Léggyökerek


Nagy Erika  2007.11.21. 14:32

Ezzel a címmel jelent meg 2006-ban Tőzsér Árpád legújabb verseskötete.

A kötet jelentős pozitív kritikai visszhangot kapott. A rendkívüli műveltséganyagot felvonultató Kossuth-díjas költő a szlovákiai magyar irodalom egyik meghatározó egyénisége.

A kötetet közelmúltban mutatták be nagy sikerrel a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban. A könyv alapos elemzését Vida Gergely költő vállalta magára, aki a könyv kapcsán a Kocka című posztmodern filmet elevenítette fel a közönség előtt, bár bevallom, nem tudtam, mi köze lehet ennek a Léggyökerekhez.

De megkaptam a választ. Adott pár gyanútlan szereplő, akik egy ismeretlen helyen találják magukat. Kiderül, hogy ez egy szerkezet, amely állandó mozgásban van. A szerkezetben a cellák időnként eltolódnak, majd változtatják helyüket, és mozdul az is, melyben a fogyatkozó létszámú hősök tartózkodnak. Majd döbbenten veszik észre, hogy körbe-körbe járnak. A kötet Sebastianus című verse hasonló struktúrát működtet. Magába szívja a kései Tőzsér-költészet súlyos motívumait. A szerző szerint hosszas és alapos kutatás után a vers önmagát írta. A Léggyökerek kritikai érdeklődése az első versciklusra irányul, ami a Püthagorasz címet viseli, és tizennégy történelmi alakokat idéző verset tartalmaz. A kötet tizenkét versét tartalmazó második, és tizenhat versét tartalmazó harmadik ciklusa megint történelmi alakokat idéz meg, s közben újrafogalmaz egy-egy emberi alapkérdést.

Lehet, hogy a verseket olvasva azt vesszük észre, szükség van arra, hogy újra olvassuk a kötetet. Fordítsunk rá időt, mert tapasztalatból mondom, hogy megéri.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A rendteremtés művészete

Huszár Ágnes

Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!

2019.1.30.    16


Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9