Hedonista hétvége


Kabók Zita  2009.10.23. 18:46

Egyszerű, de nagyszerű gyors és még gyorsabban elkészíthető ételek.

Fokhagymás péksütemény

Angliában közkedvelt étel, főleg előételként fogyasztják, olívabogyóval. A fokhagymát szétnyomjuk. Összekeverjük egy kis olajjal és margarinnal, meg egy kis fokhagymapürével, kevés őrölt korianderrel és pici szétmorzsolt oregánóval. A masszát kenyérre, ciabattára, kiflire, bagettre kenjük. Először persze kétfelé vágjuk, és bekenjük vagy a bagettet bevagdossuk és a masszát a résekbe kenjük. Pizza alapú tésztára is kenhető ez a massza. Aki a paradicsomos ízeket szereti, tehet hozzá paradicsompürét vagy pizzakrémet. Miután a péksüteményt megkentük a fokhagymás „kenővel”, sütőbe tesszük és megpirítjuk.

Angol reggeli

Kisebb gombafejeket megmosunk, és pici olajon megpirítjuk (csak sóval ízesítjük). A paradicsomot karikákra szeleteljük és megpirítjuk. Kevés olajon megpirítjuk a vékony kenyérszeleteket. Az angol reggelihez szokás készíteni tört burgonyából krokettet is. Ezt is kisütjük, olajban. Tükörtojás, rántotta, lágy vagy kemény főtt tojás dukál még hozzá.

Babaleves (nem babáknak!)

Egyszerű étel, főleg téli napokon esik jól a fogyasztása. Egy nagy lábasban odatesszük főni az apróra vágott krumplit, brokkolit, karfiolt, sárgarépát (a zöldségeket tetszés szerint variálhatjuk). Annyi vízbe tesszük, hogy ellepje a zöldségeket. Sózzuk, ételízesítőt teszünk bele, vagy leveskockát. Ha megfőtt, az egészet pépessé mixeljük. Őrölt fekete borssal ízesítjük és friss kenyérrel fogyasztjuk.

Rakott tészta

Kifőzzük a tésztát (egy csomag bármilyen száraztésztát használhatunk, pl. kagyló, csavart, könyök....stb.), majd leszűrjük, olajjal meglocsoljuk, hogy ne tapadjon össze.
Öntetet készítünk, egy doboz savanyú tejfölből, 1 doboz tejszínből, egy tojásból, melyet ízlés szerint sózunk, borsozunk, ízesítünk. Összekeverjük, majd vékonyra szeletelt sonkát teszünk hozzá. Egy tepsit, vagy jénai tálat kivajazunk, zsemlemorzsát szórunk bele, és beletesszük a kifőtt, öntettel összekevert tésztát. A tetejére reszelt sajtot szórunk. Sütőben pirosra sütjük. Sonka helyett tehetünk bele apróra vágott brokkolit, karfiolt vagy gombát, de egyszerre csak kétféle zöldséget használjunk.

Még gyorsabb rakott tészta

Tetszés szerinti mennyiséggel dolgozunk. Apróra vágjuk a hagymát, olajon megdinszteljük, és rátesszük a felszeletelt gombát. Megpirítjuk, ízesítjük. Közben kifőzzük a tésztát. A kész gombára teszünk egy doboz tejfölt, és az egészet összekeverjük a tésztával. Nagyon finom!

Tepsis csirke

A csirkét megmossuk, fűszerezzük (só, bors, vagy grillfűszer). Egy tepsit kivajazunk. Karikára vágunk néhány szem krumplit, és egy-két szál újhagymát, pár szemparadicsomot, paprikát vagy bármilyen idényzöldséget. Fűszerezzük ételízesítővel, kis pirospaprikával. Friss petrezselyemzöldjét szórunk a tetejére. Megöntözzük olívaolajjal, vagy margarinnal és ropogósra sütjük.

Chip butty (Szalmakrumplis zsemle)

Ha valaki valami igazán angolosat szeretne kóstolni, ez az étel az, és nagyon egyszerűen elkészíthető. Friss zsemlét kétfelé vágunk, és sült szalmakrumplit teszünk bele. Gazdagon meglocsoljuk ecettel, és megszórjuk sóval. Már kész is!

Túrógombóca

Hozzávalók: 1 csomag túró, 1 tojás, 1 vaníliás cukor, búzadara, amennyit felvesz, de tehetünk bele lisztet is, hogy „könnyebb” legyen.
Összekeverjük a hozzávalókat, ha kell, teszünk még bele darát, annyit, hogy formálható állaga legyen. Közben egy edényben vizet forralunk. Mikor a víz forrni kezd, a masszából kis gombóckákat formálunk, és a forrásban lévő vízbe tesszük. Miután a gombócok feljönnek a víz felszínére, még három percig főzzük. Majd kiszedjük egy jénai tálba tesszük, melyet vajjal vagy olajjal kikenünk. Prézlit szórunk rá, még egy kis zsiradékot csepegtetünk rá, és a sütőbe tesszük, pirítjuk egy kicsit. De készíthetjük serpenyőben is, olajon. Cukorral, kakaóval, lekvárral vagy tejföllel fogyasztjuk.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2024.4.9.    25


Kulináris segédek

Praktikus konyhai eszközök és tippek a mindennapokhoz, hogy könnyebb legyen a konyhatündérkedés.

2024.3.4.   


Saláták

Faar Ida

Itt az ideje, hogy belevessük magunkat a tavaszba, és az első zöldségek korlátlan fogyasztásába! (Receptekkel)

2024.2.22.    18


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2024.1.11.    13


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2024.1.10.    13


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat.

2024.1.7.    2


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2023.12.31.    5


Szilveszterezzünk!

Póda Erzsébet

A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.

2023.12.28.  1    16


Szilveszterre elkészül

R. Bálint Renáta

Alábbi receptjeinket mindazoknak ajánljuk, akik otthon szilvesztereznek.

2023.12.28.    6


Az ünnep favoritja: a mézeskalács

Takács Anita

Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.

2023.12.15.    10


Piment: édes, fűszeres bor

Busai Hajnalka Lilla

Forralt bor receptje II. Richárd király udvarából, amit a mostani munkahelyi összejövetelekre is elkészíthetünk.

2023.12.9.    16


Gesztenye: nemcsak nasi

Faar Ida

Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)

2023.11.18.    13