A függöny mögött


Tompa Orsolya  2017.10.7. 12:37

Az önvaló kifejezése mindenki számára mást jelent. Beszélgetés Zoltai Bea festőművésszel.


Mindannyian másként adjuk a külvilág tudtára, kik is vagyunk, milyen értékekkel rendelkezünk, mi zajlik le bennünk – egyáltalán, mi az, ami meghatároz bennünket. Önmagunknak megmutathatjuk egy szobor, egy kép, egy festmény, egy írott szöveg, vagy akár egy tortacsodán keresztül is. Zoltai Bea, a MAOE, a Magyar Festők Társasága és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja a festményeivel mutatja be értékeit és személyét. Művészeti iskolákba járt, tanulmányi utakon vett részt Kínában, Észak-Amerikában és Madridban is. Több egyéni és közös kiállítása is volt eddigi pályafutása során úgy hazánkban, mint külföldön egészen 1987 óta. Munkásságát elismerésekkel, díjakkal jutalmazták, és köszönték meg.


A függöny mögött mindenkire más vár

Beszélgetés Zoltai Bea festőművésszel.

Ön diplomás festőművész páratlan alkotásokkal. Mikor döntötte el, hogy festő szeretne lenni?

Tulajdonképpen elég hamar nyilvánvalóvá vált, mennyire fontos számomra a rendszeres manuális tevékenység. Mindig szerettem rajzolni, festeni hagyományos alapanyagokra, és ezek mellett bőrkanapéra is golyóstollal rajzolni, régi fajta kagylóstelefont minta rendszerrel beborítani, megszerzett manikűrollóval kifaragni a dohányzó asztal sarkát stb.


A festményei mind beszédesek. Hogyan fog hozzá egy kép megfestéséhez? Mire gondol, mi inspirálja, amikor egy új alkotásba kezd? Milyen technikákat alkalmaz?

Ha valaki kicsit ráérősebben átnézi az eddig elkészült munkáimat (vagy a honlapomat: www.beazoltai.eu), annak azt hiszem, feltűnik, hogy nem az egységes, könnyen megfogalmazható, vagy kategorizálható típusú alkotók közé tartozom. Sokféle sorozatban, képcsoportban jöttek létre a munkáim. Egy-egy sorozat évtizedekig is fejlődhet, vagyis nem lezárt egységekben gondolkodom. Bármikor új taggal bővülhetnek. Éppen ezért (kevés kivételtől eltekintve) nem tartom fontosnak a dátumok jelölését, hiszen az évszámmegjelölés magában hordozza a pontos keletkezési időt és olyasmit is sejtet, hogy túl vagyunk valamin. Dátum nélkül a jelen felerősödik, intenzívebben nyúlik a múltba és a jövő felé. Technikailag is sokféle anyag, keletkezési mód jellemzi a képeimet, attól függ az anyaghasználatom, mivel tudom leginkább kifejezni azt a gondolatot, amit az adott képben szeretnék megjeleníteni. Mégis legnagyobb százalékban, azért a hagyományos, olajfestés-technikát használom vászonhordozóra. Mindig éppen olyan képet festek, amit valami miatt fontosnak érzek, hogy létrejöjjön. Az inspiráció iránya nehezen meghatározható, valószínűleg (mint a művészek többségére) minden hatással van rám, az emberi kapcsolataim, aktuális érzelmi világom, beszélgetések, zenehallgatás vagy akár egy-egy utazás emléke.


Több városban és külföldön is voltak kiállításai, magángyűjtemények őrzik képeit. Mit érzett például amikor Helsinkiben volt kiállítása?

