Nők, érzelmek

Cseh Gizella 2011.4.17. 5:52

Ezúttal munkatársunk kedvenc verseit ajánljuk olvasóink figyelmébe. A szerzők: Szendrey Júlia és Kaffka Margit.

Szendrey Júlia
Sejtelem

Tavasz van, és a szabadban járok
Lesütött fővel, csendesen,
Gondolatim, mint elröppenő álmok,
Úgy elmosódnak kétesen.

Fejem fölött az ölelkező ágak
Szerelmes enyelgéseit
Nem nézem én inkább alatt az árnyak
Kísértetes rezgéseit.

Talán azért van így, mert nemsokára
Nyugodni ott lenn fogok én,
Keblem kihűlve és szemem bezárva
A sír mélységes fenekén,

Nem háborítva semmi földi zajtól,
Megsemmisülve porlani,
Megmentve végre az élet bajától
Ködpáraként eloszlani.

Jól sejtek-e?... vagy tán csalódom ismét,
Miként csalódtam annyiszor:
hasztalan várva, hogy az élet terhét
Itt hagyni rám került a sor.

Így lesz-e ismét?... s még az életkedvnek
Lepkéje is majd visszaszáll,
Kedvéért a nehány virágkehelynek,
Amit lelkemben még talál?

Kaffka Margit
Petike jár

Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
- Ébred a szívem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső. -
Amikor látom a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmin, szürke íráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top! Megindult. Petike jár!

Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul!
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most, - most! Elhagyja és indul előre,
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
S megered szaporán, - elesni nem ér rá,
Előre hajlik - s az ölembe van.

Tetszik a játék. Kezdeti újra.
A karszék mellé kerülök én,
Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik... majd felkél szepegve,
S új erővel fog újra neki.
Rózsaszín ujját előre tartva,
"Tip-top" - így indul óvatosan,
Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:
- "Csak las-san! - Okos-san! - Peti fi-am!"

S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
...Tűnnek az évek... Megöregedtem...
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
- "Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?" -
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"