Versünnep

2012.4.11. 7:13

A költészet napját mi saját szerzőink verseivel ünnepeljük.

Wolner Annamária
Néma április

A hajnal lassan felnyitja szemét, s a
fémes-fodros ködön átsejlik a város
olcsó valósága.
A vágyak úgy hasalnak lustán, mint az árnyak
a fehérre meszelt, koszos falakon.
A szél kacag csak vidáman, a szűk sikátorba fulladt
kóbor álmokon.

Az idő elfoszlik, mint kolduson a ruha, s a
tintába száradt történet darabjaival
végigfut a parton az idő homokja.
A szétesett mondatok felett még utoljára
felsír a kabócák dala.
Egyszerűbben, mint egy sima akkord.

Van úgy, hogy nincs igazán
semmihez sem kedved.
Az utolsó gomb a nadrágon tegnap
leszakadt.
A szakadások mentén, ott kezdődnek valahol
a foszlányosan szegény álmok,
és messze gurulnak.

Mint akinek sorsára égtek a betűk.
Hirtelen felborultak a nappalok, s a
néma áprilisban egyszer csak
nincs már hová nyúlnod, ott belül.

Alábukott a hegyek mögött a hajnal, és
megfordult a szél.
Mert a szelek valahol mindig megfordulnak.
És felzúgnak a harsonák a kobaltkék égen.
Míg katedrálisok őrködnek kóbor álmaink felett
Nem vagyunk örökre elveszettek.

Az esőben is őrzi a homok
lépteink nyomát, s
visszhangozzák szavaink a parti kövek, mikor
nekünk virágoznak az acél magnóliák.

Száz Ildikó
Öngyulladó

erős a fakéreg,
ejthetsz rajta sebet
hasíts bele éles csíkot
reggelre beheged
hántsd le azt a kérget,
vesd bele a tűzbe
buta szikra táncra perdül,
életéért küzdve

álmodott a folyó:
lombom mélye rejtett,
félénken kivágtad
azt a fényes sebet
engedd még, hogy fájjon
tűzben égő gallyam
bimbaja nincs, virága sincs
minek marasztaljam?

„józsefattilásan“ ott, a semmi ágán
összebújva suta szikrák
szeretkeznek halkan