Bíró Szabolcs: Az ötödik parancsolat


Puha Andrea  2010.8.12. 8:50

Bíró Szabolcs leváltotta Francis W. Scottot.

Az író nemcsak nevet változtatott és stílust finomított, hanem már e-könyv formájában is alkot. A Sub Rosa előtt megírt, Az ötödik parancsolat című könyvét ugyanis ingyen letölthetjük a honlapjáról.

A történet Észak-Itáliában játszódik, az Úr 1334-dik esztendejében, mikor a főhős, Pál testvér a hegyekben egy kolostorhoz ér. Az épületek falai alig állnak, romjai között menedéket, nyugalmat, végső békét kereső testvérek sietnek suhogó ruhájukban, lehajtott fejjel. Pál testvér elfoglalja celláját, remélve, végre megtalálta a nyugalom fészkét.

Másnap azonban egy társa, a szintén pálos rendi Leopold meghal. Pál megvizsgálja a holttestet, s meggyőződik róla, hogy meggyilkolták. A halott kezéről hiányzik a gyűrű, de ugyan ki ölne egy értéktelen viaszékszerért? A szerzetes a rosszalló, gyűlölködő társak és az apát akarata ellenére nyomozni kezd, bár keveseket tud szóra bírni. Egyikük a füvész Fülöp testvér, aki jócskán pályát tévesztett, másik a vak Mihály testvér, aki sajátos mesélő alakjával belopja magát a szívünkbe. Akad egy segítőkész testvér is, de rosszakarókban sincs hiány.
A kolostor falai között mindenki titkol valamit, még maga Pál szerzetes is.

Bíró Szabolcs választékos, régies nyelvezettel avatja bele az olvasókat a kusza szálakba, s lazán, váratlanul tépi le az egyes titkokról a leplet. Az íráson érezni, hogy az író nem kispályás, könyve mögött alapos kutatómunka áll. Korabeli szakkifejezésekkel, latin szövegekkel repít bennünket a régi szerzetesrendek korába, de úgy, hogy már-már mi is érezni véljük a suhogó reverendát a lábainknál.

Újabban pedig az a hír járja, ez a könyv is megjelenik nyomtatott formában. Nem árt tehát figyelni a székirodalom háza táját, hogy nehogy lemaradjunk arról a lehetőségről, hogy a könyvespolcunkra rakhassuk az első Bíró Szabolcs-könyvet.

Az ötödik parancsolat ingyen letölthető az alábbi linkről:
http://biroszabolcs.eu/index.php/koenyvek/7-az-otodik-parancsolat



Hozzászólások

Kostoglotov, 12. 08. 2010 19:10:49 Nehéz ügy
Nehéz ügy ez a kisregény. Nem született ötlettelenül, az ember képes végigolvasni, mégis iszonyatos hiányérzete van egész végig. Vannak nagyon szép, mondhatni "textbook" megoldások benne, dícséretes az utánjárás és a szándék, ám a csattanó nem siklik az olvasó fejébe olyan akadálytalanul, mint amennyire elvárható lenne. Elmagyarázom: A történet struktúrája nagyon erősen hajaz Lőrinc L. László bácsi műveire, ismerős toposzokba botlunk. Ez nem baj, viszont vigyázni kell azzal, hogy Laci bácsi kívülről-belülről ismeri ezt a struktúrát, félelmetesen magabiztosan mozog benne, és nagyon ügyesen csusszantja át az olvasónak a megoldást (hozzá kell tenni, hogy az utóbbi könyvein már néha látszik, hogy ő is öregszik). Bíró Szabolcs kisregényében azonban a megoldás olyan agresszívan tör ránk, mint a hitetlen nőket megerőszakoló johannita lovag. Nincs átmenet, az egész inkább tűnik egy jókora taslinak, mint frappáns megoldásnak. S még azt sem lehet mondani, hogy váratlan, inkább direkt, jól előrelátható facepunch. Az indíciók néha átcsapnak szerepjátékos-kalandmesteres megoldásokba (A semmiből megtalált megoldások, kínos véletlenek serege, bizonytalan, ingatag logikai felépítés) A karakterek többsége kidolgozatlan, ám vannak pozitív, felettébb kellemes meglepetések. A sztori pedig összességében szép próbálkozás. Csak sajnos nem elég. Végkövetkeztetésként úgy vélem, Bíró Szabolcsnak írnia kell, jól is teszi, hogy ezt csinálja, de még rengeteget kell fejlődnie. Ezért nem ajánlanám, hogy ez a mű nyomtatott formában is megjelenjen. Üdv. A csontnyelő
Pandi, 12. 08. 2010 23:54:09
Igen, fejlődnie kell. De nagyon jól fejlődik. :) És nekem nem volt olyan hiányérzetem.:) Könnyed olvasmány volt, szerintem.:)
@


A rovat további cikkei

A rendteremtés művészete

Huszár Ágnes

Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!

2019.1.30.    16


Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9