„A fiúkat csak az anyjuk érti meg igazán”


Sebők Zsófia  2012.8.20. 4:19

Beszélgetés Benyák Zoltán regényíróval, A háború gyermeke szerzőjével

Az idei, 83. Ünnepi Könyvhétre jelent meg Benyák Zoltán (korábban Jonathan Cross néven publikáló író) legújabb regénye, A háború gyermeke a Historium Kiadó gondozásában. A letehetetlenül izgalmas regény 1933-ban, a berlini könyvégetések éjszakáján veszi kezdetét, hogy fejest ugorjon az okkultizmus lázában égő Harmadik Birodalom történetébe, és – mintegy a csatajelenetek helyett – életveszélyes, sorsfordító kalandokra invitálja az olvasót az idealista régésznő, Sophie Andersch és az őrült náci régész, Otto Rahn oldalán. Az 1945-ig tartó történet olyan vad dolgokba avat be minket, melyekről azt hinnénk, csupán a szerző képzeletének szüleményei, holott a többségük elhallgatott történelmi tény, hátborzongató valóság. Benyák Zoltánnal egy cseppet sem baljós, ám annál inkább napfényes nyári napon, komor helyszín helyett egy tatabányai játszótéren találkoztam, ahol az író épp a kislányát hintáztatta, és így válaszolt a kérdéseimre.

– Női olvasóként, illetve egy női magazin riportereként szinte adja magát az első kérdésem: miért épp egy nőt választott az új regénye főszereplőjének?

– A történet kívánta így. A második világháború utáni generációkról akartam írni, akiket egy gyermek testesít meg a történetben. Mivel a gyermek egy erőszakos kor erőszakos leszármazottja, fiúnak kellett lennie. A fiúkat pedig csak az anyjuk érti meg igazán. Ezért kellett egy nő szeme, hogy jól lássam a háború gyermekét.

– A Harmadik Birodalom rémtettei, az okkultizmus lázában égő tudósok és vajákosok hitvilága, a háború borzalmai mellett hihetetlen alapossággal ásta bele magad a női lélekbe: a főszereplő, Sophie Andersch nem egy sémák szerint működő sablonfigura, hanem egy érző, lélegző, gondolkodó hús-vér nő. Ahelyett, hogy megkérdezném, hogyan készült a huszadik század első felének történelméből, inkább arra lennék kíváncsi, miképp „készült” a női lélekből. Hiszen megdöbbentő alapossággal ismeri, gondolok itt elsősorban Sophie naplóbejegyzéseire...

– Örülök, ha Sophie karaktere jól sikerült. Nem végeztem „nőilélek-kutatást”, abba már sokaknak beletört a bicskája. Egyszerűen csak volt harmincegynéhány évem együtt élni néhány kivalló hölggyel: édesanyámmal, és a szerelmemmel, aki most már maga is anya lett. Ők segíthettek ebben, persze nem tudatosan. Azokban a naplóbejegyzésekben nincs semmi mesterkéltség vagy tudományosság. Talán a természetességükben van az erejük.

– Ne hagyjuk ki az anyaszerepet sem, hiszen A háború gyermekében kiemelt szerepet kap a szülő, aki nem csak világra hozza a gyermekét, hanem a későbbi sorsáért is felel. Jól sejtem, hogy a szülőséget nem csak könyvekből ismeri?

– A kislányom másfél éves. Szülőnek lenni most már valóság számomra is. Azt már ezerszer elmondták erről a dologról, hogy szép és nehéz, de ha valami újat akarnék hozzátenni, azt mondanám, az ártatlanság látványa aranyozza be ezt az időszakot.

– Mennyire volt tudatos választás a főhősnő neve? A Sophie, mint Szófia, ugye, bölcsességet jelent...

– Erre én is csak később döbbentem rá. Mindig nehezen választok nevet. Az írástechnikai tanulmányok azt mondják, a névnek tükröznie kell a szereplő jellemét, bár én azt gondolom, az életben ez nem így van. Miközben német nevek gyűjteményét lapozgattam, egyszer csak megláttam ezt a nevet, és egy vékony szépség képe jelent meg előttem, akiből árad a kíváncsiság és a tudásvágy. Ezért választottam. Mikor később az utamba került a név jelentése, a kisördög azt mondta a fejemben, hogy nem is én választottam, hanem a fejemben élő Sophie választotta magának. Mindenesetre igazolva láttam a névválasztás helyességét.

– Saját maga tervezte a könyv borítóját. Ezek szerint foglalkozik grafikával is?

