Kisded játékok


Sábitz Katalin  2007.9.22. 13:29

Vajon a szívünkre, vagy inkább az eszünkre kellene hallgatnunk?

Vagy lehet mindkettőt egyszerre követni? Régóta foglalkoztat már ez a kérdés, de nem tudok felelni rá. Úgy hiszem, valahol a szív és az ész között van a megoldás: nem lehet az egyik kizárásával csak a másikra hallgatni. De hogy valósul ez meg a gyakorlatban? Meg lehet-e valósítani például egy szerelmi viszonyban?

Írásom alapjául ezúttal Rosamunde Pilcher népszerű, Kisded játékok című regényét vettem. A szerző azt mutatja be, hová vezethet, ha a szerelmes nő a szívére hallgat. Márpedig minden szerelmes nő a szívére hallgat, és jó pár csalódásból kell talpra állnia ahhoz, hogy a józanésznek is legyen némi beleszólása az eseményekbe. Addig azonban igaznak bizonyul a mára közhellyé merevedett, szomorú igazság: a szerelem vakká tesz.

A regény hősnője a fiatal Victoria, akinek bár önálló, független élete van, érzelmei mégis fogságban tartják. A férfi ugyan évekkel azelőtt csúnyán otthagyta, ám amikor váratlanul újra felbukkan, a lány szívében ismét fellángol a régi tűz. Amikor Oliver egy romantikusnak ígérkező kirándulásra csábítja Skóciába, nem bír ellenállni. Mindent feláldoz, a megszokott életét, biztos munkahelyét is, és hűen követi Olivert abban a reményben, hogy ezúttal minden jól alakul, és a férfi majd megállapodik mellette.

Az utazás újabb és újabb fordulatot vesz, ám Victoria hite rendíthetetlen. Meg van győződve róla, hogy Oliver őszintén viszonozza szerelmét, és mostantól mindig vele marad. A naiv álomból akkor ocsúdik fel, amikor a megbeszélt időpontban a reptéren várja a férfit – akinek saját ügyében kitérőt kellett tennie Londonba –, ám helyette csak egy levelet kap. „Nem tudom, mikor jövök haza. Lehet, hogy még az idén, lehet, hogy csak jövőre, vagy sokára, vagy talán éppen soha többé. A közeljövőben biztosan nem. (…) Azért nem tartok ki melletted, mert soha nő mellett nem voltam képes kitartani. Egyszer régen, amikor először hagytalak el, azt mondtam neked, hogy soha senkit nem szerettem. Ez ma is áll.”

És a lány csak áll megsemmisülten, elhagyatva, becsapva. Hát újra megtette vele a férfi, akiért mindent, de mindent odaadott, aki mellett már biztosnak érezte a jövőt! Ekkor nem marad más, csak a könnyek, könnyek, könnyek. Szerencsére az írónő nem hagyja itt magára az összetört Victoriát, aki lassan elfogadja, hogy az élet bizony megy tovább, és hogy mindig van valami, főképpen valaki, akibe belekapaszkodhatunk.

Vajon a történet arra tanít, hogy jobb, ha mindig az eszünkre hallgatunk? Nem, nem hiszem, hogy ez lett volna Rosamunde Pilcher üzenete. De az biztos, hogy számolnunk kell a csalódással. Mert ugyan nem tételezzük fel a másikról, hogy képes lenne minket megbántani, mégis, néha akkora sebeket kapunk, hogy azt gondoljuk, a szívünk nem gyógyul meg soha többé.

Viszont nem érdemes a csalódástól való félelem miatt elutasítani vagy eleve kizárni a szerelmet az életünkből…



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Meddig tart a szerelem?

Bernád Emese

Mikor elnézem az ismerősök kusza családi és szerelmi kapcsolatait, hajlamos vagyok elismerni a regényekből és filmekből ismert házasságközvetítés előnyeit.

2007.9.25.   


A szerelem mulandóságáról

Vég Erzsébet

Aki szerelmes, eufórikus állapotban van.

2007.9.20.   


Házasság és autonómia

Póda Erzsébet

A szerelem az oka mindennek. Mert olyan különleges érzés, hogy az ember egész életében erre vágyik.

2007.9.12.   


Szertefoszlott remények

Nagy Erika

Miért múlik el a szerelem?

2007.9.6.   

A rovat további cikkei