Szerető: az örök „harmadik” 1.

Póda Erzsébet  2006.11.21. 12:37

Ő az, aki szeret, de szenved, büszke, holott megalázott.

A nős férfiak önbizalmának erősítői, virágzó férfiasságuk bizonyítékai, ékességek, büszkeségek, királynők vagy rabszolgák, szerelmek vagy szexpartnerek. Magasztaltak vagy átvertek, kényeztetettek vagy kínozottak. Titkoltak vagy nyíltan vállaltak. Ők azok, akik szeretnek, de szenvednek, büszkék, mégis megalázottak. Ők azok, akik hűségesebbek a feleségeknél, s akkor is reménykednek, ha a remény már évek óta merev halott. Fiatal nők, akik mindenről lemondva akár éveken át várnak a mellékvágányon az imádott férfiúra. Ők azok, a „szerelmi” háromszögek harmadik csúcsai: a szeretők.

Ne is tagadjuk: sok nő „dicsekedhet” közülünk szeretői státusszal. Manapság ugyan már nem akad oly sűrűn egy-egy nemesember, vagy királyi főúr, akinek, ha ügyesek és szexisek vagyunk, egy-kettőre ágyasává vagy hivatalos szeretőjévé válhatunk. De vannak gazdag(abb) vállalkozók, és kevésbé tehetős, de jó megjelenésű úriemberek vagy nem annyira jóképű, de jó szövegű férfiak (egytől-egyig köztiszteletben álló családapák), akik basaként tartják háremüket. Persze nem annyira népeset, mint a keleti világ történeteiben, egyszerre csak két vagy három tagút. A legtöbb nős férfi természetesen kínosan ügyel arra, nehogy a felesége tudomást szerezzen kiruccanásairól, pásztoróráiról. Szinte törvényszerű, hogy épp a gyanútlan feleség értesül utolsóként férje kettős (időnként hármas) életéről. De mint mindig, ma is köztitok, ki kinek a szeretője.

A közvélemény szinte mindig a szerelmi háromszög „betolakodó” tagját ítéli el: a szeretőt. Az esetek túlnyomó többségében a nőt. Mindig ő a bűnös, a csábító, a harmonikus boldog családok szétrombolója. A nős férfit annál kevesebb vád éri. Hogyne, hiszen már a Paradicsomban is Éva csábította bűnre a szende Ádámot, s nem fordítva.

A kiűzetés óta azonban eltelt egy kis idő, s mint tudjuk: változnak az idők, változnak az emberek. Az idejemúlt elmélet helyett a modern időkben is találtak megfelelő, tehát tudományos magyarázatot arra, miért van szüksége a férfinak az efféle félrelépésekre. És jön a biológiai elmélet: a férfi alapvetően poligám, a nő pedig alapvetően monogám beállítottságú.

E megállapítás azonban ma már egyáltalán nem állja meg a helyét, hiszen komoly kísérletek bizonyítják, ennek a fordítottja éppúgy igaz. Tehát, nemcsak a férfi poligám, hanem a nő is. Sőt, még az olyannyira hűségesnek tartott énekesmadarak, és azok tojói sem a saját hímjük által megtermékenyített tojásokat keltik ki, hanem a szomszéd fán helyet foglaló fészek házigazdájáéit… Legalábbis az esetek harminc-negyven százalékában.

Viszont ez „a férfi poligám” jelző kitűnő alibit szolgáltat a pajzánkodásra kedvet kapó férfiak számára. Bennük ugyanis korántsem működik annyira az önkontroll, mint a nőkben. Az áldozathozatalról nem is beszélve! Abban nem jártasak, de nem is kérnek belőle semennyit sem.

Az adatok szerint a házasságok 65-70 százalékában megcsalja az egyik fél a másikat. (A válások aránya is hasonló – akkor vajon miről szól a házasság? Hát igen, sokan azt mondják, a házasság csak utódnemzési és gazdasági szövetség…) Az esetek többségében nem derül fény a félrelépésre, és nem is tart sokáig a viszony.

A hűtlenségeknek különböző formáit ismerjük. Ezúttal a fiatal, hajadon, örökké reménykedő nő, és (a sokkal) idősebb, válni sosem hajlandó, csak ígérgető nős férfi viszonyáról lesz szó. Az idősebb, férjes nők nem nagyon vállalják (nyíltan) a kapcsolatot a tőlük fiatalabb nőtlen férfiakkal. Ha előadódik is ilyen eset, és még ha szerelmesek is lesznek egymásba, akkor sem vállalják. Szenvednek ugyan, majd a szívük szakad meg, de úgy érzik, nem való ez nekik, nem tehetik meg, nevetségesnek érzik és szégyellik magukat.

Pedig ők is emberek. Ugyanolyan jogaik vannak, mint a férfiaknak. Akik persze dehogy restellik, sőt egyenesen büszkék arra, hogy kellenek a fiatal lányoknak. Na igen – a patriarchális társadalomban a férfinak többet szabad! Még ma is, még mindig!

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés