Nyár juhtúrós puliszkával


Nagy Erika  2012.7.28. 4:43

Fenséges juhtúrós rakott puliszka kovászos uborkával.

Pár hete, amikor a talpunkat perzselte a felhevült aszfalt, Nagyváradon, egy írótáborban voltam, és sikerült kicsit kipihennem a félév fáradalmait. És fenséges kovászos uborkát ettem juhtúrós rakott puliszkával! Igen, ilyet csak nyáron lehet enni és Partiumban. Meg Erdélyben.

Aki teheti, elutazik nyáron, mert nincsen semmi ahhoz fogható, mint amikor az ember ellazulhat. Nincsenek feladatok: vagy éppen mezítláb szaladgál a tengerparti homokban, vagy elnyúlik a parkban egy nagy fa árnyékában és olvasgat. Közben csiripelnek a madarak, árad a béke és a nyugalom. A nyaralás mellett azonban a nyár az az időszak, amikor teljes mellbedobással lehet olyan feladatokat elvégezni, amelyeket kimondottan nyárra talált ki a Teremtő. Így én is kifesttettem a házat, amit már tavaly szerettem volna, de elmaradt, rakodtam, takarítottam, kidobáltam a feleslegesnek vélt porfogókat. Mindig megfogadom, hogy nem lesz haszontalan csecsebecse a lakásban, de ahogy telnek az évek, valahogy egyre több van belőlük. Nem is értem...

Aki háztartást vezet, tudja, milyen jó az, amikor télen a roskadozó polcokról leemelheti a savanyúságot, a befőttet, lekvárt, amelyek mentesek a tartósítószerektől, s az ízlésünk szerint kerültek az üvegbe. Igen ám, de ehhez elengedhetetlen, hogy a legnagyobb kánikulában kisüljön a saját zsírunk a tűzhely mellett, ami azzal jár, hogy egy idő után hangosan kimondjuk: utálom a nyarat, uborkát, barackot, paprikát, paradicsomot...

De amikor esszük, mindent elfelejtünk. Azt is, hogy ha összeadjuk a befőzésre szánt időt, egy kiadós nyaralásnak is megfelel. Bizony. Azt azonban nem lehet az asztalra tenni, csak nosztalgiázhatunk róla egy kellemes ebéd, vagy vacsora mellett. Valahogy az én nyaram most úgy alakul, hogy többször megyek rövidebb időre kikapcsolódni, világot látni. A két indulás között lekvár-, lecsó-, cékla-, paradicsomillat keveredik a konyhám levegőjében, ami szerintem az egyik legjobb dolog a nyárban.

Visszatérve a juhtúrós puliszkához, mindenkinek ajánlani tudom. A legegyszerűbb étel egyike, de kihagyhatatlan. Tudják a receptet? Hogy nem? Na jó, átadom, ez lesz tőlem az ajándék Nagyváradról, így megdőlhet az a teória, hogy ilyet csak ott lehet enni:

Juhtúrós rakott puliszka

Hozzávalók: 30 dkg kukoricadara, 30 dkg juhtúró, 3 fej hagyma, 1 pohár tejföl, 1 kávéskanál olaj, 1 kávéskanál vaj, 1 teáskanál só, ételízesítő

Elkészítése: 1 liter forrásban lévő vízben, folytonos keverés mellett csomómentesre főzzük a kukoricadarát, majd belekeverjük az ételízesítőt, és megsózzuk. Fedő alatt pihentetjük. A hagymát felkarikázzuk, és az olajon megpirítjuk. A juhtúrót a tejföllel és kevés sóval habosra keverjük. Egy tűzálló tálat kivajazunk, belesimítjuk a puliszka egyharmadát (ne hagyjuk kihűlni, mert akkor alakíthatatlanná válik), erre tesszük a juhtúrós massza felét, majd a hagyma felét. Újra puliszka következik, erre megint juhtúró és hagyma, majd puliszkával fedjük. A tetejére olvasztott vajat csurgatunk. Forró sütőben, kb. 15-20 percig sütjük, amíg aranysárga nem lesz.
Aki nem szereti a hagymát, vagy beteg tőle, az nyugodtan kihagyhatja, az íze anélkül is tökéletes lesz. S ha úgy gondolja, hogy hús is kell mellé, az megbolondíthatja egy adag marhapörkölttel.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2021.5.8.    25


Bögrés feketeerdő

Joó Fruzsina

Könnyű és gyors recept hétvégi nyalánkságnak, de a húsvéti ünnep desszertje is lehet a bögrés feketeerdő torta.

2021.3.31.    61


Böjt, húsvét

Póda Erzsébet

A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.

2021.3.30.    9


Frissítő és szépítő zöldségünk

Faar Ida

Sorozatunkban ezúttal az uborkát, a saláták egyik fontos összetevőjét készítjük el konyhánkban. (Receptekkel!)

2021.3.29.   


Cékla, a szuperzöldség

Faar Ida

A céklát nem mindenki szereti, pedig egészséges, változatos módon készíthető el, és igenis finom. (Receptekkel)

2021.3.1.  1    31


Bögrés mákos

Busai Hajnalka Lilla

Egyszerű, olcsó és finom mákos süti házi vaníliaöntettel.

2021.2.26.    3


Nincs farsang fánk nélkül

Jády Mónika

A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)

2021.1.17.    20


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2021.1.13.    13


Szilveszterezzünk!

Póda Erzsébet

A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.

2020.12.31.  1    16


Szilveszteri vendégváró egytálételek

Nagy Erika

Előre is elkészíthetők, és biztos sikert aratunk velük!

2020.12.28.    6


Karácsonyi vendégeknek

Kabók Zita

Különlegesen finom kalács és ünnepi kifli receptje.

2020.12.21.    8


Karácsonyi aprósütemények

Faar Ida

Kicsik, finomak, sokáig eltarthatók...

2020.12.15.    5