Középpontban a közösség

Zana Anita  2024.3.4. 9:19

Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.

A kisgyerekes látássérült édesanya már tizenegy éve a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének a munkatársa, de korábban önkéntese is volt a szervezetnek. Renáta Csíkszeredán született, majd a látásromlása miatt Budapestre kerültek szüleivel, ahol a gyengénlátók iskolájába járt. Az érettségi után Kisújszállásra költözött az egész család, Szolnokon pedig elkezdte a főiskolát közgazdasági vonalon, de a látása közbeszólt, így azt már nem fejezte be.

Nincs szemüveged, nem közlekedsz fehérbottal. Látásod mégsem tökéletes. Mit lehet erről tudni?

Hároméves koromban diagnosztizálták nálam a látóideg-sorvadást, valamint egy izomgyengeséget. A betegségem genetikai eredetű. Tizenévesen egy időre kerekesszékbe is kerültem. Az állapotom stagnál, de minden évben járok kontrollra. Közelre jól látok, de távolra már nem.



Hogyan kerültél Szolnokra?

Erdélyben születtem és látásproblémám miatt költöztünk Budapestre a szüleimmel, ahol a gyengénlátók iskolájába jártam. Budapesten érettségiztem. Nagymamám háza üresen maradt Kisújszálláson, mivel sajnos elhunyt, ezért odaköltöztünk. Szolnokon pedig elkezdtem a főiskolát.

Milyen szakra jártál?

Közgazdaságtant tanultam, egészen pontosan nemzetközi gazdálkodást. De nem fejeztem be, mert a tanulásban hátráltatott a látássérülésem. Ezt akkor nagyon szégyelltem. Nem nagyon mertem segítséget kérni a főiskolán. A tanulmányi átlagom leromlott, és önköltséges formában tudtam volna folytatni a tanulást. Viszont a szüleimnek nem szerettem volna ekkora anyagi terhet a vállára tenni, ezért otthagytam a főiskolát.

Az Egyesülettel hogyan kerültél kapcsolatba?

Budapesten is tagja voltam az MVGYOSZ-nek (Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége – a szerk.), és ahogy Kisújszállásra költöztünk, átjelentkeztem ide, a megyei egyesületbe. 2007 óta vagyok az egyesület önkéntese, 2013-tól pedig már munkatársa.

Kisfiad születéséig az Egyesület irodavezetője voltál. Mit tartasz a legfontosabb feladatodnak?

Ezt a munkát is szerettem, munkatársaimmal mindent megtettünk, hogy gördülékenyen haladjon az irodában a munka. Úgy gondolom, hogy fontosak a kisebb-nagyobb programok, az egyesületi tagokkal a személyes kapcsolat kialakítása és megtartása. Sajnos a kovidjárvány idején sok online rendezvényünk volt, ami a személyes kapcsolatok rovására ment. Egyesületünk ereje a közösségünkben rejlik. Kisfiam szeptemberben megy bölcsődébe, és utána vissza szeretnék térni az irodába. De már most, januárban elkezdtem újra dolgozni itthonról. Jelenleg-egyebek mellett-az Egyesület honlapját szerkesztem, és heti egyszer járok be az irodába. Úgy érzem, hogy most a munka az a tevékenység, ami kikapcsol. A férjem mindenben segít és támogat, így az egyesületi munkámat is meg tudom csinálni.

Látássérült édesanyaként milyen kihívásokkal kell megküzdened?

Tudatosan készültem az anyaságra. Az Egyesületünk által fenntartott Elemi Rehabilitációs Központtól kértem segítséget még a kisfiam születése előtt, a csecsemőgondozást gyakoroltam. Később a babakocsival való közlekedésben volt elakadásom. Nem tudtam, miként szálljak fel a buszra a babakocsival, nem láttam jól, nem érzékeltem megfelelően a lépcsőt, de erre is megtanultam egy jó technikát a gyógypedagógus segítségével.

Hozzászólások

@

Küldés