Hús nélkül


Jády Mónika  2008.9.25. 9:25

Van, aki a vegetarianizmusra esküszik, mások viszont nem utasítják el a húsfogyasztást sem.

Vallási, filozófiai és ökológiai szempontokon (húsz, más források szerint ötven vegetáriánus ellátását ugyanakkora földterület biztosítja, mint egy húsevőét.) túl egészségügyi megfontolásból is egyre több követője van a vegetáriánus táplálkozásnak.

Egy brit felmérés során 12 éven át figyeltek nagyjából azonos körülmények között élő húsevőket és vegetáriánusokat. Az összegzésnél az derült ki, hogy a rákos megbetegedések a vegetáriánusok csoportjában 40 %-kal ritkábban fordultak elő.

A vegetáriánusok általában nem küszködnek túlsúllyal, nem magas a vérnyomásuk és a koleszterinszintjük, ritkábban szenvednek cukorbetegségben, szív- és érrendszeri megbetegedésekben. A növényi eredetű táplálék ugyanis nem tartalmaz koleszterint, és sokkal kalóriaszegényebb, mint az állati eredetű. A húsevők átlagosan 5-6 kilogrammal többet nyomnak, mint a vegetáriánusok.

Mindezeket az előnyöket csak akkor élvezhetik a vegetáriánusok, ha étrendjük sokoldalú és kiegyensúlyozott. Nem elég egyszerűen csak elhagyni a húst. A hús olyan életfontosságú anyagokat tartalmaz, amelyek a növényekben nincsenek jelen, vagy ha igen, az emberi szervezet számára nehezen értékesíthetők. A következő anyagok felvétele okozhat problémát: vas, B 12-es vitamin, cink, aminosavak.

A növényekben található vasat szervezetünk csak 3-8 %-ban tudja hasznosítani, míg az állati eredetű táplálékban találhatót 20 %-ban. A vashiány többek között kimerültségben, a szellemi teljesítőképesség csökkenésében mutatkozhat meg. Tipp: étkezésnél fogyasszunk egy pohár narancslevet – C-vitamin tartalma meghétszerezi a vasfelvételt. A B 12 vitamin csak állati eredetű táplálékban fordul elő. Hiánya vérszegénységhez, ideggyulladáshoz, idegi zavarokhoz vezethet. Tipp: étlapunkba iktassunk be tejtermékeket, tojást – ezekben a B 12 vitamin jelen van. A cink a szép bőrért, a sűrű hajért, a jó emésztésért felelős, erősíti az immunrendszert, segít a megfázások megelőzésében és az allergia kivédésében. A cinkhiány betegeskedést, étvágytalanságot, hajhullást, bőrproblémákat okoz. Tipp: fogyasszunk rendszeresen szóját, szójatermékeket (például tofut), magvakat, diót és sörélesztőt. Az ezekben található cink jobban értékesíthető, mint a más növényekben található. Az aminosavak lényegében az összes, szervezetünkben zajló folyamatban részt vesznek. Nélkülözhetetlenek a fehérjeképződéshez. (A fehérjék nélkül nem működik semmi – a sebgyógyulástól kezdődően a vörös vértestek képződéséig.)

Az állati eredetű táplálék általában teljes értékű fehérjét tartalmaz, amelyben minden aminosav megtalálható. A növényi fehérjékben viszont gyakran hiányzik valamelyik aminosav. Ha pedig „nincs raktáron” minden „építőanyag”, a szervezet egyes fehérjék termelésére nem képes. Tipp: Minden növény más aminosav-kombinációval látja el a szervezetet, így ha többfélét fogyasztunk, minden „építőanyag” a szervezetünkbe jut. A legtöbb fehérjét a hüvelyesek (borsó, bab, lencse, szója) valamint a gabonafélék tartalmazzák. Fehérjeforrásként szóba jöhetnek még a tejtermékek és a tojás.

Vegetáriánus és vegetáriánus között is van különbség. A vegánok csakis növényi eredetű táplálékot vesznek magukhoz. A lakto-vegetáriánusok (lakto = tej) tejet és tejterméket is fogyasztanak (sajt, joghurt, stb.), tojást viszont nem. Az ovolakto-vegetáriánusok (ovo = tojás) étrendjében a tojás is megjelenik. A félvegetáriánusok időről-időre halat és húst is fogyasztanak. Egyes táplálkozási szakemberek szerint ez az ideális megoldás (halat hetente kétszer, húst hetente egyszer javasolnak). Gyermekkorban, terhesség alatt és a szoptatás időszakában végképp nem ajánlják a szigorúan vegetáriánus étrendet.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A számítógéphasználat ártalmai

PR-cikk

Betegségek és sérülések, amelyeket a számítógép intenzív használata okozhat. A számítógép rendszeres, napi több órás használata számos betegség kialakulásához vezethet...

2024.3.1.   


Előadás testmozgással

Sajtóhír

A közelmúltban Szolnokon Nagy-Bana Zsanett tartott előadást a demenciáról az érdeklődőknek. Részletek a cikkben.

2024.2.15.   


Alvászavarban küzdőknek

PR-cikk

Alvászavarban küzdőknek erősen ajánlott megismerkedni a CBD olajokkal

2023.11.25.   


A fehérbot világnapja

Sajtóhír

Zsúfolásig megtelt a terem a látássérültek rendezvényén Szolnokon.

2023.10.19.   


Hogy ne fájjon a fejünk!

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Tanácsok a fejfájás megelőzéséhez és gyógyításához.

2023.9.11.   


A McKenzie-torna jótékony hatása

PR-cikk

Tapasztalatok és eredmények a hátproblémák kezelésében.

2023.8.14.   


A mellciszta felszívódása

PR-cikk

Mi segítheti a mellciszta felszívódását? Manapság a mell cisztásodása egyre gyakoribb jelenség a nők körében.

2023.6.17.   


A torokfájás természetes gyógymódjai

Télen szinte folyamatosan jelen van az életünkben a torokfájás, amely leggyakrabban a megfázás és az influenza egyik tünete.

2023.1.10.   


Alvászavarok kezelése

Milyen következményei lehetnek a folytonos kialvatlanságnak?

2022.11.30.   


Október az idősek hónapja

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Nekik még fontos a személyes kapcsolat, a nagy beszélgetések.

2022.10.26.   


Allergia elleni szemcsepp

PR-cikk

Szemcsepp allergiára – melyiket válasszuk a felhozatalból?

2022.7.27.   


Teherbeesés PCOS-szel

PR-cikk

5 dolog, amire érdemes jobban odafigyelned!

2022.5.19.