Manchester visszavárt (1)

Póda Erzsébet  2026.9.9. 19:28

Utoljára nyolc éve voltam Manchesterben, akkor barátnőm egy meghitt családi esemény alkalmából hívott meg. Az idén júniusban pedig rövid kiruccanásokat tervezett, hogy olyan helyeket fedezzünk fel a városrész, Bolton környékén, amelyeket még nem látogattunk meg közösen.

Mi, akik innen Közép-Európából követjük az angliai eseményeket, egész biztosan más látószögből látjuk, mint azok, akik ott élnek. Egyet azonban biztosan le tudunk szögezni, mégpedig azt, hogy a ködös Albion már rég nem olyan, mint ahogy képzeletünkben él. Nyugat-Európa a 2000-es évek elején még régi arcát mutatta, húsz év alatt azonban gyökeres változáson ment keresztül, a migránsáradat óta pedig szinte felismerhetetlenné vált. Persze ennek ellenére maradtak még helyek, szigetek, zugok, amelyek szépségükkel manapság is lenyűgöznek. Anglia sem kivétel: bőven található még csodálatra méltó történelmi hely, múzeum, hangulatos étterem, park vagy természeti szépség, amely igazán angolnak, angolosnak nevezhető. Még található…

Nem mondhatom, hogy gyakran látogatom meg a Szigetországot, de mivel Zita barátnőm ott él a családjával együtt, nemcsak a hazautazásai alkalmával találkozunk egymással. Ő is látogatóba hív engem a családjához. (A legelső manchesteri utazásomról is írtam útinaplót a Barátnőre.) Most már mondhatom, hogy évtizedek óta napi kapcsolatban vagyunk, hiszen az internet korában ez természetes. Szinte mindent meg tudunk beszélni, apró-cseprő dolgainktól kezdve a komolyabb témákig. A személyes találkozás mégis teljesen más! Utoljára nyolc éve voltam Manchesterben, akkor egy meghitt családi esemény alkalmából. Mostanra a barátnőm rövid kiruccanásokat tervezett, hogy olyan helyeket fedezzünk fel a város környékén, amelyeket még nem látogattunk meg közösen.

Öt napban egyeztünk meg, ebből egy-egy nap az utazás. A reptérre taxival mentem, jóval az indulás előtt, felkészülve, nehogy az ellenőrzésnél kipakoltassák velem a kofferomat, mint olyan sokszor már. Ezúttal mindent rendben találtak, így bőven maradt időm. Az unalmas várakozást az utazók történeteinek találgatásával töltöttem. A gép késett, az út kicsit fárasztó volt, egy kisgyerek kitartóan üvöltött, egészen az út végéig, hiába próbálták a szülei csitítgatni. A reptérre érve kicsit kerülgettük egymást a barátnőmmel, mivel egy átépítés miatt autóval nem lehetett megközelíteni a kijáratok egy részét.


Úton



Hazafelé autózva természetesen ott folytattuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Otthon finom házi pizza várt, és a forró zuhany után lepihenhettem a direkt a számomra berendezett szobában: hatalmas ággyal, vastag paplannal, törülközővel, arcmaszkkal – és (lévén, hogy éppen akkor alaposan lecsökkent a hőmérséklet) forró tömlővel! Reggelig úgy aludtam, mint a bunda.


A hűvös éjszakára készült melegvizes tömlő

Ragyogóan napfényes vasárnapra virradt! A reggeli finom zabkása után útra keltünk, utunk hangulatos angol tájon át vezetett. Foglalásunk volt a Lottie´s of Belmont vendéglőben egy kétszemélyes „afternoon tea” partyra. Mit mondjak? Amióta kedvenceim az angol krimik (Agatha Christie könyvei az első olvasásélményeim közé tartoznak, az angol krimifilmek is a kedvenceim) azóta vágytam egy délutáni angol teázásra. Ezt a régi álmomat teljesítette Zita. Belmont település Bolton városának külterületén található, a festői Pennine-hegység mocsaras vidékén. A hangulatos étterembe javasolt előre foglalni, mert ugyancsak népszerű. Ezúttal is teltház volt, mi a sarokban kaptunk egy kétszemélyes asztalt. A látványos és pazar menü nemcsak a szemet gyönyörködtette, elképesztően finom volt! Valami fergeteges kínálat: finom szendvicsek bő választéka, apró teasütemények kavalkádja. És az Angliában kihagyhatatlan fantasztikus tea tejjel – amit soha sehol máshol nem tudok meginni, csak ott! Miután befejeztük az evést-ivást, az étterem teraszáról megcsodáltuk a szépséges tájat. Közben új és újabb vendégek érkeztek, egy keresztelő utáni vidám társaság is.


