Erdélyi anekdoták


Bíró Szabolcs  2007.10.4. 18:51

A Palatinus kiadó Erdélyi anekdoták című kötete 2002-ben látott napvilágot, kellemes kis zsebkötetként…

…mely szinte bárhol elfér, így tökéletes útitársunk lehet rövidebb és hosszabb utazások során, vagy épp unaloműzőnk egy-egy üresebb napon. Rögtön első látásra feltűnik, hogy a kiadványra kellőképp odafigyeltek a készítők, és nem fukarkodtak az előállítási költségekkel sem: erről árulkodik a hófehér nyomdapapír és a keményfedeles borító is. A külcsínben talán csak a borító kissé kellemetlen, szappanzöld színét bírálhatjuk, ám ez leginkább egyéni ízlés kérdése…

A kötet összesen három nagy fejezet alatt gyűjti össze az Erdélyből származó anekdotákat, téma szerint csoportosítva azokat (Volt idők humora, Székely atyafiak, Rakoncátlan írónépség). A több szempont alapján is színes kis történetek után, negyedik fejezetként egy alapos függeléket is kapunk (Kulisszák körül), mely 29 oldalon keresztül szemezget Jancsó Pál, a nemzet egyik legnagyobb színészének életrajzából, mesél a színjátszásról, magyarázza a „hakni” és a „himpellér” szavak jelentését, persze ezt is stílusosan, anekdotákban előadva. A kiadvány tarkaságát, eredetiségét csak növeli (ám az olvasást gyakran nehezíti) a régies, klasszikus erdélyi nyelvezet, amely talán még emel is valamelyest a végig jelenlévő vidám hangulaton.

Az Erdélyi anekdoták című kötetet tulajdonképpen bárkinek ajánlhatom, a legfiatalabbaktól kezdve a legidősebb nemzedékekig, hiszen a kiadvány esetében még csak túlzottan kötött vagy korhatáros műfajról sem beszélhetünk.

Ugyanúgy élvezhető szabálytalan időközönként, részletekben olvasva, mint egyben „befalva”, bár ez utóbbi esetében talán kissé megterhelőbb lehet, s így hamarabb el is vész az a bizonyos varázs.

(Palatinus Könyvesház, 2002, 267 old., válogatta: Nagy Pál)



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A rendteremtés művészete

Huszár Ágnes

Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!

2019.1.30.    16


Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9