Öröm és bánat


Nagy Erika  2009.2.12. 6:27

Annak idején a szüleim válása fájdalmas folyamat volt a számomra.

Még akkor is, ha én voltam az, aki azt mondtam: ebből elég volt! Abban az időben nem váltak el egyik percről a másikra az emberek. Tűrtek, szenvedtek, de nem váltak. Ha pedig mégis, akkor ott már nagyon nagy volt a baj. S nálunk az volt…

A szülők közötti konfliktus felemésztett bennünket, gyerekeket. A régi mondás, miszerint rossz a rosszal, de rosszabb a rossz nélkül, nem vált be esetünkben. Megkönnyebbültünk. Biztonságérzetünk egyre erősödött. A múltat mögöttünk hagyva az új otthonunkban nyugodtan hajtottuk álomra a fejünket, nem kellett attól tartanunk, mikor robban az újabb bomba. Minő megkönnyebbülés! Az új, nyugodt környezetben hamar feldolgoztuk a változást és a fejlődésünk menetében sem keletkezett zavar. Meg kellett küzdenünk azonban a napi kihívásokkal, anyagi gondokkal. Tizenöt éves voltam, bontogatni kezdtem a szárnyaimat. Szerettem volna divatozni, utazni, de szelektálni kellett, mi a fontos, és mi kevésbé. Megszoktam, beletörődtem.

A válás után új életet kezdtünk apánk nélkül, új lappal indultunk. Pár év múlva édesanyám társra lelt. Most jól választott. Új párja nagyon jó ember, s mindig úgy kezelt bennünket, mintha a saját gyerekei lennénk. A huszonkilenc év alatt, mióta együtt vannak, soha egy rossz szó nem hangzott el közöttünk. Ritka, kivételes ember. Való igaz, mi is szeretettel vagyunk iránta.

Mára a régi, rossz emlékek megfakultak, talán azért, mert csak a szépre akarok emlékezni, talán azért, mert sok évvel ezelőtt eltemettük édesapámat. A sírkertbe gyakran kijárok, elhelyezem a friss virágokat, s fejem lehajtva állok pár percet. Hogy mire gondolok? Sok mindenre. Például arra, mennyivel lett volna teljesebb az életem, ha a szüleim házassága sikerül, ha útjaik nem válnak szét. Meg arra is, hogy akármilyen volt is, ő volt az édesapám, még akkor is, ha személye egyet jelentett az öröm és a bánat egyben, jól összeforrva fogalommal.

A példa bizonyítja, sohasem késő újra kezdeni, nem kell feláldozni az előttünk álló, rövid életet, ha úgy érezzük, nincs esély a meghitt, emberséges együttélésre. Bár vannak esetek, mikor hirtelen jött ötlet miatt rúgják fel az emberek a még megmenthető kapcsolatot. Ez szerintem a fiatalokra jellemző. Lehet, hogy igazuk van? Lehet, hogy az a jó, ha hamar váltanak? Nem tűrnek, nem szenvednek?

A legrosszabb, amit egy szülő tehet, hogy a válás után a másik szülő ellen hangolja a gyereket. Ez bizony egy gyermeknek nagyon megterhelő, meg maga a válás is, elvész a biztonságérzés, a meghittség, a bizalom. Fontos, hogy gyerekek minél kevésbé vonják be a szülők közötti konfliktusba, ne a gyerekeken keresztül büntessék egymást. Ha ehhez tartják magukat, a gyermek érezni fogja, hogy ugyanúgy szeretik, mint a válás előtt, s mindketten ugyanúgy kölcsönösen felelősek iránta, mint régen.

Attól, hogy a szülők nem képesek együtt élni, a gyermeknek még szüksége van mindkét szülőjére. Rersze csak akkor, ha mindketten felelős, szerető szülőnek bizonyulnak.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Ágytól, asztaltól

Orbán Erika

E havi témánk apropóját az adja, hogy a ma embere mintha nehezebben tolerálná azt, akit élete párjának fogadott.

2009.2.27.  1   


Gondolatok válás előtt

Vég Erzsébet

– Na, hogy döntöttél, mész vagy maradsz?
– Még nem tudom.

2009.2.24.    1


Válni vagy nem válni?

Saloňová Andrea

Azt mondják, a válás a második legnagyobb trauma, ami embert érinthet.

2009.2.20.   


Várni vagy válni?

Fodor Tekla

A válás küszöbén álló nők egyik legnagyobb problémája a határozatlanság.

2009.2.18.   


Holtomiglan, holtodiglan

Orbán Viktória

Minden kislány, majd nagylány álma, hogy egyszer oltár elé vezeti a nagy Ő.

2009.2.16.   


Tipikus történet?

Brunner Mónika

Egy megcsalt feleség története: „Elárult és becsapott a férjem!”

2009.2.13.   

A rovat további cikkei