Hétvégi vers


Vörös Gergely  2011.9.11. 7:22

Egy újabb vers hétvégére.

Összerajzolt abrakon rajta ül a dabra

cigifüstös kocsmában
kiszívódik a nikotin
az alkohollal elegyedve
véráramba keveredve
májzsugorító programot
fémjelezve bevonja
a halált az életedbe

de jó lenne elegyedni
koktélt készíteni
abból ami kicsordul alul
ha perverz vagy
ebből pár korty nem árthat meg

lehetnék oxigén
sőt akár h2o is
ha hidrogén kisasszony
beleegyezését adja,
hogy szerelmünk
lassú vízként partot mosson
kapcsolatunkat legfeljebb
az öntelt olajfoltok
feketíthetnék be



Vörös Gergely Pozsonyban született 1992-ben. Jelenleg a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola tanulója Dunaszerdahelyen. A Pegazus Alkotópályázaton 2010-ben dicséretben részesült, 2011-ben pedig Tőzsér Árpád védnöki különdíjjal jutalmazta meg. Verse megjelent az Opus irodalmi folyóirat Peron mellékletében. A Fiatal Írók Köre elnökségének frissen megválasztott tagja.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Álomkatedrális

Nagy Csivre Katalin

Vasárnapi versünk sokkal mélyebb üzenetet takar, mint első olvasatra gondolnánk. Fejtsük meg!

2024.7.20.   


Tévelygő

Nagy Csivre Katalin

Vasárnapi versünk, mert a világ egyre változik, és olyasmiket kavar fel az információáradat, amik mindenkit megdöbbentenek.

2024.3.16.   


Március

Nagy Csivre Katalin

Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ismét jelentkezhetünk vasárnapi verssel.

2024.3.9.   


Tűz-elem

Nagy Csivre Katalin

Adventi vasárnapi versünk.

2023.12.9.   


Fuss!

Kerepesi Igor

Vasárnap a pihenés és a vers napja nálunk, ám a mai vers futásra biztat. Olvassuk el, miféle futásra!

2023.6.25.   


Hallgatózik a csend

Nagy Csivre Katalin

A világ zajos, a csendnek hallgatóznia kell...? Vasárnapi versünk.

2023.6.18.   


Emlék

Béres Csilla

Vasárnapi versünk.

2023.5.14.   


Várakozva

Nagy Csivre Katalin

Adventi vasárnapi versünk, ünnepi viselkedésünkre int...

2022.12.11.   


Advent

Póda Csanád

Ma gyújtjuk meg az adventi koszorún a második gyertyát. Ilyenkor van csak igazán ideje a költészetnek!

2022.12.2.   


Miben méred?

Nagy Csivre Katalin

Ez itt most egy adventi-vers. A rohanás pillanatainak megszámlálására.

2022.12.1.   


Kapcsolódás

Nagy Csivre Katalin

Vasárnapi versünk. Kapcsolódjunk rá!

2022.11.26.   


Novemberi árnyak

Nagy Csivre Katalin

Vasárnapi versünk kicsit borongós, de hát ilyen a november

2022.11.6.