Szerelmeim – Dallamok (5)


Madarász Ildikó  2011.9.8. 4:23

Amikor a szívben megszólal valami... valami halk moraj...

Amikor az ember kolibriként száll, amikor azok a bizonyos pillangók a hasában folyton csak röpdösnek, és folyton vigyorog, mert a szárnyukkal belülről csiklandoznak – akkor dallam száll, majd szólamok és zeneműként állnak össze a leírt szavak, és folyton csak szólnak, mint zápor idején az esőcseppek, akkor tudjuk, hogy: szeretnek!

Szerelmeim, avagy ahogy Ő szeretett:
Cyrano három levele


M!

Én írok levelet magának, kell több? Nem mondd ez eleget?
Azt hiszem így kezdődik a monológ...
Szóval írok. No, nem azért, hogy megmutassam, én is tudok, nem! Belülről!
A közös világunkat, úgy vettem észre, hogy még csak értetted, de nem ígéretre akartalak késztetni, hisz nincs miért, s mit megígérni. Ha tudatosan, vagy csakis tudatosan irányítjuk magunkat, az nem jó! Néha igenis ki kell nézni a szomszédba is, ha az incidens is, akkor is. Vállalni kell, vagy tudni kellene, kockázatot is. Nem tudom érted-e. Nem félek a lényedtől, mert Te kiköszörülted már ezt a fajta érzést. Lassan benépesítesz.
Érzem, hogy érted meg kell küzdeni. Egyszer már vesztettem csatát, azt a harcot folytatni négy év távlatából nem lehet, mert akkor újból esélytelen, hanem egy egészen más harcmodort kell kiókumlálni. S ókumlálom, hidd el. Most azt hiszem, köztünk állóháború dúl. Nem?
Pillanatnyilag még nem tudom hova tenni magam. Keresem a helyem, keresem, mert keresni nálad érdemes. Én komolyan gondolom ezt a barátságot, ezt a… majd megfogalmazódik bennem. Lassan-lassan, vagy pedig egyik pillanatról a másikra.
Engem az őszinteséged nem riaszt vissza, sőt mi több, egyre kíváncsibbá tesz, s egyre nagyobb örömömet lelem benne, benned.
Nem, eszem ágában sincs, hogy megváltoztassalak, hogy akár egyetlen hajad szálán is változtassak. Nekem épp így kellesz, ahogy vagy. Ilyen stílussal, ilyen agresszívan szociálisan, ilyen szeretetre éhesen, ilyen hatalmas fülbevalókkal, ilyen nyakatekert mondatokkal, ilyen széplelkűen, aki verseket ír! Az emberek nem tudnak úgy elmenni melletted, hogy ne jegyezzék meg a lényed, s te sem tudsz úgy elmenni mellettük, hogy ne akarnál nyomot hagyni bennük.
Ha belegondolok, ha nem ilyen lennél, milyen lehetnél? Nem tudlak elképzelni másképpen, nem! Te csak ilyen lehetsz, vagy ilyenné váltál, bár a kamaszlányt nem ismertem, aki még csak kereste önmagát és a nagy keresésben másoknak okozott fájdalmat, de biztosan nem lehettél könnyű eset. Most sem vagy az, de világéletemben mindig én vittem a legsúlyosabb almás kosarat, s imádtam, hogy mire célba értem, büszke voltam magamra és én kaptam a legnagyobb elismerést, és enyémek voltak a legszebb almák...

Drága!