– Eredeti álmom szerint grafikus szerettem volna lenni. A képregények vonzottak gyerekként, és úgy gondoltam, így fogok majd történeteket mesélni. Jó néhányat meg is rajzoltam, de nem sikerült ebben az irányban továbbtanulnom. Maradtak a szavak és a sztorik. A borítót először inkább csak magamnak csináltam, de nagyon örülök, hogy a Historium Kiadónak megtetszett a kép, és így jelenhetett meg a könyv.

– Hangulatát tekintve A háború gyermeke meglehetősen sötét tónusú könyv. Mennyire jellemző önre, illetve az ön által írt művekre a komor felhang? Mennyire tartja magát „darkos” szerzőnek Benyák Zoltán, illetve Jonathan Cross?

– A sötét hangulat mindenképpen jellemző. Ami azért is fura, mert a hétköznapi életben, azt hiszem, vidám embernek tartanak. Igyekszem sokat viccelődni, és semmit sem komolyan venni. De ha felveszem a tollat, és leülök a papír elé, akkor egy másik hang szólal meg a fejemben. Én is azt hittem, ha Benyák Zoltán név alatt írok, akkor más születik majd a papíron, mintha Jonathan Cross írná le azokat a szavakat. Nem így lett. Ebben a sztoriban is „benne” vagyok, az viszont kétségtelen, hogy a civil énem és az íróember mintha nem is ugyanaz lenne. Az írók talán mind egy kicsit skizofrének.

– Kijelenthetjük, hogy a történelmi (vagy legalább történelmi tárgyú) regények reneszánszukat élik a mai magyar könyvpiacon. Elképzelhető, hogy megmarad ezen a vonalon?

– Nem szoktam tervezni, az Isten dolga. Inkább azt próbálom megírni, ami a koponyámban legelőre nyomakszik. Így őszinte, és így lesz a legerősebb a szöveg. Próbáltam már többször is szándékoltan írni, de úgy vélem, azok nem lett olyan jók, mint ezek, amik zsigerből másznak elő.

– Az utolsó kérdésem az lenne, hogy ön, a szerző, kinek ajánlaná A háború gyermekét?

– Mindenkinek, aki a huszadik század után kénytelen élni.

– Köszönöm az interjút!



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

Bíró Szabolcs

Egy különleges regény a megfoghatatlan időről...

2013.10.10.   


Háborús regény – puskaropogás nélkül

Szilvási Krisztián

Igazi kihívás Benyák Zoltán regényének tartalmáról úgy írni, hogy elkerüljük a következetes cselekményszál fordulatainak leleplezését.

2013.4.3.   


Benyák Zoltán: Ars Fatalis

Szilvási Krisztián

Összetettségében pöffeszkedik a világunk. Egyszerre irányítják Felsőbb Hatalmak (Isten vagy akárki/akármi); logikusnak tűnő Törvényszerűségek...

2012.11.20.   

A rovat további cikkei

A függöny mögött

Tompa Orsolya

Az önvaló kifejezése mindenki számára mást jelent. Beszélgetés Zoltai Bea festőművésszel.

2017.10.7.    5


Pillanatnyi impressziók

Tompa Orsolya

„A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít.” Beszélgetés Szalay Mona fotográfussal.

2017.7.23.    64


Teológia és feminizmus

Tompa Orsolya

A teológia sokrétű és megosztja az embereket. A feminizmus is. Beszélgetés dr. Perintfalvi Ritával.

2017.4.21.    9


Örülni minden apróságnak

Póda Erzsébet

"Megtanultam, hogy nem szabad siránkozni. Megtanultam kimondani, ha valami bánt, vagy nem értek egyet valamivel." Beszélgetés Fabó Máriával, a Komáromi Jókai Színház marketingvezetőjével, a Szakképző és Felnőttképzési Intézet igazgatójával.

2016.8.8.    88


Katonaélet nőként

Tompa Orsolya

Hogyan éli mindennapjait és hogyan áll helyt a mindennapokban egy nő katonaként? Riportunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ maguktól a katonanőktől.

2016.6.27.    95


Bőrnek, léleknek

Póda Erzsébet

Nem elég szempillát, szemöldököt festeni, a kozmetikusnak szépíteni kell a vendég bőrét, ápolni a lelkét, mondja Both Tímea kozmetikus.

2016.5.30.    14


Minden ország más

Tompa Orsolya

Beszélgetés Harmincz Ritával, a sárga ruhás utazóval.

2016.4.28.    8


A pillanat varázsa

Póda Erzsébet

Szeretem megmutatni, hogy ezernyi szépség és csoda ölel körül minket: beszélgetés Virágh Mária fotóssal.

2016.2.5.   


Szex, érettség és más kérdések

Tompa Orsolya

Beszélgetés Győri Szilvia szexuálpszichológussal.

2016.1.21.    29