Hajadonok/Nőtlenek


Šipošová Miroslava  2008.7.7. 18:40

Emlékszem, kislány koromban, ha valami baj történt velem, például megütöttem a térdemet, mindenki azt mondta: Begyógyul az, mire férjhez mész!

Gyerekként ki nem állhattam az ilyen megjegyzéseket. Tudtam, hogy minden sebem sokkal hamarabb begyógyul. Egyáltalán minek mondtak nekem ilyen badarságokat? Ezt csak később értettem meg.

Országunkban a házasságot két különböző nemű ember szövetségének tartják, amely a családalapítás és a gyereknevelés céljából jön létre. A család a legfőbb intézmény a társadalomban. Azon keveseket, akik nem akarják „igába hajtani” a fejüket, nem szép megnevezéssel illetik: agglegény/vénlány. És ha az ilyen ember átlépte a 25. életévét, a régmúltban agglegényadót kellett fizetnie. Ma már ez nevetségesnek számít. Szerencsére.

A múltban mindegy volt, hogy az ember lánya kihez ment férjhez, illetve, hogy a fiú kit vett feleségül, az volt a fontos, hogy a lány férjhez ment, a fiú pedig megnősült, mert az egyik legnagyobb társadalmi szégyen lett volna, ha nem így történt volna. Természetesen szerelemből is köttettek házasságok, de vajon a döntő többségük olyan volt-e?

Szerencsére a mai társadalomban meghagyják a döntés szabadságát. A házasság már nem „kötelező”, és sok család létezik, ahol együtt élnek a nem házas partnerek. Vagy vannak családok, amelyekben az egyik szülő neveli a gyerekeket.

Természetesen pótolhatatlan a teljes család, de hozzá kell tenni – a harmonikus teljes család. Néha a gyerekek boldogabbak, ha csak az egyik szülő gondoskodik róluk, mintha el kellene viselniük a másik szülő extrém megnyilvánulásait. Az a személyes véleményem, hogy a gyereknek jobb az egyik szülője nélkül élni, mint elviselni a felnőttek gyötrő harcait.

Manapság a nők és a férfiak egyaránt nagy igényeket támasztanak a partnerükkel szemben. Már nem házasodunk össze az „első jelentkezővel”, hanem alaposan átgondoljuk, ki legyen a társunk. És ha nem találunk az elképzeléseinknek megfelelőt, de mégis gyerekekre vágyunk, szóba jöhet a (házas)társ nélküli gyermekvállalás is.

Az emberi kapcsolatok különösen törékeny kapcsok, amelyekről gondoskodni kell. Ám minden személyiség fejlődik, vagyis valamilyen módon mindenki megváltozik. Így előfordulhat, hogy a kezdetben harmonikus kapcsolat rémálommá válik. Akinek több ilyen tapasztalat van a háta mögött, bizony nem sok kedve van házasodni. Válás, vagyonelosztás, mindkét fél igényt tart a személyes dolgokra, az anyagiakra. Ha ezt valaki egyszer (vagy akár többször is) átélte, akkor már nincs kedve a közös életre, inkább a saját életét éli. Biztosan mesés elképzelés egy partnerrel leélni az egész életet, de hány embernek sikerül ez igazán? Persze mindig érdemes megpróbálni, ez nyilvánvaló!

Örülök, hogy már nem hallani olyan kijelentéseket, hogy a nő „megmaradt magnak”, mert 25 éves koráig nem ment férjhez, meg azt sem, hogy vénlány. Mert ilyesmit mondani nem normális dolog.

Örülök, hogy van választási lehetőségünk, és nem kötelező a házasság a társadalom nyomása miatt… (?)

Fordította: Jády Mónika



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Számkivetett szinglik

Halász Kata

Az egyedülálló nők a közgondolkodás hierarchiája szerint a legalacsonyabb fokon álldogálnak.

2012.1.10.  1   


Csakazértis szingli

Póda Erzsébet

Hihetetlen tömegű hirdetés, cikk és előadás jelenik meg az utóbbi időben a szingliség témájában.

2011.3.21.    4


Én, a Szingli

Halász Kata

Szingli vagyok. Nem, nem egy szingli! Hanem az életérzés.

2010.7.5.  4   


Megint szingli?!

Póda Erzsébet

A témával azért foglalkozunk ismét, mert a „szingli” fogalom jelentése még mindig nagy zűrzavart okoz a fejekben.

2006.8.16.   


Szinglik, igények -- nők(2)

Póda Erzsébet

Vajon miért reagál a közvélemény többnyire negatívan a szingliség kérdéséhez?

2006.7.12.   


Szinglik, igények -- nők(1)

Póda Erzsébet

A közvélemény -- ki tudja miért? -- igyekszik azt sugallni, hogy a szingliség elítélendő.

2006.7.8.   

A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.