Mit írhatnék, hisz alig egy napja, hogy kibeszéltük magunkat. Beszéltünk, mint mindig, mindenről, válogatás nélkül, s közben szaladt az idő. Mit szaladt, rohant. Olyan egészen más veled lenni. Olyan egészen más vagy. Olyan sok dolog van, ami csak benned van meg, s másban nincs. Beszéltünk, bár ez alkalommal Te többet és sok témát talán idő előtt lezártunk azzal, hogy: Na, hagyjuk!
Persze van benne valami reláció. Például az, hogy már eleve van beszédtéma a következő randira. Azt már tudom, hogy szükségem van Rád. Azt is, hogy jó Veled, rengeteg mindenben más vagy, mint az úgynevezett többiek. Egészen más az életfelfogásod, a gondolatvilágod, s ami a számomra roppant vonzó benned az a vidámságod, utánozhatatlan humorod. Te rettenetesen kevés dolgot fogadsz fenntartással, ellenségesen. Lehet, hogy Te is lelkesedsz az újért? Azt hiszem igen!
Olyan sok mindenben hasonlítunk egymásra, s mégis mennyire különbözünk. Miért? Annyira más beállásból nézzük a világot! Mások miért másképp látják? Miért? Rengeteg miért! Nem tudom, pillanatnyilag én hogy szerepelek a szemedben, de bízom benne, hogy ott vagyok valahol a látható sávban! Ugye igen?! Egyre nagyobb szükségem lesz Rád! Egyre jobban hiányzol! Egyre jobban! Miért vagyunk egymástól ilyen távol?
Számunkra most adva vagy egy titokzatos esély, lehetőség, melynek véglete ismeretlen. Nem is illeszthető racionális fejtegetéshez, így egyszerűen búcsúzom: nagyon tudnálak szeretni!

Kedves!

Itt vagyok. Visszaértem. Újból céltalanul, szürkén ballagnak a hétköznapok. Biztos mindegyik szürke napnak megvan a maga célja, csak én még ésszel nem fogom fel, hogy tulajdonképpen mi!
A piros nyakkendőt azért kaptad, mert... kiérdemelted! Szimbólum! Egy teljesen új és ismeretlen világ felé vezetgetsz engemet. S ebben a világban Te vagy otthon, én csak ismerkedem vele. Te vagy az úttörő itt.
A történtekről.
Próbára tettél? S ezek szerint a próbát kiálltam? Mintha kis lurkó lennék, aztán próbálgatnak! Jó-e ez, jó-e az? Játszottál velem.
Rendben van, ezt is elismerem. Játszottál.
De mikor kezdted a játékot, s meddig óhajtasz játszani? Vagy csak most, szilveszterkor játszottál? Vigyázz! Tudom, hogy őszinte vagy, s hogy kimondasz – leírsz – mindent, de vigyázz! A túlzott őszinteség is aláaknázhat mindent. Én megértem, hisz szemtanúja voltam, mondhatni részese a történteknek. Én is rettentően jól éreztem magam Veled. Annak ellenére, hogy játék voltam… Csak ez a játék eleven játék. Játék, amely valójában mégsem játék. De ha Téged jól elszórakoztat „ez a játék”, ám legyen!
Hovatovább isteni jó volt veled, még akkor is, ha csak próbálgattál. De bízom benne, hogy a nagy próbálgatás közepette, a játékba belemerülve, nem feledkeztél meg magadról. Én úgy vettem észre, hogy nem. S remélem, hogy akadt a sok próbálgatás között olyan, ami tűrhető volt, s egy, ami illett hozzád!
Leveledből az tűnik ki, hogy a játék és a próbálgatás eredménye pozitív lett, s ezzel befejezem a lovaglást e két szó között, de hirtelen arcul csapott a próbál és a játék szókapcsolat.
Nem tudom milyen mértékű az illúziód, de abban bízom, hogy nem kóros.
Hirtelen nem tudom, hogy mekkora a mérce, mit állítottál fel velem szemben. Fogalmam sincs, hogy megütöm-e az általad felállított mércét. Nehéz nekirugaszkodni. Nehéz, mert gondolni kell arra is, hogy mi lesz, ha alul maradok, és akkor illúzióromboló vagyok! Nah, félre a filozófiával! De egy biztos, hogy nem találkoztam ilyen lénnyel, mint Te vagy, az biztos. Ebből is látszik, hogy mindenkiben van valami más, valami rejtett. S mindenkiben van valami megkapó, ami hol lenyűgözi, hogy földhöz vágja az embert.
Elképesztően őszinte és merész vagy – de ezt már írtam –, rengeteget tudsz kérdeni, és olyan világlátásod van, ami szerintem annyira egyedivé tesz, hogy már szinte azt gondolom nem is vagy valódi. De még mennyire, hogy valódi vagy: jó szándékúan erőszakos, és szereted siettetni az eseményeket. S én pedig épp az ellentettje. Na, nem mintha én rossz ember lennék, csak már kicsit megfontoltabb és sokkal, sokkal nyugodtabb. Egymás ellen dolgozunk, s az ellentétes erők kiölik egymást... s magunkat, mégis... boldog.
Nem tudom, hogy van ez, de így érzem. Boldog vagyok, ha Veled lehetek és látom, hogy te is kivirulsz mellettem... Bár, nem mintha magadban nem ragyognál!
S ekkor jön az úgynevezett szerelmi lecke. Itt mindenki tanul: tanul a győztes és tanul a vesztes. Mindenki. De én nem akarok leckét.
Már soha többet nem! Győztes akarok lenni egy győztes oldalán, aki szerintem Te vagy és te leszel nekem... Immár örökre.



