A NŐ betűrendben (3)


Kiss Adrienn Éva  2014.2.5. 4:25

Sorozatunkban a női tulajdonságokat, és a nőkkel kapcsolatos legjellemzőbb kifejezéseket tekintjük át.

Lássuk, melyek ezek az ábécé harmadik harmadából!

Ő-től Zs-ig

Ő, mint Őszinteség
Minden emberi kapcsolat működőképességének alapja az őszinteség. Nőként még inkább érezzük ennek jelentőségét, hiszen sajnos sok esetben naivitásunk és jóhiszeműségünk miatt kiszolgáltatottá válunk a kevésbé őszinte embereknek.

P, mint Precizitás
Fontos számunkra, hogy amit csinálunk, azt mindig jól csináljuk. Nem szeretünk hibázni, azt pedig végképp nem, ha az esetleges hibákat a szemünkre olvassák. Emiatt igyekszünk pontosan, precízen elvégezni feladatainkat, és kellőképpen körültekintően hozzáállni a kihívásokhoz.

R, mint Remény
Ahogy a mondás is tartja: „A remény hal meg utoljára.” Nos, helyesbítenék: az igazi remény sosem hal meg. Nőként, annyi minden van, amihez reményt fűzhetünk. Legyen az akár önmagunkhoz fűződő, akár párkapcsolatainkban lévő, vagy valami egészen lehetetlen dologhoz kapcsolódó.

S, mint Segítőkészség
Nincs is jobb dolog annál, mint amikor valaki, aki egykor segítségre szorult, ránk tekint hálálkodó pillantásokkal. Ha lehetőségünk van segíteni valakinek, sohase habozzunk. Ez a képesség minden emberben jelen van, csak hallgatnunk kell a belső sugallatra.

Sz, mint Szeretet
„Szeretni kell, s szeretve lenni jó.” Azt hiszem, ez a mondat magáért beszél.

T, mint Támogatás
Támogatjuk gyermekeinket, családunkat, szeretteinket. A mindennapi teendőikben, a sikereik eléréséhez vezető úton, a céljaik megvalósításában. Barátainkat is, és persze ne feledkezzünk meg önmagunkról sem, amikor nehéz helyzetekbe kerülünk. Néha egy bátorító mosoly, egy kedves gesztus is elég, hogy tudassuk a másikkal, hogy mellette állunk, és számíthat ránk.


U, mint Unalom
Van úgy, hogy bizony ránk tör az unalom. Ilyenkor éppen nincs semmi teendőnk, és ezt általában nem szeretjük. Habár máskor, amikor egyszerre kellene elmenni három különböző helyre, és megoldani négy másik különböző problémát, azt kívánjuk, bárcsak kaphatnánk néhány nap kimenőt. Az unalom viszont teljesen elfogadhatatlan számunkra. Hogyha elő is fordul, hogy nincs mihez fognunk, lássunk hozzá önmagunk alakítgatásához. Szánjunk egy kis időt saját magunkra, meditáljunk, tegyük rendbe gondolatainkat. A dolgos hétköznapok hamar vissza fognak térni, használjuk ki ezt a kis „unalommal teli” időszakot.

Ü, mint Ütemezés
Általában minden embernek rengeteg dolga van, de nekünk, nőknek van talán a legtöbb. Család, gyerek, karrier, szórakozás – amire szinte sosem jut idő. Ezeket összehangoltan és működőképesen egybefogni csak a leggyakorlottabbaknak sikerül, hosszas kísérletezgetés és áldozatos munka után. Akárhogy is, a dolgok fontossági sorrendjének felállításának és beütemezésének képessége mindannyiunkban ott van, csak rutint kell benne szerezni.

V, mint Vidámság
Fontos, hogy a vidámságra is szakítsunk elegendő időt. Mit ér az élet móka és kacagás nélkül, nem igaz?

Z, mint Zavar
Néha-néha eluralkodik fejünk felett a káosz, emiatt sokszor pánikba esünk. Összezavarodunk, és az életünket egy nagy katyvaszként látjuk. Ez minden nővel előfordul, így teljesen felesleges aggódnunk. Előbb-utóbb minden megoldódik, legtöbbször magától.

Zs, mint Zsongás
Sokszor tapasztalhatjuk, hogy elragadnak bennünket az érzelmeink mind a pozitívak, mind a negatívak. Amikor sok jó dolog történik velünk egyszerre, vagy nagyon várunk valamit, akkor szoktunk „bezsongani”. Ilyenkor kapkodunk, szétszórtak vagyunk, és azt sem tudjuk, miket beszélünk. Leggyakrabban a szerelemmel jár karöltve.

Ezek voltak tehát a leginkább nőkre jellemző kifejezések. Természetesen kivételek mindig, minden helyzetben akadhatnak, de egészen biztos vagyok abban, hogy mindenki legalább egy-két helyen magára ismert.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A NŐ betűrendben (2)

Kiss Adrienn Éva

Sorozatunkban a nőkkel kapcsolatos legjellemzőbb kifejezéseket tekintjük át - ábécé sorrendben.

2014.1.17.   


A NŐ betűrendben (1)

Kiss Adrienn Éva

Sorozatunkban a nőkkel kapcsolatos legjellemzőbb kifejezéseket tekintjük át - ábécé sorrendben.

2014.1.10.   

A rovat további cikkei

Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2023.7.20.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.   


Krízisek után

Faar Ida

Öt tipp, hogyan mássz ki a gödörből!

2022.10.17.    16


Próbatétel túrának álcázva

Dráfi Emese

Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.

2022.3.28.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2021.7.9.