Késő este értünk Budapestre, fáradtan, de élménytől feltöltődve. Most, több, mint egy hónap elteltével is hálásan gondolok vissza életem egyik legszebb nyaralására. S ebben Etelkának és Istvánnak hatalmas része volt, nélkülük szegényebben jöttünk volna haza. Azóta is tartom a kapcsolatot az idegenvezetők gyöngyével, s most ott tartunk, hogy ősszel, amikor színházba megyek, találkozunk.

Várom türelemmel!

Hozzászólások

@

Küldés