„A fiúkat csak az anyjuk érti meg igazán”


Sebők Zsófia  2012.8.20. 4:19

Beszélgetés Benyák Zoltán regényíróval, A háború gyermeke szerzőjével

Az idei, 83. Ünnepi Könyvhétre jelent meg Benyák Zoltán (korábban Jonathan Cross néven publikáló író) legújabb regénye, A háború gyermeke a Historium Kiadó gondozásában. A letehetetlenül izgalmas regény 1933-ban, a berlini könyvégetések éjszakáján veszi kezdetét, hogy fejest ugorjon az okkultizmus lázában égő Harmadik Birodalom történetébe, és – mintegy a csatajelenetek helyett – életveszélyes, sorsfordító kalandokra invitálja az olvasót az idealista régésznő, Sophie Andersch és az őrült náci régész, Otto Rahn oldalán. Az 1945-ig tartó történet olyan vad dolgokba avat be minket, melyekről azt hinnénk, csupán a szerző képzeletének szüleményei, holott a többségük elhallgatott történelmi tény, hátborzongató valóság. Benyák Zoltánnal egy cseppet sem baljós, ám annál inkább napfényes nyári napon, komor helyszín helyett egy tatabányai játszótéren találkoztam, ahol az író épp a kislányát hintáztatta, és így válaszolt a kérdéseimre.

– Női olvasóként, illetve egy női magazin riportereként szinte adja magát az első kérdésem: miért épp egy nőt választott az új regénye főszereplőjének?

– A történet kívánta így. A második világháború utáni generációkról akartam írni, akiket egy gyermek testesít meg a történetben. Mivel a gyermek egy erőszakos kor erőszakos leszármazottja, fiúnak kellett lennie. A fiúkat pedig csak az anyjuk érti meg igazán. Ezért kellett egy nő szeme, hogy jól lássam a háború gyermekét.

– A Harmadik Birodalom rémtettei, az okkultizmus lázában égő tudósok és vajákosok hitvilága, a háború borzalmai mellett hihetetlen alapossággal ásta bele magad a női lélekbe: a főszereplő, Sophie Andersch nem egy sémák szerint működő sablonfigura, hanem egy érző, lélegző, gondolkodó hús-vér nő. Ahelyett, hogy megkérdezném, hogyan készült a huszadik század első felének történelméből, inkább arra lennék kíváncsi, miképp „készült” a női lélekből. Hiszen megdöbbentő alapossággal ismeri, gondolok itt elsősorban Sophie naplóbejegyzéseire...

– Örülök, ha Sophie karaktere jól sikerült. Nem végeztem „nőilélek-kutatást”, abba már sokaknak beletört a bicskája. Egyszerűen csak volt harmincegynéhány évem együtt élni néhány kivalló hölggyel: édesanyámmal, és a szerelmemmel, aki most már maga is anya lett. Ők segíthettek ebben, persze nem tudatosan. Azokban a naplóbejegyzésekben nincs semmi mesterkéltség vagy tudományosság. Talán a természetességükben van az erejük.

– Ne hagyjuk ki az anyaszerepet sem, hiszen A háború gyermekében kiemelt szerepet kap a szülő, aki nem csak világra hozza a gyermekét, hanem a későbbi sorsáért is felel. Jól sejtem, hogy a szülőséget nem csak könyvekből ismeri?

– A kislányom másfél éves. Szülőnek lenni most már valóság számomra is. Azt már ezerszer elmondták erről a dologról, hogy szép és nehéz, de ha valami újat akarnék hozzátenni, azt mondanám, az ártatlanság látványa aranyozza be ezt az időszakot.

– Mennyire volt tudatos választás a főhősnő neve? A Sophie, mint Szófia, ugye, bölcsességet jelent...

– Erre én is csak később döbbentem rá. Mindig nehezen választok nevet. Az írástechnikai tanulmányok azt mondják, a névnek tükröznie kell a szereplő jellemét, bár én azt gondolom, az életben ez nem így van. Miközben német nevek gyűjteményét lapozgattam, egyszer csak megláttam ezt a nevet, és egy vékony szépség képe jelent meg előttem, akiből árad a kíváncsiság és a tudásvágy. Ezért választottam. Mikor később az utamba került a név jelentése, a kisördög azt mondta a fejemben, hogy nem is én választottam, hanem a fejemben élő Sophie választotta magának. Mindenesetre igazolva láttam a névválasztás helyességét.

– Saját maga tervezte a könyv borítóját. Ezek szerint foglalkozik grafikával is?

– Eredeti álmom szerint grafikus szerettem volna lenni. A képregények vonzottak gyerekként, és úgy gondoltam, így fogok majd történeteket mesélni. Jó néhányat meg is rajzoltam, de nem sikerült ebben az irányban továbbtanulnom. Maradtak a szavak és a sztorik. A borítót először inkább csak magamnak csináltam, de nagyon örülök, hogy a Historium Kiadónak megtetszett a kép, és így jelenhetett meg a könyv.

