Dolgozom, tehát vagyok

Bernád Emese 2006.7.25. 18:27

Az ember számára mindig fontos volt a munka. Aki nem dolgozik, ne is egyék -- szólt a népi intelem is.

Amikor aztán megvalósult az általános foglalkoztatottság, mintha hirtelen teherré vált volna ez az egész. Az ötéves tervek és békeharcok árnyékában csak kevesen éreztek kedvet a nemesítő munkához. „-- A munka nem az én dolgom. A munka a becsület és dicsőség dolga” -- hangzott el egy Hofi-kabaréban. Ám a változásokkal együtt beköszöntő munkanélküliség újra felértékelte a munka szerepét.

Egy sikeres fejvadász szerint a munkanélküliség csupán pályafutásunk egyik momentuma. És bár az állás nélküli ember haszontalannak, értéktelennek érzi magát, a munkanélküli sem alábbvaló annál, mint akinek állása van. Még ha ezt egy csalódott, kétségbeesett munkanélküli nehezen is hiszi el. Hiszen a szociális minisztérium optimista, a munkanélküliek arányának csökkenését jósló előrejelzései egyik állástalan lelkiállapotán sem javítanak túlzottan. Mert egy graffitit idézve: Saját munkanélküli szemszögünkből tekintve a munkanélküliségi mutató mindig száz százalékos.

Napjaink emancipált nője kétségek közt hánykódik: szülni, vagy nem szülni, és mikor szülni. Szüljön-e, ha közben fel kell adnia szinte mindent, amit addig elért. Mert valljuk be, évekre kiszakadni a munkából bizony hatalmas visszalépést jelent. Ráadásul az eltorzult testért, összestoppolt alsó fertályért, sebes mellbimbóért, a szülési fájdalmakért, a 24 órás robotért, az állandó készenlétért cserébe nem jár semmi megbecsülés. „-- Milyen jó neki, egész nap otthon lehet, nincs semmi dolga, kedvére sétálgathat, tévézhet” – ehhez hasonló megjegyzésekkel próbálják elhallgattatni a sorsukkal elégedetlenkedő anyukákat. Amikor pedig a gyerek óvodaérett lesz, mindenki elvárja, hogy az anyuka sürgősen munkába álljon, hiszen már éppen eleget lebzselt otthon és tartatta el magát a férjével...

De sajnos a dolgok egyáltalán nem ilyen egyszerűek, hiszen a munkaadók nem kedvelik túlzottan a kisgyerekes anyukákat. Ráadásul mire az anyuka újra felbukkan a munkaerőpiacon, szinte behozhatatlan a hátránya. Huszonéves csinos fiatal lányok, az övénél piacképesebb végzettséggel (plusz nyelvvizsgák), bombázzák szakmai önéletrajzukkal a különböző hivatalokat és munkaadókat. Az alig harmincas anyuka pedig gyerekei kezét szorongatva legszívesebben visszabújna otthoni csigaházába. Nehézkesen mozog az új világban, nem tudja, mit és hogyan csináljon.

Az otthon eltöltött három vagy több év után nehezen megy az életrajz és a pályázatok megírása, bátortalan, alábecsüli saját képességeit. Gyakran az első akadály alkalmával hajlamos megfutamodni. Kibúvót keres, vélt és valós okokat hoz elő. Például azt, hogy nem is annyira érdekes a felkínált munka, ráadásul a kereset sem valami sok. Mert több lesz ugyan a család bevétele, de több lesz a kiadás is, hiszen most már neki is több ruhára, cipőre lesz szüksége. Ráadásul mi lesz az otthoni teendőkkel? A gyerek lelki fejlődésének is jobb, ha még pár évig otthon marad…

(Folytatjuk)