Házasság és autonómia


Póda Erzsébet  2007.9.12. 20:09

A szerelem az oka mindennek. Mert olyan különleges érzés, hogy az ember egész életében erre vágyik.

De ha nem lenne szerelem, az ember valószínűleg sosem házasodna meg. A szerelemre tehát szükség van, egyébként sokkal kevesebben élnénk a Földön. (Más kérdés, szüksége van-e a Földnek a túlnépesedésre?)

Az ember azonban a szerelmen kívül másvalamire is vágyik, csak ezt nem tudatosítja különösebben: biztonságérzetre. Valahol mélyen úgy érzi, ez a házassággal együtt jár. Aki ugyanis megházasodik, biztonságban érezheti magát. Hogy mitől, azt ekkor még nem is tudja megmagyarázni. Elég a klisé: mert a család a legfontosabb. És elegendőnek tűnik számára az a bizonyos eskü is: holtomiglan, holtodiglan. Amire azonban nem gondol, hogy a fogadalmakat túlnyomórészt megszegik. Az ember már csak ilyen -- eléggé megbízhatatlan, szüntelenül vágyik a tiltott gyümölcsre.

Tegyünk egy kis kitérőt, nézzük a szükségleteinket! Vegyük alapul a legismertebb elméletet, amely ezeket rangsorolja: a Maslow-féle emberi szükségletek piramisát.
Elemei a következők:
1.(alap, legszélesebb szint) élettani, biológiai szükségletek – étel, ital, szex.
2. biztonság
E kettő az alacsonyabb rendű szükségletek kategória.
3.szociális szükségletek, szeretet, emberi kapcsolatok
4.elismerés, megbecsülés
5.önmegvalósítás
E három pedig a magasabb rendű kategória.

A szükségletek piramisában az evés, ivás, szex után a biztonságérzet következik, vagyis az emberi kapcsolatok szükségessége. És ez bizony összefügg a házassággal. Mert az ember épp ezt a négy alapvető elemet véli megtalálni e szerződésben (kezdetben). A kielégítetlen szükségletek ugyanis belső feszültséget okoznak, de hajtóerőként is szolgálhatnak – például állandó (partner)keresésre ösztönöznek. A szükségletek kielégítése belső feszültségcsökkenést eredményez. Minél erősebb a szükséglet, annál intenzívebb a viselkedés. Tehát az emberek házasodni akarnak, mert abban látják a megoldást. A szerelmen kívül ezek a dolgok is motiválják a háttérből a házasságkötést.

A házasság szorongató társadalmi elvárás is. Aki nem hajlandó fejet hajtani a sztereotípiák előtt, s nem házasodik meg még harmincon túl sem, azt a közvélemény nem hagyja békén, kritizálja, riogatja, vagy igyekszik kiközösíteni. Különböző elméleteket gyárt a ketyegő biológiai óráról (holott ilyen már nincs, az jó ideje digitális), a nehéz, komplikációkkal teli késői terhességről és szülésről, az idősebb korban született gyermekek különböző (nem bizonyított) genetikai és egyéb betegségeiről… Ez utóbbi elméletek természetesen csak a nőkre vonatkoznak: férfiaknak nincs ketyegő órájuk, sem késői nehéz szülésük, viszont aggastyán korukig termelődnek életképes spermáik...

A szerelem mulandó érzés. Bármennyire is szeretnénk, az esetek túlnyomó részében nem tart örökké. A zaklatott hétköznapok, a gyerekek megszületése, a családban felmerülő másfajta problémák, egymás alaposabb megismerése mind-mind odavezetnek, hogy a szerelem elmúlik, megfakul, jobb esetben mély szeretetté alakul. Múlása közben azonban az ember szeme elől oszladozik a rózsaszínű homály, és egyre inkább észreveszi párja hibáit, egyre foszlik a varázs. Már nem kerül sor éjszakába nyúló, világmegváltó beszélgetésekbe. Már nem állnak egymás mellett minden egyes élethelyzetben, és nem értenek egyet mindenben. Nem lelik a közös hangot, és közös problémáikra sem mindig találják a megoldást. Csalódnak, és a csalódás fájdalommal, sebekkel jár. S vannak olyan sebek, amelyeket nem lehet kiheverni.

Meg aztán az ember egész élete folyamán változik: amit tegnap szeretett, holnapra már talán utálni fogja...

Az emberi fejlődés egyre inkább arra mutat, hogy a nő és a férfi autonóm lény szeretne lenni. Önmegvalósításukban azonban a házasság intézménye korlátozza őket. Ezért a válság, ezért a sok válás. Az ember már nem érzi biztonságban magát, nem biztos, nem bízik meg a partnerében. Vagy úgy érzi, nem tud tovább fejlődni: a harmadik, negyedik és ötödik szinten jelentkező szükségletei nincsenek kielégítve. Ez pedig tovább hajtja, más utakat keresve.

Persze minden ember más és más, mindenkinek mások az igényei. Van, aki megelégszik az alapszükségletek kielégítésével, van, aki nem. (Ez utóbbi csoportba tartozókat már nem tudja megkötni a család.) Van, aki a házasságra esküszik, s van, aki esküszik ugyan, de a szerelmet máshol keresi, mivel a házasság felőrölte azt. S vannak, akik már nem tartják olyan fontosnak ezt az intézményt.

A család a társadalom számára továbbra is fontos alapegység. Viszont el kell fogadnunk, hogy jelenleg már többféle családforma is létezik: a hagyományos kétszülősön kívül az egyszülős, sőt az egytagú (szingli) család is. Tudatosítanunk kell, hogy a gyors változások korát éljük, és ezek a változások begyűrűznek az intim szféránkba is. Ott pedig lassan, de biztosan gyökeret eresztenek. Annál is inkább, mert az ember egyre jobban törekszik saját autonómiájára, az önmegvalósításra.

Az eddigi tévhit, hogy a házasság egészét két fél alkotja, mára megdőlt. Két egész ember kapcsolatává alakult, s ezt már új alapokra kell helyezni, hiszen más szabályok, más követelmények szerint működik.

Ebben a változó helyzetben pedig a szerelem is más megvilágításba kerül...



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Meddig tart a szerelem?

Bernád Emese

Mikor elnézem az ismerősök kusza családi és szerelmi kapcsolatait, hajlamos vagyok elismerni a regényekből és filmekből ismert házasságközvetítés előnyeit.

2007.9.25.   


Kisded játékok

Sábitz Katalin

Vajon a szívünkre, vagy inkább az eszünkre kellene hallgatnunk?

2007.9.22.   


A szerelem mulandóságáról

Vég Erzsébet

Aki szerelmes, eufórikus állapotban van.

2007.9.20.   


Szertefoszlott remények

Nagy Erika

Miért múlik el a szerelem?

2007.9.6.   

A rovat további cikkei