– Hangulatát tekintve A háború gyermeke meglehetősen sötét tónusú könyv. Mennyire jellemző önre, illetve az ön által írt művekre a komor felhang? Mennyire tartja magát „darkos” szerzőnek Benyák Zoltán, illetve Jonathan Cross?

– A sötét hangulat mindenképpen jellemző. Ami azért is fura, mert a hétköznapi életben, azt hiszem, vidám embernek tartanak. Igyekszem sokat viccelődni, és semmit sem komolyan venni. De ha felveszem a tollat, és leülök a papír elé, akkor egy másik hang szólal meg a fejemben. Én is azt hittem, ha Benyák Zoltán név alatt írok, akkor más születik majd a papíron, mintha Jonathan Cross írná le azokat a szavakat. Nem így lett. Ebben a sztoriban is „benne” vagyok, az viszont kétségtelen, hogy a civil énem és az íróember mintha nem is ugyanaz lenne. Az írók talán mind egy kicsit skizofrének.

– Kijelenthetjük, hogy a történelmi (vagy legalább történelmi tárgyú) regények reneszánszukat élik a mai magyar könyvpiacon. Elképzelhető, hogy megmarad ezen a vonalon?

– Nem szoktam tervezni, az Isten dolga. Inkább azt próbálom megírni, ami a koponyámban legelőre nyomakszik. Így őszinte, és így lesz a legerősebb a szöveg. Próbáltam már többször is szándékoltan írni, de úgy vélem, azok nem lett olyan jók, mint ezek, amik zsigerből másznak elő.

– Az utolsó kérdésem az lenne, hogy ön, a szerző, kinek ajánlaná A háború gyermekét?

– Mindenkinek, aki a huszadik század után kénytelen élni.

– Köszönöm az interjút!



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

Bíró Szabolcs

Egy különleges regény a megfoghatatlan időről...

2013.10.10.   


Háborús regény – puskaropogás nélkül

Szilvási Krisztián

Igazi kihívás Benyák Zoltán regényének tartalmáról úgy írni, hogy elkerüljük a következetes cselekményszál fordulatainak leleplezését.

2013.4.3.   


Benyák Zoltán: Ars Fatalis

Szilvási Krisztián

Összetettségében pöffeszkedik a világunk. Egyszerre irányítják Felsőbb Hatalmak (Isten vagy akárki/akármi); logikusnak tűnő Törvényszerűségek...

2012.11.20.   

A rovat további cikkei

Lángot adok, add tovább!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár nyugalmazott könyvtárosnőjével, a mindig aktív Vojtek Mártával.

2020.6.25.   


Kézművesek karanténban

Tilajcsík Dóra

Milyen most kézművesként tevékenykedni? Erről kérdeztük az érintetteket. (Megszólal Petro Veronika, Fekete Dóra, Nagy Tímea és Sántha Patasi Gabriella.)

2020.5.8.   


Türelemből jeles

Tilajcsík Dóra

Mayer Ingrid szappanjai nem csupán a külsőnket szépítik meg, de a belsőnk is kivirágzik.

2020.3.14.   


A házasságtörés a házassággal egyidős

Tilajcsík Dóra

"Lehet, hogy jobban tudunk róla harsányan, vulgárisan vagy csipkelődve diskurálni, de komolyan még mindig nem." Beszélgetés Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal.

2020.2.21.   


Csodák is léteznek

Póda Erzsébet

Beszélgetés Nagy Gáborral, aki "nővérként" dolgozik a dunaszerdahelyi kórházban.

2020.1.20.   


Ősi ritmusok felsőfokon

Kovács Márta

Ősi ritmusok, archaikus dallamok, impulzív előadásmód – ezek jellemzik a leginkább a 2019 februárjában alakult felvidéki Varkocs együttest.

2019.12.16.   


A babasuttogó

Tilajcsík Dóra

Hogy mi munka, türelem és szeretet áll a babafotózás mögött, arról a fotós tud igazán mesélni. A pódatejedi Csóka Csillát méltán nevezik babasuttogónak.

2019.11.12.   


Fűben-fában orvosság

Tilajcsík Dóra

Bizonyára egyikünk számára sem ismeretlen az a helyzet, amikor kisgyermekként egy újabb megfázással küszködve elcipeltek minket a doktorhoz...

2019.10.12.   


Az utolsó patkolókovács

Póda Erzsébet

Huber László patkolókovácsot, a Csallóközben, Erdőhátkarcsán kerestük fel. Aprócska műhelye pontosan úgy néz ki, mint amilyeneket már csak a falumúzeumokban láthatunk.

2018.4.5.    11