Hamis brassói
Rizses-húsos íztolvajlás, hétköznapi fűszerekkel.
Alábbi receptünket azon olvasóinknak ajánljuk, akik brassói aprópecsenyét szeretnének készíteni, de egyrészt nincs otthon szalonnájuk, paradicsomuk, paprikájuk és krumplijuk, másrészt nem hajlandóak kimozdulni otthonról, hogy a közeli boltban megvegyék a hiányzó hozzávalókat.
Hozzávalók: 60-70 dkg disznó színhús (tarja, lapocka, comb – mindegy), 1 nagy fej vöröshagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, olaj, 40-50 dkg zöldborsó, 2 dl kecsup (a legjobb a nagymama-féle házi), 1 húsleveskocka, só, bors, majoránna, őrölt pirospaprika
A húst megmossuk, szárazra töröljük, majd hüvelykujjnyi nagyságú csíkokra vágjuk. A hagymát megpucoljuk, vékony karikákra metéljük, majd nagyobb lábasban, forró olajon, kis lángon dinsztelni kezdjük. Rápréseljük a 4-5 gerezd fokhagymát, elkeverjük, majd lefedjük, és pár percig pároljuk.
Amikor a hagyma már összefonnyadt, ráöntjük a nagyi kecsupját, elkeverjük, felforraljuk. Erre borítjuk rá a húst, és a következőképp fűszerezzük: megszórjuk egy kiskanál sóval, három kiskanál majoránnával, fél kiskanál őrölt borssal és egy kiskanál őrölt pirospaprikával. Alaposan összekeverjük, és miközben a hús szép színt kap, külön kis edényben megpárolunk 40-50 dkg zöldborsót. (Dolgozhatunk előfőzött mirelit borsóval is: ilyenkor egy kis műanyag edénybe helyezzük a zöldséget, és leöntjük másfél deci forró vízzel, amit 3-4 perc múlva le is önthetünk róla.)
A megkapódott, félig kész pörköltbe belekeverjük a puha borsót, és fedő nélkül főzzük tovább, hogy a lé kicsit elpárologjon (nem árt gyakran kevergetni, nehogy leégjen az alja). Eközben egy húsleveskockát feloldunk kb. 2 deci forró vízben, és ha a hús leve némileg elfőtt, hozzáöntjük az így kapott instant húslevet. Végül gyakori keverés mellett megvárjuk, míg a hús teljesen megpuhul.
A végén jön az igazi csalás! Ahelyett, hogy a pörköltet ráöntenénk egy adag csíkokra vágott főtt krumplira, és a sütőben összesütnénk vele (ahogy azt az igazi brassóival kell csinálni), egyszerűen rizst főzünk hozzá, és azzal tálaljuk.
Jó étvágyat kívánunk!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Így varázsolj ünnepi lakomát!
Így varázsolj ünnepi lakomát a családi ünnepségre erőfeszítés nélkül: a tippeket és tanácsokat cikkünkben találod. A családi ünnepség a meghitt pillanatokról és az emlékekról szól. Egy jól megválasztott szolgáltatás rengeteget segíthet.
2026.8.13.
Így főznek Svájcban 3.
Sorozatunk harmadik, befejező, részében többek közt arról is szó lesz, hogy népszerűbb a főzővideók nézése, mint a receptolvasás, miként alakul a vegetáriánusok száma, és vajon férfidolognak számít-e a grillezés?
2026.7.31.
Egyszerű vendégváró: bruschetta
A bruschetta tökéletessége két tulajdonságában rejlik: percek alatt elkészíthető és nagyon-nagyon finom.
2026.7.8. 9
A sokoldalú levendula
Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)
2026.6.20.
Így főznek Svájcban 2.
Sorozatunk következő részében felfedjük, hogy Európa ékszerdobozában valós és kitalált receptszerzők is léteznek, és azt is, hogyan működnek a különböző férfi főzőklubok...
2026.6.18.
Így főznek Svájcban 1.
A főzés már rég nem számít asszonydolognak. Az éttermekben leginkább férfi szakácsok dolgoznak, de otthon is egyre több férfi készít ételt – persze, a legtöbben csak alkalomszerűen.
2026.6.8.
Epres boldogság
A gyümölcsök méltán népszerű királynőjét már az ókori Rómában is ismerték. (Receptekkel)
2026.5.25.
A tavasz vitaminbombái
Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)
2026.4.6. 25
Böjt, húsvét
A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.
2026.3.31. 9
Keksztekercs
Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret. Az ünnepekre is bátran elkészíthetjük, biztos, hogy sikert aratunk vele.
2026.3.30.