Minden kiállítás, akár csoportos, akár egyéni, öröm. Különösen, ha jó adottságokkal rendelkező kiállítótérben jön létre, mint például a tavaly Helsinkiben megvalósult önálló kiállításom, ahova a „Kinn-Benn” képsorozatot hívták meg. A kiállítótér a város nyüzsgő, belső életterében volt, egy sarkon. Két oldalról óriási ablakfelületekkel nézett az utca felé ez a galéria. Januárban meglehetősen „fényszegény” Finnország. Ezt úgy lehet elképzelni, hogy olyan a nappal legvilágosabb időszaka, mintha Magyarországon éppen esteledni kezdene – naplementét ne képzeljünk hozzá, egyenletes szürkület van. Vagyis egy építészetileg szép, rendezett, jól működő városban, amilyen Helsinki, mivel ilyen visszafogott fényviszonyok vannak, a Galeria U kiállítótere már messziről magára vonta a figyelmet, világított, sugárzott. Külön szerencse, hogy éppen az én kiállításomra újult meg a galéria egész világítási rendszere. A kiállító tér alaprajzát ismerve terveztem meg előre a kiállítást (mint természetesen minden önálló kiállításét). A helyszínen vált egyértelművé a korábban említett külső fényviszonyok rendkívül erős téralakító hatása. A kiállítás létrehozása közben, érdeklődéssel kevert kíváncsisággal gondoltam arra, milyen lesz egy ablakokkal teli tér falait újabb ablakokkal beborítani. Belépve a galériába, mozogva a képek között, tulajdonképpen egy teljesen nyitott térbe kerültünk, járhattunk. Kicsit olyan volt, mintha más és más napszakba vagy évszakba láthatnánk bele egy időben. Finoman, de határozottan kiemelte a nézőt a megszokott hétköznapi terekből, térfelfogási rendszereinkből. Ezt a minden irányban létrehozott totális nyitottságot, „átjáró rendszert”, érezhetően körbeölelte kívülről – mint egy áttetsző burok, a galérián kívül folyamatosan jelenlévő kékes-szürke légkör. Vagyis megtartotta, bent tartotta, egyfajta módon keretezte a külső atmoszféra a galériában keletkező végtelen nyitottság rendszerét.


Ennek a sorozatnak minden eleme valamiféle ablakot ábrázol.

Ezek az ablakok számomra olyan fal-nyitások, amiknek a segítségével különböző terekbe léphetünk be. Valamiféle átjárók keletkeznek a falakon. A képeken látható áttetsző függöny-réteg kijelöli a helyünket a térben, felveti az „itt” és az „ott” helyzetet. Úgy érezzük, hogy az a tér, amelyben állunk, folytatódik a függönyön túl. Ezért tulajdonképpen lehetőségeknek tekintem ezeket a festményeket. Nem tudjuk pontosan, mi vár ott ránk; mindenkire más – hiszen magunkban hordjuk a függöny mögötti világot, lehetőségeink minőségét, milyenségét. Ha egy ilyen képet felteszünk bármely tér falára, olyan hatást érünk el, mintha egy új ablakot vágnánk az adott falba, még több fényt engednénk be. A létrejött felületeken átáramlik a levegő, ahogy egy nyitott ablakban behúzott függönyön is. Ezt a fénnyel keveredett, friss levegőben való közlekedés lehetőségét szerettem volna létrehozni.

Hol tekinthetnénk meg ezeket az alkotásokat?

Jelenleg egy csoportos kiállításon látható az ablakos képeim egyike, a Hegyvidék Galériában (Királyhágó tér 10, Budapest) „Puritanus: Tiszta művészet” címmel. Rendkívül szép a kiállító tér, nagyon jól összeválogatott munkák láthatóak együtt. Kivételesen igényes kurátori munkával valósult meg a kiállítás, minden érdeklődőnek, szeretettel ajánlom!

Számos munkái, kiállításai, díjai közül van olyan, amire igazán büszke?

Érdekes, valahogy a büszke szóval nem gondolkodom. Akkor örülök, ha egy kép a lehető legjobban megközelíti azt a gondolatot, amiért elkezdett megvalósulni, létrejönni. Illetve ha ezt minél optimálisabb környezetben sikerül megmutatnom a képek iránt érdeklődő embereknek.

A képzőművészetben, festészetben rengeteg híres művész van és volt, akik szintén csodálatos alkotásokat hagytak ránk. Kit tart a legnagyobb példaképének, akire ha gondol, vagy ha egy alkotására néz, erőt és ihletet merít?

Több festőt említenék, akik rendkívül fontosak számomra: Vermeer, Paolo Uccello, Goya, Aba-Novák Vilmos, Csernus Tibor és a kortársak közül mondjuk Miquel Barceló, persze a sort lehetne folytatni...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Középpontban a közösség

Zana Anita

Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.

2024.3.4.   


Lassan minden a helyére kerül

Zana Anita

Beszélgetés Horenka Erika látássérült írónővel.

2024.2.25.  1   


„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9   


Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.