Hozzászólások

Musztiné, 23. 09. 2011 10:55:48
Kedves Ildikó! Furcsa nosztalgikus érzés számomra ezeket az írásokat olvasni. Elröpít abba az időbe, mely a fiatalság társkereső, szabad boldog időszaka. Bizonyára sokan szívesen gondolnak vissza ezekre az élményekre, magam is, de raciónális énem azt mondja, örülj a nap örömének. Én szívesebben olvasok az érett nők problémáiról, bár még fiatal vagy hozzá, de el tudnám képzelni, hogy egy ötven körüli nő lelkébe bújva, az ő érzéseit, a Te stílusodban, érzékletesen tudnád ecsetelni. Sokan tudják, hogy ez a változásokkal teli időszak sok mindent másképp láttat egy nővel, s nehéz eligazodni ebben a zavarban. Biztosan lenne vevő ezekre az írásokra. Visszatérve a mostaniakra: Szép, érzékletesen megírt darabok. Egyáltalán az ötlet, a sorozat megírására, remek. Remélem, sokakhoz eljut, ha megjelenne könyv alakban én biztosan megvenném. Vali
@


Kapcsolódó cikkek

Sirályok

Kottra Éva

Nem messze a parttól sirályok fürdenek;

2011.8.31.   


Szerelmeim - Rügyek (4)

Madarász Ildikó

Amikor még ifjú a szív; amikor még maga sem tudja, merre dobbanjon; amikor céltalan az érzés...

2011.8.22.    5


Férfikönnyek

Póda Erzsébet

Ez a nyár elhozta az igazi szerelmet – és ahogy hozta, ugyanúgy el is vitte.

2011.8.15.    15


Szerelmeim – Sebhelyek (3)

Madarász Ildikó

A szenvedély jó. A szenvedély rossz. A szenvedély kell! A szenvedélyből, ha túl sok, már elég!

2011.8.11.    5


Nyári esküvő

Kabók Zita

A nyári időszak hemzseg az esküvőktől – de vajon milyenektől?

2011.8.8.    7


Szerelmeim – Szavak (2)

Madarász Ildikó

A szavak, csak szavak! Nem lehet jóllakni tőlük, nincs illatuk, nem tudok hozzájuk bújni éjszaka, ha nagy a magány.

2011.8.3.  4    12

A rovat további cikkei

Bárki lefogyhat!

Halász Kata

Dr Pierre Dukan, a híres-hírhedt Dukan-diéta atyja saját módszerének két lábon járó bizonyítéka.

2012.10.31.    5


A sárga démon

Csepy Enikő

Nincs olyan ember e kerek világon, akit nem kerített volna már hatalmába ez a bizonyos szörnyeteg, legalább egyszer.

2012.4.6.    6


Játszmák

Dráfi Emese

Sokáig azt hittem, hogy a papucsférjek, akik fejüket igába hajtják, sajnálatra méltóak.

2010.11.18.  19    3


Mit akar a gyerek karácsonyra?

Angyal Sándor

Kíváncsi voltam, hogy a gyerekek hogyan vélekednek manapság a karácsonyi ajándékokról.

2009.12.4.  2   


Beszélgessünk? Beszélgessünk!

Angyal Sándor

A nevelésről beszélnünk kéne? Vagy cselekedni inkább?

2009.10.11.   


Barátnők

Saloňová Andrea

A barátok azért vannak, hogy segítsenek egymásnak!

2009.5.16.