"Afternoon tea" délben a Lottie´s of Belmont vendéglőben


Tájkép szelfivel

Tovább folytattuk az utunkat Greater Manchester megyében, Bolton városának északi peremén. A következő úti cél Smithhill Hall, egy gyönyörű (de mi mást is írhatnék), rendkívül gazdag múltú történelmi udvarházába, nemesi kastélyába, amelyet a Radcliffe család építtetett az 1300-as években. Az épület legrégibb része a fagerendás Nagy Terem, ami hangulatával a kastély leglenyűgözőbb része. Legalábbis szerintem. Az épületet végigjárva visszaköszönnek a különböző évszázadok építészeti stílusai. Ami még engem nagyon megragadott, az a Nagy Terem fölötti szobácska volt, érdekes baldachinos ágyával, amelyben az ott lakók bizonyos okokból ülve aludtak, és a kicsi fából faragott bölcső is. Továbbá a régi konyha résznél a falba vágott kis rés, amelyen át a koldusoknak, elesetteknek és a szegényeknek kinyújtották a kenyeret vagy ételmaradékot, hogy közvetlenül ne érintkezzenek velük, nehogy elkapjanak valami betegséget tőlük. A kastély viktoriánus korban (Ainsworth család) kialakított cselédszárnyában nemrégiben nyitották meg a Cselédfolyosót, amely igazán fantasztikus betekintést ad abba, hogyan működött a háttérben a kiszolgálás szervezése. Számomra felejthetetlen élmény volt, ahogy a filmekben látható személyzeti élet megelevenedett előttem. A mechanikus csengők sorát most láthattam élőben először. Minden csengő alá oda volt írva a szoba, és mindegyik hangja más és más volt, jelzésként használt a személyzet számára, hogy a háttérben, a ház urait és úrnőit nem zavarva, hangyaként dolgozzanak.


A Smithhill Hall kastélyának bejáratánál

A kastély következő látványossága a mártír lábnyoma: 1555-ben, I. (Véres) Mária katolikus királynő uralkodása alatt itt hallgatták ki George Marsh helyi protestáns prédikátort. A legenda szerint, amikor a katonák lefelé vezették a lépcsőn, Marsh a hite megerősítéseként olyan erővel dobbantott a kőpadlóra, hogy a lábnyoma örökre belevésődött. A kőpadlón lévő nyomot ma üveglap védi. A helyi legenda úgy tartja, hogy évente egyszer, a kivégzésének (máglyán elégették) évfordulóján a lábnyom vérezni kezd. A kastély egyik későbbi tulajdonosa felújíttatta a padlót és eltávolította a lábnyomos követ. Ezután azonban olyan elviselhetetlenül agresszív kopogó szellem tevékenység kezdődött a házban, hogy a követ vissza kellett helyezniük, ám állítólag fordítva tették a helyére, viszont a szellemek dühe szerencsére mérséklődött. A kastélyban rendszeresen tartanak éjszakai szellemtúrákat, mivel a látogatók és a személyzet tagjai gyakran számolnak be rejtélyes alakokról, megmagyarázhatatlan léptekről és hirtelen lehűlő szobákról.

Az épülethez tartozó különleges hangulatú kápolna padsorába ülve kicsit elméláztam arról a sok-sok érdekes történetről, amelyet egy helyi önkéntes tárlatvezető mesélt nekünk. Valami elemi erő van az angol történelemben! Ugyanolyan eseményekben gazdag, fordulatos, misztikus, érdekes és lenyűgöző, mint amilyen a magyar történelem. Kár, hogy az angolok (a magyarok szintúgy) nem ismerik a saját történelmük mérföldköveit, elődeik nagyságát és tetteit, példáik erejét. Így aztán nem tudják megbecsülni azt a határtalanul értékes hagyatékot, amit az őseinktől kaptunk…

Ezután sétáltunk egy nagyot a példásan gondozott kertben és parkban. A kastély melletti élményparkot és látogatóközpontot – működő tejgazdasággal – időhiány miatt már nem tudtuk megnézni, de rengetegen keresték fel azon a napon is.

A nap véget is ért, hazaautóztunk, vacsorára crumpetet fogyasztottunk Paddingtonos narancslekvárral. Majd zuhanyozás, és zsupsz a hatalmas, megvetett ágyba, ahol várt rám a forró vízzel megtöltött tömlő. Aztán Zitával hosszan-hosszan beszélgettünk, majd belezuhantam a tarka álmos álmomba.

(Folytatjuk)


A Nagy Terem


"Angol svédasztal" a középkorban


A konyhában épült kis rés, amin a szegényeknek kiadták a maradékot


A baldachinos ágy


A cselédfolyosó


A cselédfolyosó csengői


A kastély kápolnája


George Marsh lábnyoma a kőpadlóban


A kastélykert


Az épület hátulról

Hozzászólások

@

Küldés